A múlt hétvégén elmentünk Grand Rapidsbe, amit idén Amerika legsörösebb városának választottak. Előre kinéztünk egy csomó jó helyet, mert mind a kettőnknek volt kívánsága - Gyuri valami spéci sörözőbe akart menni, én pedig arról álmodoztam, hogy városi luxusként vasárnap majd bruncholunk egy jót. És lássatok csodát, ez is régen történt meg, két hihetetlen jó helyet sikerült találnunk. Az egyik a Brewery Vivant volt, ami a kedvenc chicagoi olaszunk mellett, azt hiszem, hogy a legjobb étterem volt, ahol az elmúlt években jártunk.
A hely maga egy régi temetői kápolnából lett kialakítva,
és belga típusú söröket főznek benne. Itt nekünk általában az a bajunk a kézműves sörrel, hogy az amerikaiak gyakran azt gondolják jó sörnek, ami mindenféle fura ízű - karamellás-csokoládés-narancsos-sütőtökös, fúj - mi meg azt gondoljuk, hogy a sörnek legyen sör íze. Itt aztán igazán kellemes meglepetés volt, hogy bár trükköznek a dolgokkal, minden pontosan el volt találva, finom volt, de különleges. Legjobban egy whiskey-hordóban érlelt specialitás tetszett mindkettőnknek, sajnos abból viszont nem lehetett hazahozni egy üveggel. Hoztunk helyette másikat, és még én is belekóstoltam. Ezen kívül az étel is kiemelkedően jó volt, úgyhogy nagyon boldogok voltunk. :)
Azaz majdnem... ugyanis társaságunk legkisebb tagja az este végére kicsit elfáradt, így a hotelig hazavezető úton az Iciri piciri Kaláka verziójának saját előadásával kellett megnyugtatnunk. Majd, mire a szállodai szobába értünk, úgy fellelkesült, hogy engedte, játsszunk vele még másfél órát :)) A fun time was had by all, ahogy azt mondani szokták.
Másnap reggel aztán elmentünk brunch helyet keresni, és szerencsésen megtaláltuk a helyi hipster kedvencet - mikor odaértünk, még volt hely,negyed óra múlva kígyózó sorok álltak az ajtó előtt. Olyan jó volt egy kicsit városinak érezni magunkat - finomakat ettünk, nézegettük az embereket, kisbaba a ventillátorokban gyönyörködött, majd jót aludt az étterem-zajban. Olyannyira élveztük a délelőttöt, hogy elhatároztuk, ha otthon lakunk, akkor is elmegyünk majd havonta egyszer bruncholni, még, ha (adja Isten), több gyerekünk is lesz (a többgyermekeseknek itt szabad hitetlenkedve felkacagni :)). Ja, és véletlen volt, de jelentem, mind a két hely nagyon környezettudatos, locally grown, locally owned,meg effélék, úghogy még Grand Rapidset, és a michigani farmereket is támogattunk! Tessék ránk büszkének lenni :)))
Subscribe to:
Post Comments (Atom)

No comments:
Post a Comment