Thirty Days of Thank - #24 & #25

#24 - Hogy főállású anyuka lehettem két és fél évig
Mikor anno elmentem szoptatási tanácsadásra, a másfél óra végén próbáltam feltúnés nélkül kisomfordálni a teremből, hogy nehogy tőlem is megkérdezze az előadó csajszi, mikor megyek vissza dolgozni. Ugyanis az egész "oktatás" arról szólt, hogyan szoptassunk a mellett is, ha három - hat hét után ott kell hagynunk a gyerekünket egy daycare-ben, és mi visszamegyünk teljes állásban dolgozni. Igen, hallották, hogy Kanadában egy év jár mindenkinek, de hogy három?! És megtarthatom az állásomat is?!
Tudom persze, hogy otthon sem fenékig tejfel a dolog, nagyon kevés ismerősöm van, akinek egy év után nem szólnak, hogy most azért itt az ideje, hogy dolgozzon, és az otthoni GYEDből megélni elég sok zsonglőrködést kíván, ezért vagyok különösen hálás, hogy én két és fél évet itthon tölthettem Bubuval. GYEDet ugyan nem kaptam, de szabadságot igen.
Nem állíthatom persze, hogy ez a két és fél év mindig könnyű volt, az elején nagyon örültem volna, ha anyukám legalább egy pár napra itt tudott volna lenni, de aztán belerázódtam a dolog ritmusába, és nagyon-nagyon élveztem, hogy főállású anyuka lehettem. Tudom, hogy Bubu el fogja felejteni ezeket az éveket, de engem teljesen más emberré tettek, és ez a változás megfordíthatatlan. :)

#25 - Hogy mégis írtam egy-két dolgot
Ezt nem South Bendnek, hanem Gyurinak kell főleg megköszönnöm, mert bármi felkérés érkezett cikkírásra, nekem az volt a zsigeri válaszom, hogy nem - nem érek rá, nem ezen jár a fejem, stb. Ő viszont minden egyes alkalommal rábeszélt, és nem hagyta, hogy félbehagyjam a munkát. Semmi egetrengetőt nem írtam persze, de van egy-kettő cikk, ami elég jól sikerült, és, most, mikor feltöltöttem őket az mtmt-re (die, die, die), kiderült, hogy kilenc cikk született, amióta itt vagyok, és két könyvfejezet már a szerkesztőknél van - ami azért nem rossz egy magamfajta kismamától :)