Restaurant woes

Képzeljétek, egész egyszerűen bezárták a kedvenc éttermemet... A megkérdezésem nélkül. Teljesen letaglózott a hír, ugyanis az volt a tervem, hogy a születésnapomat majd ott ünnepeljük. A fejemben össze is állítottam az ünnepi menüsort, de mikor le akartuk foglalni az asztalunkat, akkor láttuk a neten, hogy pár hónappal azután, hogy utoljára ott jártunk, és még ajándék desszertet is kaptunk, mint régi kedves vendégek, bezárták a Rose Angelis-t. A net arról cikkezik, hogy a nagyon jó helyen levő étterem épületére nem hosszabbították meg a bérleti szerződést 25 év után, mert a helyére többlakásos házat terveznek. Erre a két tulaj úgy döntött, hogy bezárják az éttermet. Hát, mit mondjak, nagyon szomorú vagyok. Össze se tudom számolni, hányszor voltunk ott, Gyurival kettesben, terhesen, icipici Bubuval (nem volt még két hónapos), aztán nagyobb Bubuval... Hüüppp, hüppp....

A másik hír az éttermek világából az, hogy helyi kedvencünk tulajdonosa, Chen néni kórházban van, térdműtétje volt, és három hónapig nem dolgozhat. Illetve, mint a minap megtudtuk a főpincérétől, kicsit nyugdíjba is ment már, így, ha meg is gyógyul, akkor sem ül majd minden este az étteremben. És ez azért szomorú (azon kívül persze, hogy Chen néni is megérdemli a nyugdíjas éveket), mert az étterem miatta volt kiemelkedő. Az ételek most is nagyon finomak, de oda azért volt érdemes járni, mert Chen néni mindenki asztalához leült, és megmondta, mit egyél :) - először megkérdezte, kb. mire vágysz, és aztán mondott valamit fél-kínaiul, felírta a kis noteszébe, aztán hozta - és mindig eltalálta, mire is volt szükséged. Még Chen néni idejében is hagyott némi kívánnivalót a kiszolgálás, mert a legtöbb pincér nem nagyon beszélt angolul, de Chen néni mindent felügyelt, leült ugyan beszélgetni egy-egy asztalhoz, de a többit is mind figyelte, intett, ha valahol elakadtak a dolgok, ha valahol át kellett kevernie az ételeket, ha úgy jobb legyen az ízük, észrevette, ha valami nem ízlett, stb. Egész különleges hangulata volt a helynek, ha ő is ott volt. Most, hogy nélküle megy az étterem, minden kicsit szomorú. Egy, a mobiltelefonját nyomkodó amerikai lány vette fel legutóbb a rendelésünk, egyszer nem jött vissza az asztalunkhoz, hogy megkérdezze, minden OK-e, mikor kértünk még rizst, elfelejtették, Gyuri sörét nem hozták, stb.... Azt vettük észre, hogy a mindig tele levő étteremből a törzsvendégek is elmaradoztak, a legtöbben take-outot vittek, alig ültek az asztaloknál. Szomorúan állapítottuk meg, hogy lehet, ha legközelebb jövünk, Chen néni éttermének is csak a hűlt helyét találjuk.