Az úgy volt, hogy elmentünk Michiganbe szedd-magad farmokra. Ezekről azt lehet tudni, hogy inkább családi szórakozásnak tartják őket, több helyen mindenféle gyerekeknek szóló játék is van a földek mellett - hinta, kukorica-labirintus, óriáskerék, traktorozás, stb. Ami még ennél is furcsább az az, hogy a magad szedte gyümölcs semmivel sem olcsóbb, mint a boltban vett. Viszont ízében egész egyszerűen összehasonlíthatatlan! No meg, tényleg szórakoztató volt a hihetetlenül meleg indiánnyári 27 fokban mindenféléket szedni, úgyhogy megérte! Arról nem is szólva, hogy a végén több, mint harminc üveg lekvár készült munkánk gyümölcseiből, amikre, a south bendi teleket ismerve nagy szükségünk lesz az elkövetkezendő hónapokban.
Hogy sorjában haladjunk, először az Extraorinary Berry nevű farmra autóztunk el, amit egy vicces bácsié, aki lelkesen megmutogatta nekünk a többféle málnát és szedret, majd magunkra hagyott, miután arra biztatott, nyugodtan nassoljunk is. Nekünk sem kellett kétszer mondani, megtöltöttünk hat kis dobozt és a gyomrunkat is málnával, ami annyira finom volt, mint még soha. Ez biztos valami másodérés, kicsik is voltak a szemek, mert nagyon száraz volt itt a nyár, de mint a méz, olyan édesek voltak - szemben a bolti óriás műanyag málnával, amiknek kb. semmilyen íze nincs. Még Gyuri is jól belakmározott belőlük, pedig őt csak a sajtok és húsok érdeklik általában. :)
| Íme, a hős málnaszedők, |
| part 2 |
| És a hiperfinom málna. |
| Ezen pedig szedret szedünk, amin ugyancsak volt a farmon! |
és figyelmetlenségünkben megvettük a világ legdrágább almáját, grrrr... pedig, ha előre látjuk a kijáratnál levő táblát, be sem térünk ide soha:
| grrrrr - csak a vásárlók fordulhatnak meg a bolt előtt, grrrr... |
Immáron bogyósokkal, szilvával, közben beszerzett őszibarackkal, finom jonatán és golden almákkal ellátva, nyakunkba vettük Michigant, és elmentünk St. Josephbe, a tó partjára. St. Joseph igazi kis ékszerdoboz turistaváros, tele apró kávézókkal, éttermekkel, borbárokkal, és persze szállókkal.
Kedvelt üdülőhelye az indiánaiaknak is, finn barátaink is oda jártak egész nyáron. Ez azért vicces, mert van neki egy ikervárosa, Benton Harbor, amivel majdnemhogy egybeépült, ami pedig egy borzalmas, lepukkant, elhagyatott rémület, amiből eltűnt az ipar, és ami korai Detroitként döglődik St. Joseph árnyékában.
Miután finom falafelt ebédeltünk, lesétáltunk a mólóra, ahol egy régi vidámpark maradványaként még áll és forog a szuper körhinta,
és ahol csinos kis világítótorony őrzi a homokos tópartot.
Megcsodáltuk a helyi sirályokat, sétáltunk egy nagyot, és boldog elégedettséggel indultunk haza, hogy befőzzük az aznap szedett sok-sok finomságot. De ezt már a következő post-ban mesélem el.

No comments:
Post a Comment