Happ 4th of July!

Itt úgy van, hogy teljesen mindegy, milyen napra esik, július 4-e mindig hosszú hétvége - ha szerda, csütörtök, vagy péntek, akkor a pénteket csapják a hétvégéhez, ha hétfő vagy kedd, akkor a hétfőt. Így persze simán lehet, hogy nem a napján ünneplik az ünnepet, de az ilyen apróságok nem érdeklik a helyieket. Hogy mi mit gondolunk, jelen esetben lényegtelen, viszont kihasználtuk, hogy fenti okok fennforgása miatt Gyurinak volt egy szabad napja a nyáron, és elmentünk utazni.

Első úti célunk Indianapolis volt, ahova egy hihetetlenül szép részen hajtottunk be - Meridian Hillsnek hívják, és csupa gyönyörű régi házból áll - és a szintén elég szép Hilton Garden Innben laktunk, a legbelebb belvárosban.

Maga Indianapolis belvárosa nem túl nagy,

 de látszik, hogy legalább megpróbálják élhetővé, kellemessé tenni. Vannak éttermek, kiülős helyek, sétálható utcák,

fura medvék,

bölények

 és egy csatorna egy parkkal, ahol lehet hajókázni, sétálni, stb.

Első nap sétáltunk egy nagyot a belvárosban, és egy merészet gondolva elmentünk hármasban vízibiciklizni is! Kisbubu egészen a legvégéig hősiesen viselte ezt is, majd vidáman szaladgált - lépcsőzött a parkban.

Másnap Gyuri főnökének ajánlására elmentünk a McCromick Creek State Parkban, ahova a net mindenféle vízeséseket meg efféléket ígért, mi pedig örvendeztünk, mert Indiana sajnos nem bővelkedik a természeti szépségekben... No, azért erről a Parkről is kiderült, hogy leginkább szúnyogokkal teli mocsarakból áll,

de azért jártunk egy jó nagyot, Bubu is vígan trappolt a boardwalkon a papája mellett, és,  mivel megpróbálta megérteni, mi is történik, múltbéli eperszedési tapasztalatai alapján boldogan hajtotta félre az aljnövényzetet, és mondogatt - eppe, eppe! Mi meg elolvadtunk...már ezért is megérte :)

Estére már Bloomingtonban voltunk, ami továbbra is az egyik legkedvesebb indianai városom.

Itt laktunk...

Ilyet akarok otthonra is!

Bárcsak South Bend is egy kicsit ilyen lenne - mint egy igazi egyetemi városka - lennének itt is kávézók, meg éttermek, meg sarki közértek, meg effélék....

 

Jókat sétáltunk, sőt meghatottan beültünk ugyanabba a kávézóba bruncholni, ahol három éve is voltunk, most már ugye kisbabástul - és boldogan állapítottuk meg, hogy szerencsére továbbra sem hasonlítunk egy csöppet sem a szomszéd asztaloknál ülő professzorokra. :)

Egy bloomingtoni délelőtt után visszamentünk Indianapolisba, egész pontosan az állatkertbe, de erről már írtam... itt csak álljon egy remek elefántportré, Gyuri alkotása.

Úgyis, mint ezévi nyaralásunk három napja, éljen július 4-e!

Másfél

Minden este, mikor a kisbaba már szuszog az ágyában, és jó éjszakát is kívántunk neki, Gyuri megölel a hálószobák közti kis alkóvban, és azt mondja: "Ma sokkal aranyosabb volt a kisbaba, mint szokott lenni. Mindig aranyos, de ma különösen az volt." Mire én azt felelem: "Tegnap is ezt mondtad." - és boldogan vigyorgok. Ez a kis jelenet kb. illusztrálja, miről is akarok írni.

Két hónapja lefekvés előtt, mikor Prüntyi már a karomban van, elmesélem neki, mi történt aznap, és mindig azzal fejezem be, ez is jó nap volt, épp itt az ideje aludni egyet. Ma olyanokat meséltem, hogy reggel a kis- meg a nagybagoly ugortt be az ágyába játszani, hogy a Papa ma tovább aludt, és mi ébresztettük fel, hogy elmentünk a boltba, hogy homokoztunk odakint, hogy felhívtuk a nagyit, és láttuk Berci cicust meg Kriszta tesót, hogy bementünk a Papáért az Egyetemre, és elmentünk bogyót szedni, hogy megnéztük a bogyópermetező gépet, a taktort és a targoncát, hogy itthon nagyon vizeztünk, hogy finom kukorica meg husi volt vacsorára, és, hogy nagyot locsipocsizott a Papával. Ezek nagyon fontos események, és néha tényleg látom, hogy lélegzet visszafojtva figyeli, ahogy elsoroljuk, milyen sok jó dolog történt vele. De közben az jár a fejemben, hogy kimaradnak a pici mindennapi történések, amitől aztán Gyurival a nap végére mindig elolvadunk :).

Ahogy elmeséli a Mehemedet (BAMMMA! = felrúgták a tehenek, brühühühü = szegény Mehemed, Nem! Nem! = nem szabad megfogni a tehén farkát, makk-makk= megmondta ezt a majom is (a mi verziónkban megmondja :)), ahogy a cicás kanalában egyensúlyozza a vizet a csaptól a homokozóig, ahogy beleül a délutáni alvás után a szoptatós párna közepébe, mint egy fotelbe, és rám mosolyog, ahogy az Ipadet maga mellé parancsolja a kakilátón, mikor anyukámmal skypeolunk, és beszélget nagyival, ahogy megindul az áfonyaföldön a sorok között, ahogy a papája nyakában ülve elsorolja a szobája falán lógó cicákat, ahogy egy fakanállal vezényel ebéd közben, ahogy beleharap a barackba, ahogy elbújik a kakilátó mögé, és miközben keresem, ő felel a kérdésre - Itt van Bubu az ajtó mögött? Niiiii(ncs), ahogy vidáman azt harsogja IGEN! (ma tanulta :)), ahogy a fejével int, hogy még egyszer elénekeljem a Kukorica, kukoricát, vagy elszavaljam a Morzsa kutyát, ahogy napjában ötvenszer elmondja, az ajtóra mutatva, hogy a papa elment, pápá, és szomorkodik egy sort, ahogy hozza a könyveket, és rámutat a fotelre - oda! - mármint, hogy oda üljek, majd felmászik az ölembe, hogy meséljek neki, ahogy oroszlánost játszik a szobája ajtajában, ahogy kukucsol a kertben a békával, ahogy táncol az Évától kapott Brumma macival a Pelikánra, ahogy beáll a hűtőajtóba, és elsorolja a finomságokat (toá, bo(gyó), dannon, teeee(j)), ahogy az autóban monologizál, és fejdobol, ahogy a papájával habozik a kiskádban, és csintalan mosollyal kiáltja: mammma!, mikor még nincs is rám szükség, ahogy elalszik a karomban, ahogy ötpercenként más pózba fordul az ágyában, és így tovább. Megszállott módon írom le, fotózom, videózom, mesélem a kis csodákat, hogy aztán valahogy megőrződjenek, hiszen olyan gyorsan múlik az idő!

Másfél éves a kisfiunk, Isten éltesse nagyon-nagyon sokáig!

Mormi update

Juhúúúú! Egy egész családnyi mormi lakik nálunk idén! Két felnőtt, két gyerek! Vidáman játszanak a kertben!

Brühühüüü, egy egész családnyi mormi lakik nálunk idén! Két felnőtt, két gyerek! Megették az összes zöldbabunkat, a tökök levelét, a céklát, az uborkát!

Gyurinak egyik szeme sír, a másik nevet.

Íme a csibészek, lelesifotózva:

A gondos mormi szülők a lyukból figyelik,

ahogy a gyerekek lelegelik a kertünket.

Kenyérkészítés a közép-nyugati pusztában (guest post by Gyuri!!!!!)

Többen kérdeztétek, hogyan csináljuk a kovászos kenyeret - íme Gyuri szakértő leírása. Disclaimer: Gyuri gépe sajnos nem ismeri az ékezeteket, én meg lusta voltam mindegyiket átírni... de szerintem így is érthető minden.

Kovasz keszitese: Mi teljes kiorlesu lisztet hasznaltunk, harom evokanalnyi liszt egy nagy befottesuvegbe, annyi vizet adni hozza hogy kb. nokedli allagu legyen es lazan lefedve a szobaban hagytuk. 2-3 nap mulva gyanusan bugyborekol, nem tul bizalomgerjeszto szaggal. Ez utan mindig adunk hozza némi vizet+lisztet, hogy etessuk a gombakat es a bakteriumokat. Egy het utan lehet felhasznalni vagy akkor kesz van es hutoben kell tarolni utana. Kenyerkesziteshez mindig kivettuk a hutobol, adunk hozza par evokanal lisztet es par oraig hagyjuk szobahomersekleten eletre kelni. Kb. a felet hasznaljuk fel a kenyerhez, tobbi vissza a hutobe a kovetkezo suteshez. Ha tobb mint ket hetig nem hasznaljuk (etetjuk liszttel) akkor altalaban megpeneszedik es tonkremegy.

A kovaszt altalaban el szoktak nevezni, hogy biztos ne felejtsunk el neki enni adni. 

Microbiological background: a kovasz eleszto gombak es erjeszto bakteriumok kevereke, mig az elesztos tesztaban csak elesztogombak bontjak a cukrot / kemenyitot. Ezert a kovaszos kenyer savanyubb izu (tejsavas / ecetes erjedes), nem sutemeny-szeru, mint az elesztos. 

 

 Kenyer keszitese: mi kb. ket kilos kenyeret szoktunk kesziteni: fel kilo kovasz, fel liter langyos viz, egy kilo liszt, nemi so izles szerint (~kb egy kaveskanal). Mi altalaban felbarna kenyeret keszitunk – a kovasz keszul barna lisztbol, a tobbi liszt feher. 

A tesztat mi egy dagasztogeppel keverjuk (kezzel ugyanolyan gyors, csak munkasabb, 5 perc dagasztas). Kb. 12 ora alatt megkel. Egy vastag ontottvas labosban keszitjuk a kenyeret amit a sutoben jo alaposan felforrositunk es ebbe ontjuk bele a tesztat (ha nem forro az edeny, akkor beleragad a teszta). Ovatosan kell atonteni, kulonben osszeesik a teszta,  a kovaszos tesztak nem olyan kemenyek mint az elesztosek. Jo forro sutoben kell fedo alatt sutni fel oraig, utana levenni a fedot es meg fel oraig sutni. A masodik fel oraban meg kell spriccelni egy kis vizzel a tetejet (negyed orankent szoktam, azaz ketszer a sutes alatt), ettol lesz jo ropogos a heja. A sutobol kivetel utan huljon egy fel orat, akkor altalaban konnyu kirazni a labosbol.

 

Sandman

Édesanyám kedvenc története a gyereknevelés viszontagságairól, hogy még az ő végtelen türelmét is próbára tette az a nyár, amikor minden nap homokformákat csinált, amiket aztán szétplaccsantottam. No, szerencsére mi is eljutottunk ide. Kisbubu kapott egy szép teknős alakú homokozót, egy homokozó-készletet, és azóta már reggel a lapátkájával kopogtat a bejárati ajtón, hogy menjünk!
A vicces viszont az, hogy kisfiunk egy dandy.

Estére a pólóján ott az aznapi étlap (most mindig magát akarja már etetni, phew), plusz kedvenc aszfaltkrétáinak a nyoma (antracit és sárga, miért? :)), de ha a keze homokos lesz, abban a pillanatban méltatlankodik. Be sem ül a homokozóba, mint az unokatesója, csak az oldalvonalról lapátol, és bár lelkesen vizezik, sarazik, a keze mindig tiszta marad - mint egy angol grófnak.

Tegnap elmentünk St. Jospehbe, a Michigan-tóhoz, (aka óriás homokozó), és azért ott igazán jól derültünk azon, hogy kisfiunk térdig homokos volt, de a kezeit kétségbeesetten törölgette mindenbe, hacsak egy szem homok kerül rájuk.

Természetesen a homokformákat, amiket neki csinálok is lapáttal veri szét. This is the good life!

Tour de zoo

Tegye fel a kezét, aki az elmúlt egy hónapban volt állatkertben! Csak az tartsa fent, aki kettőben is volt (ugyanaz kétszer nem ér :)). Ok, akkor most aki háromban volt! Aki négyben! Ugye, ugye... Csak az én kezem van fent.

Hehe...

Éljen a kisgyerekes szülők élete!

Az állatkertezés egyértelműen az egyik legjobb totyogó program (a játszóterezés mellett, de abból itt hiány van, illetve a kettő néha összeköthető). Kisbubu is élvezi, mi is élvezzük, bár néha az az érzésem, az állatok kevésbé, de ez legyen egy másik blog témája. Már Münchenben kiderült, hogy akár eshet is, akkor is megéri elmenni. Akkor a kisbabát leginkább a halak,

és persze az oroszlán kötötte le (aki csak az ő tiszteletére hatalmasat ordított is), de aztán három hete elmentünk újra a chicagói állatkertbe, és ott már abszolút vidáman nézegetett. A nagy sztár a tigris volt, illetve a büfé körül legyeskedő sirályok.

 A végén még körhintáztunk is,

és tigris úgy is döntött, hogy hazajön velünk.... (persze csak plüss formában :)).

A chicagói túra sikerén felbuzdulva rá egy hétre elvittem a kisbabát a south bendi állatkertbe is, ami Húsvétkor még közepes sikert aratott csak nála. Most viszont imádta - persze itt is van tigris, bár igaz, hogy 19 éves, és főleg csak alszik, de integetni akkor is lehet neki, no meg vannak takinok, akik nagyon jófejek, mert felakasztott kosarakból eszik a szénát, no meg teknősök és prérikutyák, hangyászsün és papagáj, akiknek mind fel lehet ajánlani az áfonyát, amit az ember fia állatkertezés közben nassol.

Sőt, itt az állatkert mellett van egy óriási játszótér is, ami nagyobb gyerekeknek való ugyan, de szerencsére itt is lehet forgatni dolgokat, és ez egyelőre elég.

Most hétvégén aztán, csak, hogy az se maradjon ki, Indianapolisban mentünk el az állatkertbe - ami egyébként a legjobb, legszebben megcsinált darab, talán csak a müncheni vetekedik vele. Kisfiunk immáron gyakorlott állatkertezőként végignézte, ahogy megetették a fókákat, ahogy a jegesmedve lógatta a melegben a nyelvét, és ahogy a teljesen depressziósnak tűnő orangutánok ücsörögtek a kalitkáikban. A nagy kedvenc a teknősbéka volt!

Július 4-e örömére a belépőjegyhez mindenki kapott egy jegyet a delfinshowra is, aggódtunk, hogy Prüntyi még kicsi lesz hozzá, de teljes odafigyeléssel nézte végig, előredőlve, mutogatva, hogy de-, de-, azaz delfin, delfin!

A nagy élmény után alig maradt ereje az oroszlánra, meg az elefántra, szerencsére az áfonyák még feltöltötték energiával.

És mi? Mi pedig büszke szülőkként néztük, ahogy boldogan szaladgált a kisfiunk, és könnyekig meghatódtunk, hogy milyen nagy már...

Születésnap

29 éves korom óta minden szülinapomat bulival ünnepeltem. Általában otthon, általában a kertemben, esetleg a Tajtékos Napokban. (emlékeztek???? :)) Szerencsére az otthoni családommal előrehozottan most is tudtam ünnepelni, de a buli idén elmaradt. Be kell vallanom, ez azért hiányozott - az üzenetekből az derült ki, a barátaimnak is. Bepótolandó tartottunk egy mini BBQ-t itt. Szuper meglepetésként Editék csodás dobostorával köszöntöttek meg, 

amit én egy Sacherrel egészítettem ki,

 ugye, hogy szépek?

Amerikai barátaim ámuldozva kóstolgatták a közép-európai cukrászati remekeket.

Bár minden egy kicsit más volt, mint szokott, legalább ezt a küldetést sikerrel abszolváltuk :)

Természetesen azért a két Gyuri is megünnepelt, kaptam mindenféle szépséget, és a nap megkoronázásaként, mikor a kanapén néztük a kertet délután, egyszer csak ott termett egy kolibri, és belerepült az egyik petúniám kelyhébe. Éljenek a váratlan vendégek!!!

Just for the record

Az úgy volt, hogy Peter Holland felajánlotta, tanítsak egy órát a jövő félévben a Ntre Dame-on. Színház szakosoknak, Shakespeare kortársait. Fél lábon is meg tudom csinálni, mondta. Én meg lelkesen rábólintottam, és örvendeztem.

(Hatásszünet)

Másnap írt is Peter, majd pár levélváltás alatt kiderítettük, hogy az új vízumommal nem vállalhatok munkát. Az törvénybe ütközik, hogy ingyen dolgozzam, annyira pedig azért nem szeretnének, hogy egy óráért szerváljanak nekem egy másik vízumot (ami érthető).

Így aztán mégsem tanítok szeptembertől a Notre Dame-on. Helyette majd biciklizem a campuson Bubuval. I am happy either way :)

Offlány

No, egy ideig nem voltam gépközelben, illetve mostanság nem is nagyon vagyok, de mindjárt megmagyarázom, miért.
Nagyon sok minden kimarad a blogról, itt vannak vázlatként nekem, de már nem fejezem be őket, szerintem, úgyhogy csak Schlagwortokban:
1. Még Húsvét környékén voltunk MOPS-os tojásvadászaton a kisbabával, amire egy éve vártam :), illetve ementünk North Judsonba a Vasútmúzeumba, és ott is volt óriási nyuszi meg tojásvadászat. Kisbubu nagyon élvezte, hihetetlen, milyen örömet okozott neki néhány üres műanyag tojás! Ez is mutatja, hogy a világ legaranyosabb kisbabája!
2. Aztán felkerekedtünk, és elmentünk Münchenbe. Gyuri vendégtanított a TUM-en, mi meg élveztük a várost, találkoztunk Julcsival, Bettinával, és Gyuri barátaival. A nagy müncheni fejlemény az volt, hogy kisbaba, aki előtte csak néhány lépét tett meg egyedül, elkezdett flottul járni bérelt müncheni lakásunkban. Hihetetlen jó két hét volt - München pont az a méretű város, ami kisgyerekkel is kényelmes, mondjuk ráadásul a legbelebbbelvárosban laktunk, az Englischer Garten öt percre volt, boltok, éttermek a sarkon - igazából ezt állandóra nem tudnánk megfizetni, de ugye ezért turista az ember :)) Olyan jó volt megint emberekkel találkozni, megismerni Gyuri müncheni barátait, akik egytől-egyig nagyon jófejek, finomakat enni-inni (oh, Russn, szoptató kismamák barátja :)), meg egy kicsit nyaralni.
3. Onnan aztán bónuszként hazamentünk. Gyuri sajnos csak öt napig maradt, amiből hármat az Amerikai  Követségen töltöttünk, grrrrr... de együtt még eljutottunk Révfülöpre, meg mini-partyztunk is. Aztán én kiélveztem, milyen jó lenne otthon lenni kismamának, mondókázni és játszóterezni jártam a tesóékkal, meglátogattam a kisgyerekes barátaim, lubickoltam abban, milyen ha az embernek ott van a családja egy karnyújtásnyira, és megszerveztem, hogy Kisbubu jól kinagyszülőzze magát. Sőt, még Máriára is eljutottam! Gyuri nagyon hiányzott, de nagyon jó volt otthon.
Aztán Kisbubuval visszautaztunk, ami nagyon hosszú út volt, még akkor is, ha a kisbaba csodálatosan viselkedett. Gyuri várt minket sütivel, virággal, bigyó bogyóval (kinek mi jár) a reptéren, és azóta hihetetlen, hogy csak másfél hét telt el, olyannyira visszarázódtunk a south bendi létbe.

Annyi különbséggel (és ez a mostani offlánykodás oka), hogy elhatároztam, ez az én nyaram lesz. Otthon mindenki túl kedves volt ahhoz, hogy szóvá tegye, milyen borzalmasan nézek ki, de igazából a tél alatt eléggé elhasználódtam, Ennek fő oka a tél volt maga, de az is belejátszott, hogy folyamatosan cikkeket írtam. Mikor a kisbaba aludt, én leültem a gép elé, és dolgoztam - két konferencia cikk, egy Festschrift cikk, egy Palgrave Pivot kötet cikk. Ez lehet, hogy majd tök jól jön, hogy nem hagytam abba a munkát, de most elég volt.
Azt a kicsi időt, mikor Bubu alszik azzal szeretném tölteni, hogy megtanulok horgolni, meg elolvasom az ágyam mellett tornyosuló könyvhalmazt, befejezem az ezer félbemaradt DIY projektet, vagy csak kiülök a babakamerával a hintaágyunkba, és napozom. Reggel pedig végre eljárok tornázni, délután pedig sétálunk a campuson.Ja, és még úszni is akarok, meg a Michigan-tóhoz járni.Uff! Ezért előre elnézést kérek mindenkitől, de a gép előtt töltött órákat a minimumra akarom szorítani - most azt tervezem, hogy a hétvégén írok majd mindenkinek, kérem, legyetek türelemmel.
Igyekszem azért nem eltűnni, és a blogot is írni.
Sok puszi mindenkinek innen a kies Indiánából, ahol már megjelentek a firefly-ok, ami azt jelenti, hogy itt a nyár! 

Ma reggel...

...együtt táncoltunk - Kisgyuri, Nagygyuri, én. Mindenki másról álmodik - én erről :) 

Húsvéti finomságok (képriport) :))

Idén is gyönyörű Húsvétunk volt - fura elgondolni, hogy a harmadik itt töltött Húsvétom már... a kalandjainkról majd írok, de most álljon itt ízelítőül néhány kép az asztalunkról és a kertünkről:)

Minden évben a tavasz első hírnökei a kertünkben.

Három éve még csak egy virágzott :)

A Húsvét elmaradhatatlan kellékei - a nyuszizsemlék

Saját sózású és füstölésű sonkánk. Nyammm....

Hmm, vasárnapra eltűnt egy csomó nyuszi :)

Design on a dime :)

Fejen álló nyuszi muffinok.

See?

Bár böjt van...

...azért megadjuk a módját :) 

Himmel auf Erden

Ez még januárban történt, csak nem jutottam a bloghoz előbb. Elmentünk Goshenbe, ahol van egy német bolt, a neve Himmel Haus. A hely hihetetlenül vicces, nemcsak, hogy nagyon drága, és tele van német csokival, meg magyar tésztával, de van egy souvenir részlege is, ami becs'szóra a hetvenes évekből maradt itt. Volt ott minden: bácsi-nénis időjárás házikó, makramé nyulak, műmatyó hímzéses műanyag tányérok, és amit csak el lehet képzelni. Még az árazógép is muzeális emlék volt. Egy vagyont költöttünk néhány nosztalgikus dologra (levestészta, négercsók, gőzgombóc), de úgy tekintettünk erre, mint adományra, amivel támogatjuk az európai kultúra helyi fennmaradását. :)

What a difference a cake makes :)

Ezt a post-ot Tamás barátomnak dedikálnám, aki hozzám hasonló sütirajongóként átélte ittlétekor, milyen pokol Amerikában élni a cukrászsütemények szerelmeseinek. (És aki egyébként harmadszorra lett apuka a napokban, Isten éltesse most született druszámat, és az egész családját, hear, hear!)

Szóóóval, az úgy volt, hogy a MOPS-on az előadó egy tortakészítő cég tulajdonosa volt. Mindenki lelkesen jegyzetelt, miközben elmesélte, hogyan készítsünk tökéletes szülinapi tortát, csak én ültem ott hüledezve. Mert a következőket mondta: vegyünk egy zacskós tortaport, sajnos ezek egyre kisebbek, vegyünk ezért hármat, és süssünk belőlük két tortát. Mindegy, milyet veszünk, a végén úgyis fel fog púposodni, vágjuk le a púpokat, és készítsük el a mindenféle színű vajkrémet, ami nem áll másból, mint egy csomó vajból, porcukorból és étkezési keményítőből. Ezzel ragasszuk össze a két tortát, majd jól kenjük be az oldalát és a tetején, három centi vastagságú krémmel, plusz még díszítsük is egy újabb adaggal. Brrrr.... 

Ugye látjátok, mi a bajom? A süteménykészítés művészet - isteni adomány és tehetség kell hozzá, nem pedig ízetlen vajkrém és portészta. Ezek itten lábbal tiporják a cukrászatot. Nagyon izgalmas, hogy jégvirágokat raksz a tortára fondantból, de, ha hozzáteszed, hogy hát azért ne rakjunk rá sokat, mert ez a fondant nem finom, akkor minek? A szépség belbecs nélkül a süteményeknél sem ér semmit, say I. De ezt a sok lelkes MOPS anyukának, akik tapsoltak, mikor készen lett a torta-borzalom nem tudom elmagyarázni - mert szegények egy cukrászati sivatagban élnek, és még délibábként sem látták azt, ami nekem természetes - a közép-európai sütemény oázisokat.

Azzal nyugtatom magam, hogy egyszer majd csak hazamegyünk, és anyukám, Gyuri mamája meg Ági barátnőm csak megszánnak majd engem, mint szegény, minőségi süteményre kiéhezett távolba szakadt hazánklányát. :)

Apró szépítgetések

Még dolgozom a nagyszoba projekten, de azért a nagy télben egy-két kisebb dologra volt időm, megmutatom, mi változott a házban.

Elkészült a két háló közötti galériafal - mellé került a dolgozószobából a képkeret a jegyes fotózásos képeinkkel is.

A hálószobánk pedig kapott egy kis faceliftet :)

Nagyon büszke vagyok rá, a párnahuzatok egy dolláros konyharuhákból készültek :)

Ilyen szalaggal szegve van az ablakra egy piros függöny is, csak még nem tettük fel.

A nagyszobába is elkészültek a függönyök, meg néhány apróság, és a gyerekszoba is alakul-- de ezekről majd írok a hétvégén, ha felkerül a falra egy-két dolog. Stay tuned, ahogy itt mondanák!