Az úgy volt, hogy Gyuri elment vért adni. Rossz nyelvek szerint csak a véradás utáni sör miatt ment, de a végzet fittyet hány a rossz nyelvekre, és a Notre Dame-on különben is csak kólát adnak a véradóknak. A véradók ugyanis egy sorsoláson vettek részt, és, nem viccelek, Gyuri ezer dollárt nyert a nagylelkűségéért. Mert adni jó (de kapni sem kutya :)). Le is fotózták az óriási csekkel, amit, ha megjelenik az nd.edu-n, kegyetlenül be is linkelek Nektek.
Nem mondom, ez most jókor jött, úgyis éppen nyaralni indulunk - vár Las Vegas! :)
March 27, 2012
Maintenance
Mostanság, ha hazajövök ebédelni (óh, a könyvtár ritka rendszerességre szoktat - reggeli, ebéd, vacsora, nem is tudtam, hogy ilyen 9-5-ig ember leszek a végére), két-három kék overállos férfi fogad a házunkban, akik minden ajtón bekopognak: jó napot, maintenance, azaz karbantartók, majd, miután nem sikerül kinyitniuk az ajtót, üvöltve beszélgetnek negyed órát a walkie-talkie-juikon egy nagyon erős hangú nénivel, végül elviharoznak újabb kulcsokat hozni. Csinálni sosem csinálnak semmit. Ha nem leszek híres fametsző, karbantartó még lehetek a Folgernél, azt hiszem...
Spaceman
Vasárnapi kultúrprogram
Vasárnapra aztán elszégyelltem magam, és a sok szombati duhajkodás után csakis kultúrporgramokon voltam hajlandó résztvenni. A dologhoz még hozzátartozik, hogy a múlt héten itt volt az RSA (sajnos nem Robot Skeleton Army, én is azt reméltem, de igazából a Renaissance Society of America) 3.000 (!) fős konferenciája, amire még én is belógtam, pedig még reneszánszos sem nagyon vagyok, nemhogy regisztrált előadó, és Ivan barátom is itt volt miatta New Yorkból. Egy kicsit ennek apropóján is, no meg, mivel borús is volt az idő, a napot a Smithonian-nek szenteltük. Reggel Alan-nel és Francis-szel elmentünk, és korareneszánsz festőket nézegettünk, aztán megebédeltünk a Galéria menzáján, és immáron a többiekkel kiegészülve elmentünk megnézni a Hokusai kiállítást. Nem is tudom, mikor érintett meg utoljára ennyire kiállítás. A képeket mindenki ismerni véli, de eredetiben (ez idézőjeles ugye, mert fametszetekről van szó) egészen mások. Mélységük van, és három dimenziójuk, és olyan csodálatos részleteik, hogy tényleg vissza kell mennem majd valamelyik délután és még egyszer megnéznem őket, mert a felének a negyedét sem tudtam egyszerre befogadni. Annyira el is teltem velük, hogy késődélután még megpróbáltam Castiglione rajzokat nézegetni, de egy terem után inkább kiültem az időközben kisütött nappal kokettálni a Galéria lépcsőjére, és elhatároztam, mégis inkább híres fametsző leszek.
Szombati mulatságok
Bocsánat, eltűntem! Annyi minden történik, hogy nem jutok soha oda, hogy írjak is - még leveleket sem írok, otthon biztos mindenki elfelejtett már, vagy, ha emlékszik, akkor csak a felmenőimet emlegeti ízes magyar mondatokban :) Még egyszer elnézést!
| Sőt, még azt is megtudhattuk, hogy a sör nemcsak reggelire jó, |
| illetve, hogy dönerkunde-ból is lehet doktorálni. |
Nagyon jókat ettünk, ittunk, és a végén még megjutalmaztuk magunkat egy óriási Milka-val is, ami, ne nevessetek ki, de egy évnyi csokimegtartóztatás után borzalmasan geil-nek tűnt... (igen, én is aggódom, megmaradok-e, ha ez így megy tovább...) Azonban a cél mégiscsak az volt, hogy mozogjunk, erre csak nőttek a kalóriák a testünkben! Úgyhogy, jó amerikai szokás szerint outlet shoppingolással dolgoztuk le a villásreggelit! :) És, ahogy a helyi mondás tartja, we shopped until we dropped,
mert tényleg, délután öt volt, mire elindultunk hazafelé. Hegyeket nem láttunk, de legalább egy szombat erejéig igazi amerikainak érezhettem magam! Juhéj!
March 22, 2012
Peak blossom
Itt vannak, megérkeztek, egy héttel a vártnál, majdnem két héttel a megszokottnál előbb, az immáron száz éves cseresznyevirágok! Hétfőn Alan-nel, szerdán Kristine-nel zarándokoltunk el hozzájuk, akkor készültek a képek, de ez tényleg valami olyan, amit saját szemmel kell látni. Annyira izgultam, hogy lekések róluk, úgyhogy most úszom a boldogságban, és holnap újra elsétálok tiszteletemet tenni, mielőtt egy évre elbúcsúznak tőlünk Japán varázslatos ajándékai, az ezernyi, a virágokat hatalmas menyasszonycsokrokká változtató, fehérből egyre rózsaszínebbé váló szirmok.
March 20, 2012
Mondja,
...biztonságos hazasétálnom ilyenkor? Csak három utcányira lakom, a Kapitóleum másik oldalán. - kérdeztem a Union Station előtt posztoló két rendőrt, mikor hétfőn, másfél óra késéssel, hajnali kettőkor megérkeztem ide, Washingtonba.
- Miss, - mondta a jóindulatú arcú rendőr bácsi - magára itt a Fővárosi Rendőrség, a Kapitóliumi Rendőrség, a Vasútrendőrség, az Elnöki Rendőrség, és a Szenátus Rendőrsége vigyáz. Ott vagyunk minden utcasarkon, még akkor is, ha nem lát minket. Talán a földön nincs még egy olyan hely, ahol ennyire biztonságban van.
- Köszönöm, mosolyogtam, és már majdnem elindultam, mikor fiatalabb kollégája utánam szólt:
- De, ha fél, Miss, akkor fogja a kulcsát a kezébe úgy, hogy kilógjanak a kulcsszárak, és, ha valaki megtámadja, hasítsa fel az arcát velük.
:))
Féljetek tőlem, I am officially street!

New York...
...a szívem csücske. Mikor a hétvégén elmentem, annyira féltem, hogy már nem találom meg azt, ami az utolsó hónapomat a Fulbright után olyan boldoggá tette ott, de kár volt izgulnom, a Nagy Alma hozta a formáját, úgyhogy a hétvégi utam minden perce szuper volt!
Az olcsóbusz a Penn Station-höz vitt, úgyhogy minden adott volt a nosztalgiázáshoz, mert anno ide hozott a new brunswicki vonat is hétvégenként, mikor missziómnak tekintettem volt, hogy Ivant kirángassam kutatói magányából. Persze beszaladtam legkedvesebb Old Navy-mbe, mert a nélkül nem lenne igazi az időutazás, aztán lesétáltam a Union square-re, ahol nemcsak, hogy piac volt, hanem tüntetés is, hurrá! Innen felbaktattam a Columbus Circle-höz, mert 3-kor Paul-lal találkoztam a Magyar Cukrászdában, nagyon jót beszélgettünk, majd felmentem Ivanhoz, aki szerencsére semmit nem változott, de ugyancsak szerencsére, most már jobban beélni tűnik a new yorki életét, mint mikor elváltunk 2008. januárjában. Vele is nagyot trécseltünk, majd elmentünk zakókat venni neki, mert nemsokára el kell kezdenie munkát keresnie. Szerencsével jártunk, még én is kaptam egy szuper tavaszi dzsekit magamnak, aztán indiait vacsoráztunk, és fél egy körül lefeküdtünk. Ivannak cikket kellett írnia, úgyhogy vasárnap egyedül sétáltam le a Metropolitanig, a Central Parkon keresztül, hogy megnézzek egy reneszánsz potré kiállítást, egyedül hallgattam a dzsessz szaxofonost, egyedül kerülgettem a tó körül a futókat, és aztán, dobpergés.... egyedül ettem meg az első csokis dolgot egy év óta!!!! Sajnos nem volt túl jó, de legalább újra ehetek csokit, juhúúúúúú!Ivannal megvacsoráztunk, majd visszaindultam. Jaaaaj, nem tudm elmondani, milyen jó volt! Nem tudom, hogy csinálja, de New York mindig elrabol egy darabot a szívemből! :)
(Képeket ITT találtok, jó nézegetést!)

Cigányok
Múlt csütörtökön Andrással elmentünk színházba, mert itt járt a Katona, és úgy éreztük, ott a helyünk. A Cigányok című darabot hozták, mert az valahogy szegről-végről témájában beleilleszthető az itt folyó Bécs-Budapest-Prága művészeti/zenei fesztiválba. Otthon elég jó kritikákat kapott, úgyhogy anno én is el akartam menni, és szó szerint a színház kapujából fordultam vissza, de majd most, gondoltam, bepótolok mindent. Röviden úgy lehetne fogalmazni, hogy az előadás itt akkorát bukott, mint a ház, pedig előre szóltak a művelt közönségnek, hogy lesz benne minden, füst, lövések, és felnőtteknek való szövegek is, és a darab maga szerintem vállalható lett volna, de, a Katonától szokatlan módon, a rendezés (Máté Gábor), és a csapnivaló színészi játék a padlóra küldte az előadást.
Ha valamelyikőtök nem tudná, a darab két részből áll, az első fele Tersánszky Józsi Jenő borzalmas népszínműve, amiben minden van, muzsikus cigányok, féltékenység, örökbefogadott fiú, hajnalig mulató adótiszt, stb, szóval a szokásos műsor, és amihez Grecsó Krisztián írt egy, a cigánygyilkosságokat körbejáró második felet. Bár, ahogy András megjegyezte, ez a második fél is egy kicsit, a darabban kifigurázott liberális városi értelmiségi szempontjából íródott, azért egy elég jó kísérlet arra, hogy beszéljünk a dolgokról, úgyhogy maga az elgondolás nem rossz. Viszont, ami a papíron izgalmasnak tűnik, abból ez esetben nagyon nehéz jó előadást csinálni.
Először is azért, mert a Tersánszky szöveg nem vicces, és ezért a darab első felében kb. lehetetlen elkapni a nézőket, illetve azért, mert mi már (és a Kennedy Center közönségére ez különösen igaz) túlságosan p.c-k vagyunk ahhoz, hogy belefeledkezzünk ebbe a múlt századi sztereotípiákra épülő népiesch komédiázásba. Harmadszor pedig azért, mert Máté Gábor nem találta el a stilizálásnak azt a fokát, amitől a népszínmű nézhető lehetett volna. Az első 15 perc után mi is egymásra néztünk, hogy felálljunk, és menjünk-e, és különösen az amerikai közönségnek túl sok kulturális határt kellett volna gondolatban áthágnia, hogy reagálni tudjon a színpadon történtekre.
Így aztán, a jobban értelmezhető második félnek is eltűnt a drámaisága - sajnos nem volt elég nagy a kontraszt a két rész között ahhoz, hogy ez valóságosabbnak tűnjön, mint az első fele. Hiába alakított Fekete Ernő nagyon nagyot, hiába voltak jók az öregek (Bezerédi, Újlaki és a második felvonásban sajnos lelőtt, de halott poraiban is igencsak jól játszó Szacsvay László), az volt a baj, hogy nem tudták ellensúlyozni a többi színész minden kritikát alulmúló fertelmes ripacskodását. Már többször mondtam, de olyan embereket, akiknek az ordítás az egyedüli kifejező eszköze, nem szabadna színpadra engedni. Pálmai Anna és Pálos Hanna egyszerűen nézhetetlen volt, és megragadom az alkalmat, hogy követeljem, Kovács Leheltől vegyék el a diplomáját.
Az előadást elnézve az járt a fejemben, hogy komoly hiba az, hogy a kőszínházak nem hajlandóak tanulni a függetlenektől (még akkor is, ha néha úgy tűnik, van átjárás a két világ között). Mert teszem azt, Pintér Béláék már ezer éve kidolgozták azt a fajta stilizált népiességet, ami elvitte volna a vállán az első felvonást, és bizony az alternatív társulatok majdnem mindegyik színésznője fényévekkel jobban tud cigánylányt, vagy vidéki ribit játszani, mint a Katona József Színház művésznői. De, ha nekem nem hisztek, itt olvasható a Washington Post lakonikus kritikája.

March 15, 2012
A kettővel...
...arrébb lakó hatalmas fekete néni megállított tegnap a boltba menet, és tökéletes ebonics-ban azt mondta: They say them cherry blossoms is out!, azaz, hogy állítólag virágoznak a cseresznyefák. Természetesen a pont száz éve, 1912-ben, Japántól kapott cseresznyefákról beszélt, amik a Jefferson Memorial előtt, a tóparton állnak. Mivel délutánra úgyis megbeszéltünk egy randit Robynnal, úgy döntöttük, arra vesszük az utunk - és tényleg, egy-egy már ki is nyílott, de a többi fa is tiszta bimbó, pár nap és kipattannak. András persze a vacsoránál megjegyezte, hogy nem érti, mire fel ez a felhajtás, persze, virágoznak, de gyümölcsöt nem hoznak, miért nincs inkább cseresznyeevő ünnep, annak mindenki jobban örülne :))
| Ez már virágzik |
| Fura, mert a képeken tényleg halványrózsaszínnek tűnnek, |
| pedig fehérek. |
| A Washington emlékmű |
| A Jefferson monument mókuskája :) |
March 13, 2012
Elefántok
Mint ahogy a barátaimnak már többször rá kellett jönniük, imádok mindenféle kirakodóvásárt, tüzijátékot, és utcabált. Ezen kívül többen azt is tudjátok, hogy szoros kapcsolatban vagyok az elefántokkal. Úgyhogy, amikor olvastam ma a könyvtárban, hogy ma este a Belvárosban felvonul egy cirkusz, és elefántok vezetik a menetet, tudtam, hogy ott a helyem. Nagyon jó képeket nem tudtam készíteni, mert mire ideértek az elefántok, lement a nap, és cinikusan megjegyezhetném, hogy tök sötétben szürke elefántokat nézni kissé lehetetlen vállalkozás, de majd ráérek cinikusnak lenni, majd, ha megöregszem. Úgyhogy most inkább azt mondom, ami a mögöttem álló hatvanas baseball sapkás bácsi mondott a feleségének: It was awesome! :)
Más: hétvégén itt volt Gyuri, tök jó volt, elmentünk Alexandria-ba, ami olyan, mint Georgetown, csak máshol van, és ahova Jim Morrison is járt iskolába, moziban is voltunk, és bruncholtunk Robynékkal - nagyon jó volt, képeket tettem a képtárba - az a baj, hogy annyira ellep a munka, hogy most nincs időm hosszasan írni - majd, ha egy kicsit lesz egy szusszanásnyi időm, ígérem, mindent bepótolok.

March 9, 2012
History...
...repeats itself :) Ma ugyanis újra neki kellett esnem egy nadrágnak, csakúgy, mint 2007 februárjában, de jelentem, nagyon jól sikerült, úgyhogy ma, az otthoninál egy számmal kisebb, vadiúj trapézfarmeremben indulok ki Gyuri elé a reptérre, juhúúú!
On being nice
Még Kristine-t, aki pedig kezd teljesen visszaamerikaisodni a külföldön töltött évek után, is zavarja az itteni állandó 'hogy vagy'-ozás. És alapvetően én is úgy gondolom persze, hogy az örökös keep smiling nem tesz jót ennek a népnek, de ezen a héten rájöttem, hogy azért nagyon jól tud esni. Most valahogy, ahogy alant is nyavalyogtam már, úgy érzem, megakadtam a munkában, és ezért eléggé borúsan látok mindent, olyan sokat jelentett, hogy minden nap, mikor bementem a könyvtárba, a security-s bácsi rám mosolygott, és megkérdezte, mi zújs, vagy, hogy a könyvtáros srác mindig kitalált valami vicceset, mikor odamentem kérni hozzá egy exitet, sőt minden délután úgy köszönt el: Have a great evening, Veronika! Még Rolandtól is átpártoltam a Sarki fűszereshez, ami ugyanolyan drága, de a kedves ázsiai tulajdonos házaspár mindig elbeszélget velem, miközben fizetek. Továbbra is fenntartom a véleményem, hogy az állandó felszínes mosoly nem vezet semmi jóra, de azért zárójelben azt súgom: éljenek a felszínesen kedves amerikaiak!
No meg éljen a hétvége!!!!! Most két napig nem gondolok a munkára!
March 8, 2012
Az egyik legnagyobb változás...
...itt DC-ben 2007 óta, hogy eltűntek a kordonok. Amikor anno itt voltam, semmit nem lehetett megközelíteni - kordonok zárták el a Kapitóleumot, a Fehér Házat, még a Washington emlékművet is. Mostanra ezek eltűntek - helyettük mindenhol ott vannak a rendőrök. A mi környékünkön, ami ugye a Kapitóleum közvetlen szomszédsága egyszerre többféle rendőrség is strázsál (külön a Capitol Police és a Metropolitan Police is), de ma a Safeway előtt is elhúzott egy, és reggel is mindig itt cirkálnak az utcában. Ja, és ami megmaradt, azok a Munkaügyi Minisztérium előtt a padokon alvó hajléktalanok... Isn't that ironic?
Majdnem egy hete...
...nem írtam ide semmit, elnézést. A helyzet az, hogy tényleg napi nyolc órát ülök a könyvtárban, és bár tudom, hogy ez nem hangzik munkának, a végére alig állok a lábamon. Fél öt után, mikor hazavánszorgok, vacsorát főzök, esetleg bevásárolok, mosok, kitakarítok, Kristine-nel, vagy Robyn-nal találkozom, vagy csak a lakótársaimmal beszélgetek, azt veszem észre, hogy hopp, már vége is a napnak. És akkor még nem is beszéltünk az otthoni dolgokról (szakdolgozatok, Károlis dolgok), amikre ugyancsak kell valahogy időt szakítanom... szóval, néha nem elég a nap huszonnégy órája.
Egyébként viszont írhatnátok valami bíztatót, mert egy kicsit kezdek kétségbeesni. A Folgerben ugyanis hagyomány, hogy az ösztöndíjas kutatók az ittlét végén tartanak egy kis előadást, amiben elmondják, mire is jutottak - ez nekem valamikor április közepén lesz, úgyhogy addig még azért akár juthatok is valamire, csak az a baj, hogy annyira új terepen mozgok, hogy akármerre nyúlok, ezer új irány nyílik meg, és hiába világosodom meg egy dologról, rögtön eszembe jut tíz, amiról fogalmam nincs. Ez alapvetően nem zavarna, mert ez most egy hosszú út eleje, csak a prezentáció miatt nyomaszt a dolog. András szerintem belül halálra neveti magát, mert minden héten mást mondok az ideérkezőknek arról, hogy én itt mivel is foglalkozom. Ugyanis tényleg, egyszerre próbálok mindenhez egy kicsit elkezdeni érteni, ami nem megy... Nagyon régen éreztem magam ennyire elveszettnek a saját szakmámban, ami persze jó, mert alázatra tanít, de azért reménykedem abban, hogy a jövő hónap közepére mégiscsak megvilágosodom valamiről, és nem hozok szégyent... legalább magamra.

March 4, 2012
D.C-be tegnap...
...beszökött a tavasz. Na jó, nem tegnap, hanem csütörtökön, de ez részletkérdés. Remélem, itt is marad - annyira gyönyörű minden, a házunk előtt csokrokban nyílnak a nárciszok, a képtárba is tettem fotókat, hogy lássátok, már virágoznak a magnóliák, sőt néhány megzavarodott gyümölcsfa is nyitogatja a szirmait. Az újságok azt jövendölik, hogy az idén száz éves cseresznyevirág ünnep is előbb lesz, mert teljesen elmaradt a tél, és már tele vannak rügyekkel a fák. Gyuri közben mondja, hogy South Bendbe megint havat ígérnek a jövő hétre. Hehehe - remélem, ez is arra csábítja majd, hogy otthagyja az örök jég és hó országaként elhíresült Notre Dame-ot, és idemeneküljön hozzám! :)
March 3, 2012
Felszállt az Orion!
| És ma sikerült bizonyítékot szereznem arra, hogy ez tényleg egy űrállomás! Ha megnézitek a képet, ti is megtaláljátok!Nanu, nanu. |
March 2, 2012
Ha felnövök...
... Lena Cowen Orlin akarok lenni!!!! 2007-ben anno hallottam a jobtalkját a Notre Dame-on, az is eszméletlen volt, a Private Life-os könyve az egyik legokosabb írás, amit valaha olvastam, és a ma hallott előadása is fantasztikus volt! De tényleg, ez a nő okos, figyelmes, szerény, kedves, egyszerűen nem is tudom, ismerek-e még ilyen tudóst, mint ő. Ez egy kicsit kontroverz lesz, de számomra ő a jó típúsú nő tudós megtestesítője - mert sajnos, itt Amerikában többet láttam a rosszabb fajtából, aki azt hiszi, hogy ahhoz, hogy érvényesüljenek, olyannak kell lenniük, mint egy bulldózer. (zugegeben, bulldózer ingruhában, aber immer hin)
March 1, 2012
ooooooooh,
...beszippantott Downton Abbey ....még szerencse, hogy kitört az első világháború, így ma alszom is egy kicsit :)
Subscribe to:
Posts (Atom)