...hogy ki lesz az elnök (mármint idekint).Halljátok hát értő elemzésem az amerikai választási kampányról, amit azt hiszem, átvesz majd a CNN is.
Bár még 11 hónapig nem dől el, ki is lesz az elnök, a választási kampány ezerrel folyik. A republikánusok egészen drasztikus módszereket is bevetnek - pl. mindenhol szabad jobbra fordulni,
ámde, ha a választópolgár balra indulna, ez a tábla állja az útját:
A republikánusok ezen kívül még mindig a terrorista veszéllyel fenyegetnek, ezért egész különös civil célpontokon is bevetik a katonaságot (a kép New Brunswick egyik kertvárosában készült):
A demokraták az értelmiségi liberálisokra alapoznak, intellektuális üzeneteikkel,
amik a változást sürgetik
(a mozgás, ugyebár változás... kétszer ugyanabba a folyóba, és más effélék).
Természetesen azért ők is kidolgoztak egy kampánystratégiát a szélesebb néprétegek számára is, ami a Kommunista Internacionálé üzenetét (Világ proletárjai egyesüljetek!) fogalmazza át mai formában:
Természetesen tovább folynak a jelölteket a TV-ben élve boncoló vitaműsorok,
amiken az iraki helyzeten kívül az egyik fő téma az illegális bevándorlók kérdése.
Közben a közvélemény kutatásokban hol Obama, hol pedig Clinton vezet egy orrhosszal.
De a végén úgyis ugyanaz történik majd: bárkit is választanak,
helyette úgyis a lobbik irányítják majd az országot,
a bölcs emberek pedig hümmögve félreállnak,
és az elnök félévi értékelő beszéde helyett inkább Jon Stewart-ot nézik esténként, mert azért legalább itt nem igaz, mint otthon
- itt néha az okosok is szóhoz juthatnak. :)
Természetesen azért ők is kidolgoztak egy kampánystratégiát a szélesebb néprétegek számára is, ami a Kommunista Internacionálé üzenetét (Világ proletárjai egyesüljetek!) fogalmazza át mai formában:
Természetesen tovább folynak a jelölteket a TV-ben élve boncoló vitaműsorok,
No comments:
Post a Comment