Fúúúúúúú...

...tegnap húsz fok volt!!!! úgyhogy elmentem sétálni.

Tiszta őrület, mindenki kardigánban rohangászott, és tavasz volt a levegőben, az elhaladó autókból dübörgött a salsa, és egy pillanatra minden valahová rohanó new yorki ritmusra lépett, legalább addig, amig rá nem jöttek, hogy közben január van.

A buszvezető néni, aki átvitt az East Side-ra úgy köszönt el tőlem, hogy: Have a blessed day, sweetie, és lehet, hogy ennek köszönhetően, de tényleg szuper napom volt.

1. Megtaláltam a kinézetében bénább, ám sütijeiben autentikusabb, igazi Magyar Cukrászdát, ahol vettem egy télifagyi krémmel töltött dobos szeletet, illetve a magyar hentesboltot, ahol a néni rábeszélt egy tepertős pogácsára,

ami egész egyszerűen fenomenális (még van belőle :))

2. El akartam menni a Neue Galerie-be, hogy megnézzem a Klimt kiállítást, de sajnos kedden pont zárva van. Mivel azonban olyan jó idő volt, inkább tovább sétáltam, bekukkantottam a Whitney-be,

de nem nyűgözött le túlságosan, ezért inkább tovább álltam. (közben azon gondolkoztam, vajon miért van az, hogy életemben nem láttam még annyi roskatag rozoga, alig-állok-a-lábamon-és-az-első-szél-elfúj öregembert, mint itt New Yorkban. Lehet, hogy Ivannal igazunk van, és a nagy luxus teszi őket ilyen törékennyé, de az is lehet, hogy itt olyan jó az orvostudomány, hogy már mind 132 évesek, és akkor az a kis elgyengülés megbocsátható.)

3. Legjobb döntésem az volt aztán, hogy a végén a Frick Gyüjtemény

mellett döntöttem. Igazából El Greco vonzott oda, aki a legeslegeslegkedvesebb festőm mostanság, de annyi minden más is van ott, hogy csak kapkodtam a fejem!!! A legeslegjobb mégis az, ahogy ott minden összejön - a házat Frick bácsi építtette magának,

miután összeszedett néhány milliárdot szánbányászatból és a vasiparból, és miután ennek a sok milliárdnak csekély hányadát műkincsekbe fektette. Megépítette a házat, ahova beengette a nagyközönséget is, hiszen a kincseit nem akarta magának megtartani, de aztán esténként, mikor már aludt a ház, lejött a főlépcsőn a felső szintról, felkapcsolta a lámpákat és órákat ücsörgött a képek előtt, ma este egy Holbein, holnap majd a Rembrandt. Fúúúú, ilyet akarok én is.

4. Azonban, mielőtt elkezdem összeszedni a millióimat, sajnos vissza kell térnem a könyvíráshoz,

no meg olyanok várnak rám, mint nagymosás, és egy röpke ebéd Jerryvel a helyi thai étteremben.
Tessék engem sajnálni... köszönöm! :)))

Szerintem a Butler...

... a kedvencem az eddigi összes könyvtár között- Akadémia inclusive, bocsánat.

Simán kibírok benne tíz órákat, ami azért tőlem elég rendes teljesítmény. Olyan inspirálóan hat rám, hogy vannak pillanatok, amikor elhiszem, hogy meg tudom írni a könyvet. Egyébként (bibibiiiii) ma olyan jó idő van, hogy kardigánban kávéztunk a lépcsőn.

Tegnap, mivel a Könyvtár be volt zárva elsétáltam

a

Lincoln

Centerbe,

majd

kerültem

egyet a Central

Parkban,

megnéztem a 9/11 kiállítást

a New York Historical Museumban, és végül

még az Andráshoz is eljutottunk, aki rakottkrumplit főzött, nahát.

Na, full house van!

Tajwani szomszédom, Álomszuszék Alice után ma megérkezett Nick is, akit rögtön a szivembe zártam, mert azt hitte, hogy brit vagyok, hahahahaha...

Nagyon vicces, utoljára egyetemistaként (le sem merem írni, mikor :)) laktam egy WG-ben - akkor persze azt gondoltam, hogy sosem fogok máshogy élni, mert a WG a legcoolabb dolog a világon...Akkor még azt is hittem, sosem öregszem meg, pedig dehogynem - a képernyőkímélőm jelenleg a lakásom bejárata, és alig várom, hogy megint a saját ágyamban aludjak.

A könyvírászaton kívül ma belém hasított a felismerés, hogy el kéne küldenem az Ohio-iaknak is a dolgozatom, hogy megjelenjen a proceedings kötetben - ami Peter Holland szerint borzalmasan ciki (úgy értem, konferencia kiadványban megjelenni), de ezt Edmund Taft szerkeszti, úgyhogy nekem szerintem azért elég jó lesz. :)

Now, back to work - vigyázzatok otthon a csúszós utakon, itt megint tombol a tavasz, soha rosszabb januárt!

Mostan..

...színes tintákról álmodom - na jó, nem...

Mostan:
a Columbia Könyvtárában ülök (és ez igaz :)) - itt van Ivan is, és mind a ketten dolgozunk, mint az őrültek - who would have thought a year ago? Én nem, az biztos :))

Mostan:
pedig elmegyek meginni egy kávét, mielőtt újra leterít a nyavalyás jetlag...

csókok, ww.

Sajnálattal közlöm mindenkivel, aki...

...erre a címre pályázott - megtaláltam a legjobb barátomat. A neve space heater es 44 dollárért már be is költözött hozzám. Az egyetemi háztartási boltban, ahol vettem egy egész fal volt tele vele és a tesóival - úgy látszik nem én vagyok az egyedüli new yorki, akinek a lakásában nincs fűtés... Remélem, kitart mellettem, amig itt leszek - mert bár holnapra már hét fokot, a jövő hétre 13at jósolnak, az olyan elkényeztetett puhányoknak, mint én, akiknek padlófűtés van a fürdőszobájukban, annál egy kicsit több kell a könyvíráshoz.

Back by popular demand :))

Üdvözlet New Yorkból!

Most éppen a kis szobácskámban ülök, Manhattanben, az Upper West Side-on, és egy kicsit fázom - a fűtés, úgy látszik, nem a házibácsi erőssége. De sebaj, e helyen majd úgyis márványtábla jelzi, hogy your humble author itt írta korszakalkotó, első könyvét... :)

De először elmegy, és kitakarít, mert a jelen állapotokban öklendezés nélkül nem tudja megközelíteni a fürdőt és a konyhát.

De azért hurrá, a kaland folytatódik! Írjatok!!!!

Majdnem beleszakadtam, de...

...behurcoltam Ivanhoz New Yorkba az egyelőre, hely-és kézhiány miatt itt maradó könyveket, aztán közösen elmentünk a Carnegie Hall szomszédságában egy performance-ra, ami félelmetes volt: egyetemi tanárok, és más, a nemzet testén élősködő paraziták nyavalyogtak a fogyasztói társadalom hátrányairól. Szerencsére leléptünk, mielőtt valami csúnyát mondtam volna - és azért így, new yorki karácsonyi ajándék-élménynek nem is volt rossz! Aztán, már egyedül felsétáltam a Columbus Circle-ről a 109ik utcáig - a Central Parkban még egy kis hó is volt, és kivilágított fák is, és bár a végén alig álltam a lábamon, és bár ma összesen két cookie-t ettem Ivan-nal, és már kávém sincs itthon a végén egy manhattani lakás kulcsávaé tértem haza, úgyhogy a többi nem számít!

Nagyon szép Karácsonyt kívánok Mindenkinek, majd januárban a három hetes repeta kezdetekor újra jelentekezem!

ww.

A new brunswicki magyar Karácsonyon tegnap...

...ugyanaz a beszéd hangzott el kétszer, először magyarul, aztán angolul. Angolul az egész humorosnak és lényegbelátóan irónikusnak tűnt, magyarul pedig (mondom, szóról szóra ugyanarról a beszédről van szó) sértődöttnek és apologetikusnak. Nem marad más konklúzió tehát, mint az, hogy a magyar nyelv természetéből fakad a megbántottság és a kisebbségi érzés... Vajon már Árpád apánk is megállt Vereckénél, hogy sírjon egy sort az állandó nyugatra nyomulás miatt, vagy a lassan lekopó tővéghangzók miatt történt ez az egész? Nem tudom, de íme, egy újabb pompás könyv ötlet, hahahahahhahaha...


Apropó: jelentem megérkezett a végleges könyvszerződés, azaz visszaszámlálás indul, ha valaki még nem talált nekem karaácsonyi ajándékot, még mindig megírhat egy fejezetet helyettem (ígérem, majd meglepett képet vágok, ha kibontom a kéziratcsomagot - "igazán nem kellett volna!", pedig dehogynem - szóval, hajrá! :))

Where are you? In Chinatown. OMG! Why? :)

Ivan-nak igaza volt - Chinatown Manhattan legkevésbé szerethető része - a kosz, meg a szagok igencsak kikezdik az ember gyomrát, még akkor is, ha csak átsétál rajta, mint én tegnap, a fekete és ázsiai kántálók sorfala előtt (hendbe, lédi, hendbe).

Vagy harminc boltba mentem be, de sajnos nem találtam olyan táskát, amilyet a Komám keres - úgyhogy aztán hátat fordítottam a kínaiaknak,

és inkább sétáltam egyet a Lower East Side-on.

Megtaláltam a Tenement Museumot, de most nem mentem be, mert több időt akarok rászánni - no meg akkor úgy kéne, hogy akkor már a gyalogtúrára is elmegyek.

Aztán cipőt vettünk Ivannak, és elég jól viseltem a megpróbáltatást, pirospont nekem
(még mindig uuuuutáááálok vásárolniiiii...),

ÉS!
a végén, a Magyar Cukrászdában Varga Judittal Rigó Jancsiztam, nagyon-nagyon vicces, Pázmányos találkozó... Jó volt, jó volt! - már csak hatot kell aludni, és indul a gépem haza, hoppá!

Hello, sis,

when does Ma want me to come home for Christmas? kérdezte ma fekete testvérem, de mondtam neki, hogy a Karácsony Budapesten lesz, úgyhogy nem biztos, hogy érdemes eljönnie. How long a ride it is? kérdezte azért, végül megegyeztünk, hogy ha most elindul, akkor talán odaér majd szentestére.

Viszont kedvezményt továbbra sem adott a csomagokra.... grrr... ennyit a családi kapcsolatokról.

:)

Minden jó, ha vége jó :)

Tegnap, a kalamajkák sorozata után, fura módon azért, mivel Lizzy megbukott angolból, mégiscsak eljutottam a szombaton a tanszéki vacsora miatt elmulasztott egyetemi karácsonyi koncertre a Kirkpatrick Chapelbe. Hát, ez nem volt semmi - komolyan elgondolkoztam, hogy gyűjtést kéne szervezni egy piliscsabai különálló egyetemi kápolnára - no meg, hogy nálunk is kénének, a PPKE szineinek megfelelő, kék-ezüst talárok, és persze glee club :)
De, komolyabbra fordítva a szót: két kórus, felelgető gregoriánok, hagyományos angol carol-ok, jamaikai és afro-amerikai spirituálék, persze a nézők is bekapcsolódhatnak, még ma is azt énekeljem, hogy God rest you merry gentlemen, lalalalalala.... Jó volt, jó volt! Hiányozni fog azért ez mind egy kicsit...

Excuse me, sir, how could I get to Carnegie Hall?

Practice, practice, practice.

exhibit 1: Ma volt egy ingyenjegyem a Carnegie Hallba, a New York Youth Symphony Orchestra karácsonyi koncertjére, de Piscatawayben, a csodás helyen, ahol lakom (Paul tegnapi definíciója: Piscataway is the parking lot of the stadium) nem jött a campus busz, lekéstem a vonatom, és így a koncertet is...

exhibit 2: Ezek után hazajöttem, és főztem egy szuper bablevest - ami szénné égett a végén, mert a dungeonban (ez Elemérék szava, így hívják a munkásszállómat) nincsenek normális lábosok, csak jénai edények, amik egy idő után úgy átforrósodnak, hogy minden leég bennük...

exhibit 3: El kéne intéznem egy-két fontos dolgot telefonon, de mindenkinek csak a postafiókját érem el.

Kezd elegem lenni a mai napból, jobb lett volna nem felkelni, grrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrr.....

Az utca két oldalán heverő...

...jó illatú, három méteres fenyők között egy aprócska lány hajlong, szolgálja ki a vevőket. Mellette colos, sebhelyes arcú kollégája éppen egy óriási darabot teker nejlonhálóba. Köztük, velem szemben, az utca közepén egy öregnéni közeledik, mindkér kezében cvekker, a fején lila sapka. A lány felegeyenesedik, ránéz, majd csodálkozva azt mondja: Szia, mama! Szia, Jenny - válaszol a néni - nem tudtam, hogy fenyőfát árulsz. Ja, és ez itt Rick, a barátom. A colos lehajol, kezet fog a nénivel, csókolom. Szerbusz - eljöttök Karácsonyra? A colos a lányra néz: Elmegyünk Karácsonyra? Az csak a fejével int: nem. Értem, mondja búcsúzóul a néni, akkor kellemes ünnepeket. Kellemes ünnepeket, válaszolja a colos, és lehet, hogy a lány is, bár az arcát a fenyők közé rejti.

Tegnap New Yorkban jártam.

Még jó, hogy vannak olyan dolgok, amik egész egyszeűen jók,

no matter what.

Reggel elzarándokoltam a Somerset street-i magyar boltba, hogy vegyek egy kis konyakos meggyet Jerryéknek holnapra, és persze elcsábultam - a végén vettem két Balcsiszelcsit is, egyet Paulnak (mint a magyar kultúra értő ismerőjének), a másikat magamnak. Így aztán a magyar óránk végén mind a ketten arról álmodoztunk, hogy aztán majd délután veszünk egy jó kávét, és rágyújtunk mellé egy Balaton szeletre...

Erről jut eszembe - sajnos mennem kell, mert dógomvan... :)

A Mikulás azt hozta nekem,

...hogy délelőtt elődhattam a Kádár-korszakbeli Szeget szeggel előadásokról az Egyetemen,

délután pedig vizsgát irathatok a diákokkal.... Mit mondjak? Fura egy Mikulás!

Mától kezdve van egy ...

...nagydarab fekete bátyám :)) A helyi postásunkról van szó, aki most már két hete nézi, ahogy mindennap csomagokkal megrakodva hagyom el a postahivatalt. Ma aztán, mikor én küldtem csomagot végre, megkérdezte, mi ez a sok könyv. Mondtam, hogy a tesóm rendelte. Erre ajánlkozott, hogy akkor lenne ő is a tesóm szívesen. Mondtam, hogy ha ez azzal jár, hogy olcsóbban tudom a könyveket aztán hazaküldeni, akkor áll az alku. Már úgy köszönt el, hogy. Bye, sister!, úgyhogy azt hiszem, megegyeztünk, hihihi :))

Más: Ma olyan szél volt, hogy az emberek percenként kurjongattak a városban örömükben, mert a levegő tavaszi frissességgel és a szélben felkapott, megforgatott, majd gyengéden a földre visszatett apró ázsiai diáklányokkal volt tele. A szél nevetve kergette maga előtt a telet, aki, szerencsénkre, mintha csak véletlenül járt volna tegnap erre, fülét farkát behúzva távozott... Felhőnézegető barátaim ma örömükben vitustáncot jártak volna, ha itt lettek volna - sajnos én itthon felejtettem a masinát, de majd lerajzolom, mit láttam :)

Ma reggel leesett az első hó...

...bár nem tom, hogyan kell ezt számolni, ebben az évben már volt jó sok, brühühü - és meg is maradt, úgyhogy igazi ádventi hangulatban caplattunk át Brunswickra, a Magyar Alapítvány Faünnepére, ahol a helyi nemzetiségek díszítenek fel egy-egy fát. Ez a magyar fa:

Ez meg egy dagi mókuska, akivel útközben találkoztam, és aki éppen egy óriásmuffint próbált betolni az arca mögé:

Ez New Brunswick

egyik rémisztő köztéri szobra:

a kórházakról szól és kicsit naturalista :)

Ez egy amerikai stílusban feldíszített fenyő:

Ez évben New Brunswick

japán testvérvárosa is küldött díszeket :))

Ez az alapítvány kicsi boltja,

a bácsi a jobb oldalon a professzor úr (Molnár Ágoston), aki létrehozta az Alapítványt.

Ez pedig a másik terem,

karácsonyi díszben.

Tegnap esti házigazdám...

...(aki egyébként fantasztikus) mesélte, hogy mikor a kilencvenes években visszament abba kis faluba, ahol az 56-os forradalom előtt tanított, azzal szembesítették, hogy ott közben legendává vált. A helyiek úgy szokták mesélni. hogy aszondja: volt itt egy fiatal tanító, aki egy évig tanított nálunk, majd ő lett a Nemzeti Tanács elnöke. Mikor elment, még azt mondta búcsúzóul, hogy ne féljünk, aztán bevetette magát a hegyek közé, és ott harcolt. Károly bácsi ekkor elmesélte nekik, hogy a hegyekből egy szó sem igaz, de azért köszöni a megtiszteltetést - nesze nektek, Ruzsa Sándor!

Más: Szeptemberben a nagyétvágyú legény (és gondolom barátnője(i?) lakott felettem, aztan jött októberben a sétálós néni, aki napközben kilométereket rótt fel-s-alá a fejemen (de akkor még jó idő volt, ha rákezdett, én már menekültem is), aztán a november szerencsére felsőlakó nélkülien telt. Na, ma reggel arra ébredtem, hogy csapkodás, bútorhuzogatás, dromedár rohangálás - megjött az új szomszéd, hurrá! Szinte látom az arcán az elképedést, ami ott volt az enyémen is augusztus végén...remélem azonban, hogy a mai törés-zúzás csak a pillanatnyi frusztráció folyódmánya volt, mert ha így folytatja, kénytelen leszek, mint Bence néni anno, felkopogni a seprűnyéllel :))))

És végül az időjárásjelentés: Szerdán, mikor a rendőrkordonok között kergettem a new yorki fantomot, a Rockefeller előtti kivilágított karácsonyfát, ezt zakóban tettem, és még tegnap is csak a kardigánom volt rajtam a helyi Fulbright partyra menet. Ma még hétágra süt a nap, de holnap, alas, megérkezik a hó... Ezennel szeretnélek kérni Titeket, hogy tiltakozzatok az Ensz-nél, és az Amnesty International-nél - hisz oly sokat szenvedtem már, nekem jár még egy hónap nyár! (Ezt a csasztuskát már a protest march-ra költöttem.) Segítségeteket előre is köszönöm, sziasztok! ww.