Amikor még terhes voltam, Gyuri mindig mondogatta, hogy ez az egész terhesség dolog úgy van, hogy mindenkinek huszonnégy órában lelkesednie kell, de persze nem senki nem mondja el, hogy pl. rémálmaid lesznek, meg mindig szorulásod, meg, hogy az utolsó hónap egy kicsit húzós. Én imádtam a terhesség minden pillanatát, ezért akkor mindig lehurrogtam, hogy nem is igaz. De aztán, mikor jött a gyereknevelés, akkor neki lett igaza - ez tényleg olyan, hogy persze, az ember elolvassa a könyveket, de valószínűleg többgyermekes barátai sokkal jobb ötleteket tudnak adni. És biztos mindegyiküknek ezer olyan története van, amik arról szólnak, hogy a könyvek mit hallgatnak el.
A legjobb példánk nekünk a cumi volt. Én nem szeretem a cumit, ezért Bubunak nem volt. Plusz a könyvek mind azt mondták, hogy sebaj, mire igényelné a cumit, majd megtanulja a "self-sooting"-ot, azaz szopni fogja az ujját, és megnyugtatja majd magát. No, mi úgy jártunk, hogy Bubu két éjszakát üvöltött végig, mert nem sikerült az ujjával eltalálnia a száját, és a frusztrációtól majdnem agyvérzést kapott. Mi meg az állandó üvöltéstől, és a kétségbeeséstől, úgyhogy én minden elvemet eldobva elküldtem Gyurit a boltba este tízkor egy cumiért, és beletettem a baba szájába. Aki persze kiköpte, vagy végre elfogadta, de mikor elaludt, kiesett a szájából, úgyhogy akkor azért üvöltött. Gyuri javasolta, hogy rituálisan égessünk el minden könyvet, amiben szerepel a self-soothing szó. Aztán az a vicces, hogy a megoldásra nem emlékszem, az biztos, hogy Bubu nem cumizott, nem szopta az ujját, valahogy kinőtte a dolgot.
Mostani könyv-frusztrációm a "kétéves gyermek már kihagyhat egy-egy délutáni alvást. Ilyenkor szoktassuk rá, hogy csendes pihenőzzön, az éppen olyan megnyugtató." Hát, izé... Ha Bubu kihagy egy délutáni alvást, és tényleg megesik néha az ilyen, akkor délután 5.15-kor elalszik. És akkor nekünk annyi :). Illetve egy trükk van, hogy ne aludjon el, ez az, hogy ötkor ártatlan képpel megkérdezem: "Kisfiam, nem kérsz egy kis házi lekvárt?" A válasz mindig, de igen, és a cukor még ébren tartja egy kicsit. Azonban nekem úgyis annyi, ha nem alszik. Ami pedig a csendes pihenőt illeti - a mi kisfiunk akkor van csendben, ha eszik. Ez egyébként az egyik legcsodálatosabb dolog benne (nem az evés, hanem az, hogy mindig csicsereg), úgyhogy Isten ments, hogy abbahagyja! Ámde ennek következtében a "csendes" pihenő úgy néz ki, hogy kijelentem, a sikertelen altatást beismerve, hogy mama most kimegy vacsorát főzni, kisfiam, lécci, próbálj aludni, Bubu pedig ezek után negyvenöt perces monológot ad elő az ágyában - versek, mesék, énekek, kiabálások, stand up comedy, balalajkázás, ami belefér. És nem, ettől nem nyugszik meg, ő sem, én sem, aki tuti biztos, hogy erre a napra terveztem be egy másfél órás DIY projektet, vagy egy cikkírást.
És persze, ez legyen a legnagyobb bajunk, de a vicces az, hogy Gyuri a gyereknevelési könyvek fő kritikusává vált, és ezekben a percekben, mikor e sorokat írom jött be, és adta elő egy szépen kikerekített rant-ben, hogy az alvásos könyveket mind el kellene ásni :) Hát, az vesse rá az első követ, akinek más a tapasztalata.
