Chicago, here we come

Ez már három hete történt, de nem jutottam a géphez, ezért a lassú reakció. A St. Joseph-i kirándulás sikerén felbuzdulva fogtuk ugyanis magunkat, és elmentünk Chicagóba. Utoljára Karácsony előtt jártunk ott, és már város-elvonási tüneteink voltak, úgyhogy kicsi baba ide vagy oda, illaberek, nádakerek, és felkerekedtünk. Kisfiúnk nagyon aranyosan végigaludta az utat Chicagóig, egészen pontosan a Lincoln Park Zoo-ig, mert az volt a célállomásunk. Ott aztán megetettük,

tisztába tettük,

és elindultunk, feltérképezni az állatkertet.

Volt ott minden - hiú hiúz,

összenőtt majmok,

bébi gorilla,

cukorkaszínű flamingók,

a hátukon úszó oroszlánfókák,

és fura módon, a ragadozó madarak ketrecében egy gólyapár. (Értem, értem, hogy békát esznek, de azért nem erre gondol az ember alapból, ha azt hallja, ragadozó madarak, nem?)

A legnagyobb kedvencünk azonban a cinereous vulture, azaz a barátkeselyű volt! Ketten voltak, a gólyákkal egy ketrecben, szegények - a valóságban 5.000 méteres hegyeken élnek, és óriási sztyeppéket pásztáznak át a dögökért. Annyira megesett a szívünk rajtunk - barnás kopottas tollaikkal úgy néztek ki, mint az a régimódi tweed öltönyöket hordó professzor, akiről csak a diákjai tudják, hogy milyen vicces, mert a kollégák nem barátkoznak vele, ugyanis sosem megy le velük poénkodni a menzára, mert a felesége szendvicset csomagol, és inkább azt eszi.

Egy ideig egy dögöt marcangolt a nejével, aztán félrevonult, és megvetően tekingetett a hedonista világra.

Jó sokáig nézegettük, közben el is jött a zárás ideje.

Nagy levegőt véve elhatároztuk, hogy elmegyünk a kedvenc olasz éttermünkbe, maximum, ha kisGyuri végigüvölti a vacsorát, többet oda nem mehetünk. Ámde, csodák csodájára, kisfiúnknak tetszett a Rose Angelis - igaz, hogy legjobban a vállam felett lógó kép, úgyhogy csak szakaszosan tudtunk enni, mert ahhoz fel kellett emelgetni, ámde a végén mindent megettünk-megittunk. Sőt a szemben lévő asztalnál ülő morcos néni is megolvadt, és mosolygott látván, hogy a csecsemő nem üvölti szét a vacsoráját.

Hazafelé még egyszer megetettük kisfiúnkat, és örvendeztünk, hogy milyen jól sikerült minden. Azért utána mind a ketten bevallottuk, hogy nagy kő esett le a szívünkről, mikor végre hazaértünk. Mert jó dolog a vagánykodás, és jó dolog Chicago, de néha tényleg a legjobb otthon. :)