Thirty Days of Thank - #13

 #13 - Kertünk
Édesanyám szegény a megmondhatója, hogy a kertészkedés nem az elemem. Gyurinak, aki született kertész, és minden növény nagy ismerője, meg is mondtam a kapcsolatunk elején, hogy rám ne számítson, maximum a virágok érdekelnek, de a kezem között azok sem élnek sokáig. Aztán vagy az van, hogy az ember belenő egy kicsit a kertészkedésbe, vagy egész egyszerűen mégiscsak élvezem én ezt, de a helyzet az, hogy az itteni kertünket nagyon szerettem.

Gyuri ásta fel, mind a négy felhumpolt ágyást, de aztán már együtt ültettünk el sok mindent. Talán emlékeztek, volt itt már cukkini-dömping, paradicsom és tök eldorádó, sajnos mormota pusztítás is, de a legjobb része a kertünknek igazából az idei év, mikor alig csináltunk bármit is, de hirtelen Bubu is nagyon lelkes kertész lett, és így minden még szuperebb. Kapál (ő a nagy fehér homokozó kanállal, én a kiskapával) velem gazt a virágágyásokból, hagymát ültet és húz ki papával, és epret szed velem minden nap egy tálkával. Ezen kívül megkostoltatja velünk a petrezselymet, a zsályát, a mentát és a rozmaringot, pitypangot fúj és lóhere virágokat szed szét, jó barátja az összes helyi poszméh, hangya és lepke, a firefly-okról nem is beszélve, no meg a campus teljes flórája és faunája.

Kis kertünket idén felveti ugyan a gaz, mert azt mondtuk, a Bradleynek már nem rakjuk rendbe, de mégis itthoni nyári napjaink középpontja. Who would have thought? :)