Pionyír update

Mikor még csak vártuk a kisfiúnkat, mindenki azzal rémisztgetett minket, hogy ha majd megszületik, soha többet semmire nem lesz időnk. És tényleg, eltűntek a heverészős, internetezős, közösen dolgozgatós estéink, helyette egy hasfájós kisfiút cipelgetünk a vállunkon, miközben megpróbálunk vacsorázni is, ámde a pionyírkodás nem állt le! A hétvégeken Gyuri már három adag sört főzött le, mondván, ki tudja, mikor lesz rá ideje, úgyhogy mindenhol búzasörök és Kölsch-ök forrnak a lakásban és a garázsban. Készítettünk mozzarellát és túrót is, csak ezekről nem készült kép. A kolbászunk viszont fenomenális lett, úgyhogy csináltunk gyorsan belőle egy újabb nagy adagot:

Sajnos több nap, mint kolbász,

de hátha kihúzza szeptemberig.

Legújabb projektünk pedig a camembert készítés:

Ezek a sajtkezdemények vidáman penészednek a pincében, szorítsatok, hogy jól sikerüljenek!

Most viszont sír a kisfiúnk, ezért septében befejezem ezt a post-ot, és rohanok.

Mini Gusztáv follow up

Tudom, hogy a legutóbbi mini-Gusztávos post óta lerágtátok a körmötök, és az éjszaka közepén izzadtságtól csatakosan azzal a kiáltással riadtatok fel, hogy "Vajon hova vezetett mini-Gusztáv alagútja?", de most már megnyugodhattok, a türelem rózsát terem, tegnap valamennyire elolvadt a hó, és fény derült a rejtélyre. Várakozásainkkal ellentétben nem a kiskamra felé, hanem a szomszédba ment át az alagút, 

 de nem is ez a legizgalmasabb. Hanem az a bicska, ami a járatban van, úgy félúttájon:

A jobb szemű olvasók talán már látják, mire szolgál ez a kanyar... de segítek:

Éléskamra!!!! Hihetetlen!!! A kismókus behurcolt oda egy kukoricát, és mindenkitől háborítatlanul megette a hó alatt. Most mondjátok, hogy az állatok nem fantasztikusak! 

Azon kedves olvasóknak, akik erre fintorognak, mondván "tényleg egy lerágott kukoricaszár miatt írtál egy post-ot?" álljon itt végezetül egy fénykép a tegnapi naplementéről - az utcánk végén a Golden Dome, az egyetem főépülete látszódik, a lenyugvó nap fényében.

No, most akkor már senki sem panaszkodhat. :))) Sziasztok!

Baby steps

A múlt hétvégén fogtunk magunk, és elmentünk St. Josephbe, a Michigan-tó partjára. Felkészült szülőkként ezerszer átnéztük, hogy minden belekerült-e a pelenkázós táskába, a kisfiúnkat megetettük, tisztába tettük, jól felöltöztettük, majd elindultunk. Mikor 55 perc után kiszálltunk, akkor döbbentünk rá, hogy egy dolgot felejtettünk el - megnézni, milyen az idő St. Josephben, és ahhoz öltözni. :) Ugyanis South Bendben ragyogó napsütésben indultunk, a tóparton viszont 1 fok, és erős szél fogadott minket. A tanulság: a nagy utazáskor a szülőkről sem szabad elfelejtkezni. Úgyhogy én szexin egy babatakaróba burkolva sétáltam a homokon, és így is kockára fagytam. Csak az Amtrak állomáson tudtunk egy kicsit megmelegedni: 

Aztán megnéztük a ringlispílt, a tópartot,

majd kávéztunk, sőt a végén merészen beültünk egy étterembe is:

Kisfiúnk fantasztikusan kooperált, a számla kifizetése után tisztába tettem (az üvöltése a mosdóból az étterembe is behallatszott), aztán az autóban meg is szoptattam. (Itt mindenki mondja, hogy szoptatós kendő a nyakba, és szoptassak nyugodtan az étterem közepében is, de egyelőre nem bírtam rávenni magam... pedig kendő van, de azért ehhez bátrabbnak kell lenni...) 

Mint akik jól végezték dolgukat, egy boldogan szendergő kisfiúval az autóban haza is jöttünk, és örvendeztünk, hogy milyen vagányak vagyunk. Legközelebb bevesszük Chicagót - legalábbis elindulunk, oszt majd meglátjuk! :)

Ha van hasznos tippetek, hogyan legyünk mobilak egy csecsemővel, ne habozzatok, írjatok! Minden tanács jól jön! 

Csak, hogy...

...ne kapjak újabb felháborodott emaileket Tőletek, hogy aszondja, 'Kit érdekelnek ezek a kisállatok, arról írj, hogy van a baba' :), írok arról is.

Jól van, jól vagyunk. Igazából nem azért nem kerülnek a blogra hosszú gyerek-témájú leírások, mert annyira ki vagyok fáradva, hogy nem jutok a géphez, mert szerencsére lassan, a hat héthez közeledve, tényleg kialakul a napirendünk. Bár kisfiúnk pocakja még most is hosszú kakiküzdelmeket okoz, azért az is kezd jobb lenni, és beállunk a kb. háromóránkénti evésre. Csak azért nem szerepelnek mindennapjaink mostanság olyan sűrűn a blogon, mert biztos vagyok benne, hogy a kakiharcok, vagy, hogy az a hír, hogy kisfiúnk elmosolyodott, vagy, hogy megfogta a csörgőjét, úgyhogy most már biztos, hogy zseni és Nobel-díjas lesz nem érdekelnek Titeket. Ígérem, ha valami falatrengető izgalmasság történik, azt megírom.

That said, azért nagyon boldogak vagyunk ám! A kisfiúnk hihetetlenül cuki, és minden nappal nyitottabbnak tűnik a külvilágra, úgyhogy nagyon izgalmas figyelni napra nap. Most már néha sétálni is el tudunk menni, mert bár ma újfent 15 centi hó esett, talán ide is elérnek a plusz fokok, és (le sem merem írni), egyszer tavasz lesz errefelé is. Sőt, tegnap, igazi amerikanizált anyukaként betoltam az egyetemi Starbucks-ba a babakocsit, és ittam, hat hét óta először egy koffeinmentes, ámde azért kávéízű kávét!

Még valamit le akartam írni - ez a blog azért született 2007-ben, mert életemben először, a Notre Dame-on hihetetlenül magányos voltam, és kellett valami, amivel kapaszkodtam az otthoni világba, egy kis outlet, egy fórum, ahol az egész napi csend után ki tudtam mondani, ami a szívemet nyomta. Aztán persze a sors fura fintoraként visszakerültem ide, és szerencsére nem vagyok magányos, sőt! Azonban mikor megszületett a kisfiúnk, először éreztem újra, éreztük újra a magányt, immár hármasban - kicsit máshogy persze. Kathleen Dubs szokta mondogatni, és igaza volt, hogy egy gyerek felneveléséhez egy falu kell. És itt most nem segítségre gondolok, bár ezennel megemelem virtuális kalapom az összes gyereküket egyedül nevelő szülő előtt, hanem arra, hogy a család, a nagyobb család, a barátok, a munkatársak, az a bizonyos "falu", amit kialakítottunk otthon magunknak, hogy boldogok legyünk, az most, hogy mi még igazibb család lettünk, még jobban hiányzik. És persze megmutatjuk a babát a nagyszülőknek skype-on, de azért ez nem az igazi...

Úgyhogy nagyon várjuk, hogy május végén hazamenjünk, no meg ezennel szeretnék mindenkit az ideutazásra ösztönözni újfent! A nyár itt csodálatos, mi meg mindig azok vagyunk, úgyhogy ne habozzatok, csomagoljatok! Uff!

Mini - Gusztáv update

Emlékeztek még Mini-Gusztávra a Northern squirrel-ünkre? Mint kiderült, a hasizmozós evésen kívül van még néhány trükk a tarsolyában. Mindig figyeljük, ahogy elkergeti a nálánál három számmal nagyobb mókusokat, majd bemászik az etetőbe, és onnan eszi ki a magokat, úgyhogy tudtuk, hogy nem ejtették a feje lágyára, de azért most mi is megemeltük a kalapunkat előtte. 

Történt ugyanis, hogy Gyuri egy fura mély lyukra lett figyelmes az etető mellett:

Látszott, hogy ez egy hosszú járat végpontja, úgyhogy érdekelt minket, vajon melyik állat fúrta. Nem kellett sokáig várnunk, megjelent az alagút gazdája is gyorsan:

Hihetetlenül okos  - hogy ne kelljen a havon járnia, ahol könnyű préda a ragadozóknak, a garázs mögötti fáskamrától, amiben szerintünk lakik az etetőig fúrt egy hóalagutat, és így gond nélkül mehet reggelizni.

Miután elkergette az összes többi állatot,

már indul is eszegetni. :) Hát nem cuki?