Thirty Days of Thank - #9

#9 - Kicsi ház
Emlékszem, egyszer, még a hőskorban Lackó barátommal skypeoltunk, és virtuálisan körbevezettem a házon - a falon a nagyszobában mögöttem egy igazi Monet lógott, minden fal sötétbarna volt, csakúgy, mint a konyha, ami egy szomorú lyuknak tűnt, és a dolgozószobában libás csipkefüggöny lőgott az ablakon. Lackó igen jól szórakozott azon, hova kerültem.

No, jelentem, a libás függöny maradt, mert a szívemhez nőtt, de ma már semmi nincs, se Monet, se barnaság, se szomorúság. Lassan eltűnnek a csomagok mélyén a dekorelemek, hogy majd csipkerózsika álmukból Magyarországon ébredjenek fel, de a kezünk nyomát mindenhol rajta hagytuk a házon. Falakat és konyhabútort festettünk, bútorokat építettünk, dekoráltunk, szépítettünk. Ma, miközben Bubu a postaládával elindította a komphajót, ami a házunk (majd elmesélem:)), megegyeztünk, hogy azért minden baja és kisegere ellenére nagyon fog hiányozni ez a kicsi ház. Első közös otthonunk. És ez nagy szó.

Azon kívül, hogy jó végignézni a házon, és büszkék vagyunk mindarra, amit megcsináltunk, a dolog arra is megtanított, hogyan működjünk együtt DIY projekteken (mert ez nálunk a két dudás esete), és most már sikerült kialakítanunk a rutint, ami során a munka is halad, és mi is jóban maradunk :)) Otthon, ha minden jól megy, három ház menedzselése vár majd ránk, úgyhogy ez egy igen hasznos tudás, amire itt szert tettünk. És persze izgulok, hogy milyen lesz majd egy újabb otthont felépítenünk, de ez tényleg az a kihívás, amit alig várok - és ezt ennek a háznak köszönhetem.