January 22, 2008

The wheel is come full circle.

Majdnem napra pontosan egy éve érkeztem, és ma délután számomra most véget ér az amerikai kaland, úgyhogy itt lenne az ideje, hogy valami nagy okosságot akasszak ide, a blog végére, az eljövendő generációknak okulásul.
Nos, a legjobb dolog, ami ebben az évben velem történt az volt, hogy elkezdtem megismerni egy kultúrát, amiről, valljuk be, a távolból semmi fogalmam nem volt. Egész pontosan valami, általában hibás elképzelés élt bennem a legtöbb dologról. És azért most sem tudok mindenről mindent, most már talán elmondhatom, hogy viszonylag sikeresen navigálok ebben az országban, legalábbis a keleti partján, meg a közepiben, és a fejem tele olyan mindennapi apróságokkal, amiket majd a szerencsétlen diákjaim fejére zúdíthatok egy-egy stíl. gyak órán.
Ehhez az első legjobbhoz szorosan kapcsolódik az a sok történet, ami az itteni barátaimmal, majd remélem, hosszabb távon is összeköt - persze, nem meglepő módon, a legjobb barátom itt valaki olyan lett, aki eddig is bent volt a top 10ben :), de rajta kívül is csodálatos emberekkel ismerkedtem meg, és így aztán rajtuk keresztül egy sokkal jobb Amerikát is, mint amire számítottam.
Plusz, és ennek itt kell szerepelni az első háromban, holtversenyben az első kettővel, életemben először egy évig csak a munkámmal kellett foglalkoznom - és remélem, hogy a fejlődés, amit én magamon észreveszek, szakmailag, minőségileg, rálátásban, és effélékben nem illlúzórikus, hanem valós, és majd megmutatkozik az óráimban, a konferencia dolgozataimban, és persze, elsősorban, a könyvben.
Hogy mit gondolok Amerikáról? Vajon eltűnt-e az irónia, a távolról szemlélődés, az ítélkezés, ami azért az első post-jaimban elég gyakori volt? Nem - azért én itt továbbra is kívülálló vagyok, egy európai New Yorkban - aki reméli, hogy nem vesztette el a kettős, a dolgokat kicsit tisztábban mutató látását. Aki ugyanakkor egy ideig azt játszotta, hogy "ide (is) tartozik", úgyhogy azért biztos, hogy elnézőbb, és megértőbb, mint mikor egy éve földet ért az Óceánnak ezen a partján, sőt lassan megtanult szeretni sok olyan furcsaságot, amitől az elején a falra mászott.
No, hát akkor mi a konklúzió? Tegnap, mikor Ellis Island-en sétáltam a múzeumban, sokszor összeszorította a szivemet valami, talán tisztelet, talán rémület, ami a sok bevándorló történet kapcsán felsejlett bennem. Leginkább persze az a felismerés, hogy bár ma, mikor a repülő felszáll, én a könnyeimen keresztül fogom csak látni a Nagy Alma esti fényeit, és, ha valaki felajánlaná, hogy maradhatok még egy évig, gond nélkül elfogadnám az ajánlatot, azért az én életem otthon van, és nem itt. Úgyhogy itt az ideje, hogy, az időkérés lejárta után, folytassam, remélem nem ott, ahol abbahagytam, de azért OTT, ahol abbahagytam. :)

Szóval - a word of warning to everyone: Vigyázat, jövök!

no more

January 21, 2008

It's not the places,

...it's the people - úgy értem, akik igazán hiányozni fognak.

Úgyhogy stílusosan, mielőtt útra kelnék, ma elmentem oda, ahol ők mind földet értek
(persze valamelyik felmenőjük, no meg főleg metafórikusan, de értitek, nem? :))

- az amerikai barátaim, akikból egy darabkát holnap magammal viszek majd Magyarországra:

a Konopkák, a van Overberghe-k,

a Nugentek, a Zomorodian-ok,

a Kiesselbach-ok, a Mannion-ök,

a McAdams-ek, a Hanebrink-ek,

a Pirog-ok, és bizony, a Nagyék.

No meg, végül, de egyáltalán nem utolsó sorban,

ugyancsak metaforikusan természetesen, de valószínűleg, a Lupic-ok :)

Egyszóval elmentem Ellis Island-re, és megnéztem a Bevándorlási Múzeumot.

Este aztán szépen elbúcsúztam Jerryéktől,

és Ivantól, és bár megfogadtam,

hogy nem fogok, egy kicsit sírtam "hazafelé" menet...


1 more

January 20, 2008

Reggel Jerry-vel...

...taxiba szálltunk, és egy órát álltunk a mínusz 12 fokban Harlemben, hogy aztán bejuthassunk, és
meghallgathassuk az Abyssinian Baptist Church híres gospel karát.

Egy óra csonttá fagyás után megérkezett Hillary Clinton, a security-k és a press, és egy nagydarab fekete bácsi azt mondta nekünk, hogy most már menjünk haza, ma nem tudnak beengedni senki látogatót.

Mondjuk, nem túl keresztényi dolog hagyni, hogy ácsorogjunk, és egy óra után szólni, hogy bocsánat,
na, de, ennyit a baptistákról :))
hüpp, hüpp... Íme a link, hogy lássátok, igazat szólo
k: http://www.nydailynews.com/news/2007/10/28/2007-10-28_hillary_clinton_shines_at_harlems_abyssi.html

Mondjuk, az igazság az, hogy mi Jerryvel baromira jól szórakoztunk, és a végén sétáltunk még egy nagyot Harlemben is, úgyhogy így is megérte az egész...

Aztán náluk még megittam egy teát, és irány

a Rockefeller teteje.

A szél ugyan majdnem levitte a fejünket, de Nórival keményen dacoltunk az elemekkel,

és mindent alaposan megnéztünk.

A képeken is látszik egyébként,

hogy New York mennyire más felépítésű város, mint Chicago.

Nemcsak, hogy tömörebb, és katonásabb, de valljuk be, nem is olyan picturesque :)

Azért az elmúlt félév alatt eléggé a szivemhez nőtt.

Ezen a képen az is látszik, ahol lakom - a Central Park karéja felett egy kicsivel balra felfelé :)

Sajnos a Szabadságszoborról lecsúsztunk, mert már délután volt,

de szerettünk volna még valami túristás-emlékezeteset csinálni,

mikor eszembe jutott, hogy az első new yorki napomon

a Robi elvitt Queensbe,

és onnan néztük a kivilágított skyline-t -

stílusosan tehát,

utolsó new yorki napjaim egyikén

elvittem tegnap a Nórit oda.

A képek Queens széliben készültek,

rálátással Manhattanre.

Végül, mikor lement a nap,

stílusosan belelovagoltunk a naplementébe,

vagy valami hasonló történt :)

2 more

January 18, 2008

I: You know, I've been thinking about it today - New York's not going to be the same without you.
V: Yeah, it's gonna be much better, right?
I+V: Hahahahahahaha...
(I+V: hüpp-hüüpp)

Vidám hétköznapok az Upper West Side-on...

Reggel általában én kelek először, aztán Tore (akiről még nem írtam, de norvég, versenybiciklista, nemzetközi tanulmányokat hallgat, és voll in Ordnung), megreggelizünk, elbeszélgetünk, ez alatt Nick is fölkel, és megkérdezi, nem zavart-e minket a köhögésével - szegény már két hete beteg, de mi udvariasan mosolygunk, és mondjuk, hogy ne aggódjon, mert nem zavart (egyébként tényleg nem), majd elmegy ki-ki a dolgára, Könyvtárba, boltokba, sétálni, stb. Találkozom Ivannal, kávézunk, mondjuk eljön hozzánk, mert ő is ismeri Tore-t, megiszunk egy pohár italt hármasban, beszélgetünk, immáron öt óra - és ekkor?: FELKEL ALICE! Alice ugyanis fordítva van bekötve :) - ezt most nem úgy értem, hanem egyszerűen arról van szó, hogy fordítva él - délután ötkor kel, lezuhanyozik, morog, és elmegy a szülei lakásába, a Central Park mellé, vacsorázni. Éjfélkor hazajön, majd hajnali ötig szöszmötöl a szobájában, akkor elalszik, és az egész kezdődik előről. Ivan minden nap újabb teóriákkal áll elő arról, hogy mit is csinál Alice VALÓJÁBAN :)), de igazából szerintem csak fura. Azért van itt, hogy lássa New Yorkot, és megtanuljon angolul, de ezt a két célt azért nem űzi túlságosan nagy erővel.
Egyébként a fűtéshelyzet megoldódása után elég jó kis lakás lett ez, főleg mivel Tore is takarít, és így már egyesült erővel küzdünk az amerikai diákok hanyagsága ellen.
Az egy gond az, hogy lehet, hogy van egy egér a konyhában - na, remélem, vele nem találkozom, amíg itt leszek...

4 more

January 17, 2008

Varró...

...Dani rulez! Épp a minap ecseteltem egy new brunswicki társaságban, ahol mindenki szerint hullaszag szűrődik csak át Magyarország irodalmi frontjairól, hogy á, dehogy! Merthogy azért költőink vannak szép számmal, akik jók - például ott a Varró Dani, mondtam, - akit persze senki nem ismert, úgyhogy másnap egy órát azzal töltöttem, hogy a verseiból szedtem össze egy jó csokrot nekik (és persze jól szórakoztam :)). No, és nemcsak, hogy jó költő, de még a Gilmore girls-t is szereti - hát lehet ennél jobban kívánni? Nem, nem lehet! :)

It's the final countdown :(((

Úgyhogy, amíg még lehet, Ivan-nal elmentünk kirándulni,

New Havenbe,

ahol ugyebár a Yale van.

Rory Gilmore-ral nem találkoztam sajnos, de biztos azért, mert intersession van :) -
azért ő nélküle is szuper volt az egész

New Haven igazi New England-i kisváros, ahogy az ember azt elképzeli -

igazi hetven éve épült műközépkori házakkal

és háromszáz éve épült puritán templomokkal,

no meg, hurrá, second hand bookshopokkal összenőtt kávézókkal
(ezek következményeit rám és Ivanra sejteni lehet.)

Az egyik legizgalmasabb dolog mégis a Beinecke Rare Book and Manuscript Library,
ami fényáteresztő márványból épült, és ami a szerkezet zsenialitása miatt megengedi, hogy így,

mindenki által láthatóan

lehessen a könyveket tárolni (a kép életlen, mert vakut persze nem használhattam,
de a honlapon biztosan vannak szebbek is.)
Este aztán leszakadt a vállam,

míg hazahoztam a Yale-en vett könyveket (becs'szóra mindre szükségem van!),

de megérte, mert beléjük majd azt írom, hogy New Haven 2008
- who would have thought? who would have thought?



6 more