Kakokrácia

Mindig, amikor azt hisszük, hogy elértünk valamit, újabb kudarcot vallunk. Ez nem egy általános életbölcselet akar lenni, hanem a kakival folytatott küzdelmünk rövid krónikája. A második hónap végére azt hittük, magunk mögött hagyjuk azokat a napokat, amik kisfiúnk pocakja és széklete körül forogtak, ámde tegnap éjszaka, hosszú idő óta először újra előkerült a hasfájás, aminek következtében aludni alig aludtunk, és igen nyűgösen ébredtünk.
Persze nem szeretném azt állítani, hogy a kakokrácia napjai csupán szenvedést hoztak - nyelvünk varázslatosan gazdagodott: "Hol vagytok?"- kérdezte Gyuri pl., mikor hazaért, és én gyakran válaszoltam, hogy: "A kakilátónál.", ami alatt a pelenkázót kell érteni, kisfiúnk kedvenc nézegetős pontját. Vagy felriadhattunk az éjszaka közepén, kérdvén: felsírt-e Kisgyuri, vagy csak kakiáltott - azaz hangosan küzd a kakival. És így tovább...
Azonban az ilyen nyelvi örömök nem feledtethetik velünk azt, hogy tegnap éjszaka csatát vesztettünk. Végső elkeseredésünkben, és az vesse ránk az első követ, aki nem élt már át hasonló megpróbáltatásokat, a fekete mágiához, azaz a voodoo-hoz folyamodtunk. Gyuri hozott egy tűhegyes fogpiszkálót, amivel rituálisan átszúrtuk kisfiúnk levetett pelenkáját, miközben én azt mormoltam: die, kaki, die!
Extreme times require extreme measures :))))