June 2, 2016

Thirty Days of Thank - #1 & #2

Kedves South Bend!
Tudom, hogy elsőre nem nagyon barátkoztunk össze, de így vagy úgy, az elmúlt majdnem öt évben nagyon sokat köszönhetek Neked. Ezért arra gondoltam, hogy az elkövetkezendő egy hónapban minden nap írok Neked egy rövid posztot, amiben megköszönök valamit. A lista teljesen esetleges, semmiféle fontossági sorrendet nem követ, mert nem írtam le előre, csak gondoltam, ahogy eszembe jutnak a dolgok, úgy alakul majd. Szóval, tessék nem megsértődni, ha valami kimarad :)

Az első poszt rögtön kettő lesz, mert tegnap rossz kedvem volt, de ez kivételesen nem South Bend hibája volt, hehe, úgyhogy igyekszem bepótolni a tegnapi mulasztást is.

#1 - Gyuri
Na jó, azért a listát mégiscsak ő vezeti. :) Kedves South Bend, köszönöm, hogy tudtunk nélkül, de összekötöttél minket már azelőtt is, hogy találkoztunk, és pompás beszédtémát szolgáltattál, mikor aztán azon az ominózus szilveszteri partyn végre összehozott minket a fátum, és csodás barátaink, Ádám és Otília. :) Mert biztos, hogy a sors is egymásnak szemelt ki minket, de azért jól jött, hogy első, egymásnak írott leveleinkben cinkos egyetértésben sajnálkozhattunk együtt a south bendi tél zordságáról, és áradozhattunk a helyi mókusok cukiságáról.

#2 / Bubu
Ez valahogy az előzőből következik, ámde azért mégis South Bend az, ahol mama lettem, és ahol család lettünk. És bár az első hónapokban sokszor kételkedtem ebben, South Bend elég jó hely egy kisgyermekes anyukának. Kellett egy kis idő, hogy beletanuljak a szerepbe, de most már viszonylag profin navigálom a helyi nevezetességeket, sőt a Michiana Mommies facebook oldalon már tanácsokat is osztogatok a 'hova menjünk ma South Bendben egy kétévessel?' témában.
Erről nem tudok hosszan írni itt és most, de én olyan boldog vagyok, hogy itthon lehettem Bubuval ebben a majdnem két és fél évben, és vele tölthettem- tölthetem a napjaim. És igazából ezért fogsz hiányozni, kedves South Bend, mert tele vagy apró helyekkel, apró emlékekkel, amik mind Gyurihoz és a kisfiunkhoz kötnek - de ezekről még esik szó, azt hiszem.

No comments: