Gasztroblog bejegyzés :))

A múlt hétvégén elmentünk Grand Rapidsbe, amit idén Amerika legsörösebb városának választottak. Előre kinéztünk egy csomó jó helyet, mert mind a kettőnknek volt kívánsága - Gyuri valami spéci sörözőbe akart menni, én pedig arról álmodoztam, hogy városi luxusként vasárnap majd bruncholunk egy jót. És lássatok csodát, ez is régen történt meg, két hihetetlen jó helyet sikerült találnunk. Az egyik a Brewery Vivant volt, ami a kedvenc chicagoi olaszunk mellett, azt hiszem, hogy a legjobb étterem volt, ahol az elmúlt években jártunk.

A hely maga egy régi temetői kápolnából lett kialakítva,

és belga típusú söröket főznek benne. Itt nekünk általában az a bajunk a kézműves sörrel, hogy az amerikaiak gyakran azt gondolják jó sörnek, ami mindenféle fura ízű - karamellás-csokoládés-narancsos-sütőtökös, fúj - mi meg azt gondoljuk, hogy a sörnek legyen sör íze. Itt aztán igazán kellemes meglepetés volt, hogy bár trükköznek a dolgokkal, minden pontosan el volt találva, finom volt, de különleges. Legjobban egy whiskey-hordóban érlelt specialitás tetszett mindkettőnknek, sajnos abból viszont nem lehetett hazahozni egy üveggel. Hoztunk helyette másikat, és még én is belekóstoltam. Ezen kívül az étel is kiemelkedően jó volt, úgyhogy nagyon boldogok voltunk. :)

Azaz majdnem... ugyanis társaságunk legkisebb tagja az este végére kicsit elfáradt, így a hotelig hazavezető úton az Iciri piciri Kaláka verziójának saját előadásával kellett megnyugtatnunk. Majd, mire a szállodai szobába értünk, úgy fellelkesült, hogy engedte,  játsszunk vele még másfél órát :)) A fun time was had by all, ahogy azt mondani szokták.
Másnap reggel aztán elmentünk brunch helyet keresni, és szerencsésen megtaláltuk a helyi hipster kedvencet - mikor odaértünk, még volt hely,negyed óra múlva kígyózó sorok álltak az ajtó előtt. Olyan jó volt egy kicsit városinak érezni magunkat - finomakat ettünk, nézegettük az embereket, kisbaba a ventillátorokban gyönyörködött, majd jót aludt az étterem-zajban. Olyannyira élveztük a délelőttöt, hogy elhatároztuk, ha otthon lakunk, akkor is elmegyünk majd havonta egyszer bruncholni, még, ha (adja Isten), több gyerekünk is lesz (a többgyermekeseknek itt szabad hitetlenkedve felkacagni :)). Ja, és véletlen volt, de jelentem, mind a két hely nagyon környezettudatos, locally grown, locally owned,meg effélék, úghogy még Grand Rapidset, és a michigani farmereket is támogattunk! Tessék ránk büszkének lenni :)))

Őszi színek

Mikor New Jersey-ben voltam, ott döbbentem rá, hogy Amerikában milyen gyönyörű az ősz. Akkor azt hittem, csak az óceán mellett, a keleti parton, de szerencsére kiderült, hogy itt is. Tavaly nagy luxusként Tamással jártuk az őszi South Bendet, sőt még mindenfelé kirándultunk is, most kisebb köröket róttunk, de azért sok szép színes fát fotóztunk idén is. Úgyhogy, minden további kommentár helyett álljon itt néhány snapshot a környékről, őszi pompában: 

ez a mi udvarunk

a mókuskák már igen készülnek a télre

Idén tökfaragáshoz valahogy nem volt ihletem, úgyhogy inkább gyors kreatív megoldásokhoz folyamodtam, hogy ősziesítsem a lakást.

Legelső körben rózsaszínre festettem néhány tököt -

úgy látszik, amerikaiasodom, ami nem látszik műanyagnak, már nem is tetszik annyira -

aztán került az ajtónk elé új lábtörlő, meg sárga tökök is, a szimmetria kedvéért.

Panni barátnőm ötletét követve az ablakokra kiflieslevendula-s denevérek kerültek,

az asztalunkra pedig rémisztő póksütik:

Sajnos trick or treatelő gyerekek idén sem jöttek hozzánk, úgyhogy a halloween eseménytelenül telt. Az igazság szerint itt már minden a Karácsonyra készül, úgyhogy az őszt lassan végesnek tekinthetjük. Én még reménykedem néhány szép napos délutánban, hogy nagyokat sétálhassunk Prünytivel, de a meteorológia nem kecsegtet sok jóval. Sebaj, talán a rossz idő majd arra késztet engem is, hogy rendesebben írjam a blogot :) Ezzel az ígérettel búcsúzom, sziasztok, hiányoztok! ww.

Farok kapu

Tavaly, mikor itt volt Tamás,lelkesen magyaráztuk neki, mi az a tailgate - ha valaki nem tudja közületek, az egy olyan esemény, mikor mindenki, aki nem jutott be a meccsre, elutazik a meccs színhelyére, visz magával egy grillsütőt, meg egy kis TV-t, és a stadion mellett ülve grillezik, és nézi a meccset a kisTV-n. Jól hangzik, mi? Azért azt el kell ismernem, hogy én is hallgattam a meccset Münchenben az Olympiastadtban egy kisrádión anno, úgyhogy megértem, hogy úgy minden izgalmasabb, ha az ember MAJDNEM ott van a helyszínen, de azért nekem ehhez csak három metrómegállót kellett megtennem, itt pedig emberek államokat utaznak ezért át... de hát when in Rome... úgyhogy, bár tavaly mindig elmenekültünk, ha home football weekend volt, most, hogy egy amerikai is van a családunkban, itt maradtunk, és megmutattuk neki, milyen is a tailgate. (Bár szigorúan csak szemlélőként vettünk benne részt.)

A mi környékünk ugyanis tailgate heaven. Mindenki az utcánkban kiadja a telkét,

parkolónak, és az autók között sokan leverik a kis sátrukat, és ott grilleznek.

Két hete a Rice University volt itt, közvetítette a TV,

felvonult a helyi készültség,

és a felújított Touhdown Jesus örömmel szemlélte, ahogy Notre Dame győzött.

Mi egy kis séta után hazajöttünk, mit sem sejtve, és borzongva láttuk, hogy a sarki gengsztereknél csordában állnak a gang autók. 

A kertünkben egy nyuszi fogadott, aki a hírre, hogy nyerésre állunk, nagyon helyesen, a füle botját sem mozdította.

Most szombaton aztán az őrület a többszörösére nőtt,

mert a helyi nagy rivális, Michigan jött a campusra.

Ameddig a szem ellát, mindenhol tailgatezők...

Néhányan a hűtőtáskába még hangfalat is szereltek, így egyszemélyes party mobilként nyomulhattak a tömegben.

Mert tömeg, az volt. Miután egy részeg fazon átesett a babakocsinkon, úgy döntöttünk, ennyi elég volt a kulturális elmélyülésből,

és inkább szelídebb vizekre eveztünk.

Gyönyörű őszeleji szombat volt,

és örömmel jelenthetem, hogy a történelemben először a Notre Dame legyőzte Michigant 31-0-ra! Go Irish! :)

vizz, vizz!

Lili barátnőm kisfia mondta így tavaly nyáron, rövid í-vel, hosszú z-vel. Azóta ő már felnőtt nagyfiú, és gondolom, nem mond ilyeneket, de nekem azóta is így van a fülemben nagy kedvencem a vizz, vizz! Az ittlétben az egyik legrosszabb, hogy nincs itt a Balaton. És persze, tudom, itt van helyette a Michigan-tó, de azért az nem ugyanaz! Főleg azért, mert a Balaton azt jelenti, hogy szabadság, meg nyaralás, meg a kis házunk, itt pedig Gyurinak egész nyáron dolgoznia kell, ezért mindössze háromszor jutottunk el a tóhoz. Az első alkalommal csodás idő volt, de otthon felejtettem a fényképezőgépem, ezért nem tudom megmutatni, milyen szép volt minden. A második alkalommal mire kiértünk a Warren dűnékhez, 15 fok lett, és erős szél. Úgyhogy a fürdésnek lőttek, de azért a tó szép volt:

Mindenfelé sirályok bóklásztak.

Kb. ennyire vetkőztünk le :)

Egy hete aztán tettünk még egy próbát.A terv az volt, hogy elugrunk St. Josephbe, feltesszük a kisbabát a körhintára, eszünk egy fagyit, és már jövünk is haza. Nem tudtuk azonban, hogy St. Josephben hihetetlenül jó antik piac van. Úgyhogy vettünk két kis tálca asztalkát

(majd megmutatom az is, milyenek lesznek, ha kezelésbe veszem őket)

és meglepő kincsként egy régi michigani színház  három székének öntöttvas vázát, amiből padot akarunk csinálni,

sétáltunk a szép kis belvároskában,

körhintáztunk a kisbabával,

és mivel csodálatos volt az idő, úsztunk is egy nagyot.

Aztán megvacsoráztunk, és még, terv szerint fagyiztunk is. Sötét este volt, mikor haza indultunk. Beszippantott minket St. Jospeh, a turista-csapda, hurrá, hurrá!!!!