Ez a post a Dubuque-i szállásunknak szentelődik - mert itt ritka ilyen szépen megőrzött viktoriánus házakat találni! Tudom, hogy az Óhazában ez nem kunszt, de mi örülünk minden apró kis történelmi morzsának, ami túlélte az Újvilág mindent elsöprő építkezési hullámait.
A helyet úgy hívják, Redstone Inn, és,
nevének megfelelően egy szép piros téglás épület,
igazi viktoriánus tornyocskákkal.
Egy kínai bácsi a tulajdonosa, aki nagyon kedvesen fogadott minket, de láthatólag aggódott, hogy kisfiunk sírni fog éjszaka - úgyhogy, mikor eljöttünk, nagyon meg is dicsérte, hogy milyen jól viselkedett :)
Ez fogadja az idelátogatót - no meg,
Gyuri nagy kedvence, az öntöttvas postaláda.
Jöhettünk volna lóval is.
Az egész ház nagyon szépen be van rendezve,
tényleg ügyeltek a részletekre.
Az expedia-n persze lehúzzák a buta amerikai turisták,
amiért nincs központi légkondicionálása,
meg, hogy néhol hámlik a tapéta, de ilyen marhaságok minket nem zavartak.
Ráadásul még finom reggelit is kaptunk!
A meredek lépcsőház tele van kedves kis zugokkal,
s olyan rejtett kincsekkel, mint ez az eredeti falikút.
Nagy kedvencem volt ez a lámpa.
A szobánk is cuki volt, sőt, volt hozzá kétszemélyes jakuzzis-kádas fürdőszoba is!
De a legjobban a gyönyörű
réz fogasok és polcok tetszettek,
le is fotóztam őket mind :)
Ugye, milyen szép? Annyira örülök, hogy nem valamelyik olcsó chainhotelben kötöttünk ki - Dubuque amúgy is kellemes meglepetés volt - de erről külön postban írok!
Egyik legelső south bendi élményem 2011-ből az, hogy Gyurival állunk a
verandán, és nézzük a firefly-okat. A wikipedia szentjánosbogár-félék
szócikk alatt beszél magyarul róluk, pedig nagyban különböznek a magyar
szentjánosbogaraktól. Nem kell találgatni, pl., hogy most láttam egyet,
vagy nem - mert sokkal fényesebbek, villogóbbak, tűzbogarasabbak, mint
magyar társaik. No, és nekünk nagy kedvenceink, a south bendi júniusok
igazi gyöngyszemei. Nagyjából lehetetlen lefotózni őket, de csináltam
egy video-t, hogy Ti is láthassátok, miről van szó. Nagyítsátok ki, úgy
jobban látszanak!
Talán emlékeztek rá, hogy itt volt egy nagyon kedves finn család, akikkel barátkoztunk. Susával, a feleséggel én sétálgattam, Gyurinak Ismo, a férj volt a kollégája. Volt nekik három gyerekük is, még vigyáztunk is rájuk többször, barbecue-ztunk együtt - egy szó, mint száz, igazi barátaink voltak. A múltidő jelen esetben azért helyes, mert sajnos hétfőn hazautaztak. Ismo nem kapta meg az ösztöndíj hosszabbítását, és itt pedig nem lett volna elég munkája ahhoz, hogy el tudja tartani a családot. (Mellékesen, de megjegyzem, hogy a Notre Dame-on óraadóként annyit keresett volna, mint Finnországban a munkanélküli segély, hoppá!)
Vasárnap még utoljára átjöttek elbúcsúzni,
Még elhoztunk tőlük néhány raklapot, amivel nagy terveim vannak :)
Aztán összeálltunk egy utolsó csoportképre:
Nagyon fognak hiányozni! Onmukavaa aikaaSuomessa, dear Ismo, Susa, Konsta, Otso and Touko!
Kalandra vágyik? Unja, hogy Önnek idén is a Balaton a Riviéra? Vonzza a messzeség? Ne habozzon, üljön fel az első gépre, és jöjjön el a kies South Bendbe!
Szakavatott idegenvezetőink:
(a kép nem illusztráció)
szeretettel várják Önt! A lábai előtt hever majd a Szeles Város, olyan helyekre jut el, amikről még csak nem is álmodott:
felhőkarcolók,
a századelő romantikája,
az art deco varázsa,
a kortárs művészet gyöngyszemei -
ezek mind egy karnyujtásnyira vannak csak öntől! Mire vár tehát?
Értem, a nagyváros nem az ön világa? Gyakorlott vendéglátóinknak ez sem lehet akadály!
avagy a tó partján szeretné kipihenni a könyvtárban töltött órákat?
Mindenre van megoldásunk! Csak egy repülőjegy árába kerül, és várja a terülj-terülj asztalka, házi sörrel, meggyborral, kolbásszal, sajttal és angol szalonnával, házi sütésű kenyerekkel és süteményekkel! Remélem, nem kell tovább győzködnöm, és már el is kezdett pakolni. A mielőbbi találkozásig üdvözli Önt szeretettel a South Bend Tourist Board.
ui: Itt volt János egy kicsit, és nagyon örültünk neki!!!! Gyertek Ti is, bitte, bitte!!!!
Hihetetlen, de már több, mint egy hónapja, hogy visszajöttünk - egyszerűen nem volt időm leülni a géphez, és írni. Az otthoni út egyszerre volt nagyon jó, és nagyon cudar. Gyuri előre figyelmeztetett, hogy ilyen lesz, mert ő már immáron 14 éve űzi ezt az ide-odautazgatást, de én ugye még tavaly is otthon nyaraltam, ezért fogalmam sem volt arról, hogy ez ilyen nehéz lesz.
A jó az volt, hogy legalább a családunkkal voltunk egy kicsit. Csodás volt látni, ahogy szüleink hirtelen nagyszülőkké alakultak a szemünk láttára, és vidáman babáztak naphosszat. A rossz pedig az, hogy kb. senkivel nem tudtunk találkozni, mindenkit jól megbántottunk, mert folyamatosan mondtuk le a randikat.Ráadásul rá kellett döbbennem, hogy hiába vagyunk gyakorlott utazók, tömegközlekedni képtelen vagyok a kisbabával. Rettegek felszállni egy buszra, félek a baciktól, az emberektől, mindentől. Így pedig egy kicsit nehéz Budapesten mozogni. Azért eljutottunk az Állatkertbe, Ági barátnőmet meglepni a szülinapján, aminek nagyon örülök, legközelebb már biztos bátrabbak leszünk. (Az is visszavetett persze, hogy egy ideig nem volt érvényes jogsim, úgyhogy autóval sem nagyon mertem mozogni.)
Talán szeptemberben haza tudunk megint menni, és akkor ígérem, mindenkire sor kerül, aki most kimaradt!
Itt folyik az élet a megszokott kerékcsapásban - Gyuri sokat dolgozik, a kisbaba szépen nő, én meg próbálom mind a kettőjüknek a gondolatát is kitalálni, hahahaha! :)) A részletekről pedig lássátok a többi postot, amit most mindjárt megalkotok.
Múlt héten fogtunk magunkat, és elmentünk Los Angelesbe. Gyurit a munkája hívta, engem a kalandvágy, kisfiúnk pedig ilyen kalandozó szülőkkel van megáldva, úgyhogy akarta vagy sem, vittük magunkkal. Egyébként angyalként viselkedett, a repülőutakat átaludta, vidáman kokettált az amerikai múmia-nénikkel és a stewardessekkel, és úgy általában fantasztikus volt, bár egy kicsit elfogultak is vagyunk, ha róla van szó.
Los Angeles egyébként nem túl szép, ezért önszántunkból nem biztos, hogy felvettük volna a must-see helyek listájára, de Gyuri az HRL Labs-zel dolgozik együtt egy projekten, és ők Malibuban vannak, úgyhogy egye fene, lenyeltük a békát, és a south bendi 10 fokból elmentünk egy kicsit a kaliforniai mindig-nyárba. Az HRL-t egyébként az Aviator filmből ismerhető Howard Hughes alapította,
és onnan is ismerhetitek, hogy itt építették meg az első lézert.
Hogy mi folyik odabent, az hétpecsétes titok, Gyuri még WC-re is csak őrizettel mehetett ki, de a kilátás, az magáért beszél:
Hughes bácsi úgy gondolta, a mérnköknek csak a legjobbat.
Most aztán mindenki arra panaszkodik,
hogy a nap belesüt a monitorjába,
és inkább leköltöznik a pincébe. Phew.
Malibu egyébként jó hely. Igazából egy óceánparti útszakasz, és a mellette lévő hegyek víz felőli oldala. Legalábbis itt laknak emberek (pl. James Cameron, akinek a Titanic után épített házát többször megcsodáltuk a kerítésen keresztül.) Úgyhogy, míg Gyuri az HRL-ben ücsörgött, én fogtam kisfiúnkat, és lementünk az óceánhoz.
Aznap volt a névnapja - kevés kisfiú mondatja el magáról,
hogy három hónaposan a Csendes-óceánt kapta
egyik névnapi ajándékául.
Los Angeles egyébként ennek a kettőnek a keveréke:
pálmafák
és végeláthatatlan autópályák, amiken folyamatosan dugó van.
Úgyhogy az alábbi úti beszámolóhoz ezt a zenét ajánlom aláfestésül:
Sajnos a Universal Studios-ba nem jutottunk el, mert talán Kisgyurinak az sok lett volna, de azért igyekeztünk több mindent megnézni.
Először is elmentünk Hollywoodba, ahol még a templomok is mutatják, hogy ez egymás világ.
És tényleg - a Hollywood Boulevard ugyanis egy lepattant giccs,
a Kínai Színházzal,
meg a csillagokkal együtt.
Olyan, mint egy szegényes Las Vegas. Két kereszteződés után
a szép századfordulós házakat,
a híres emberek csilagjait,
és a régi filmszínházakat felváltják a piszkos pólóárudák, amik előtt drogosok kéregetnek.
Az utca közepén pedig ez a rémisztő giccs pláza áll, aminek egyetlen legitimitását az adja, hogy
onnan látható a Hollywood felirat.
Miközben itt sétálgattunk, végig testvérem kedvenc filmje, a Ford Farlaine kalandjai járt az eszemben,
Aki nem ismeri, itt megtalálja az idevágó idézetet.
A lenti piszokból aztán felemelkedtünk a Mulholland drive-ra, ahol olyan hírességek laknak, mint Jack Nicholson, meg Anette Bening,
és ahonnan tökéletesen látszik LA nem túl impresszív belvárosa.
Szegény gazdagok, ilyen kis kulipintyókban laknak, amiket hiába védenek kamerákkal és óriás kerítésekkel, az élelmes Hollywood Tours feliratú buszok idegenvezetői mindegyikről tudni vélik, ki lakik bennük, és szerény díjazásért el is viszik a tuti leskelődő pontokra a nagyérdeműt.
A Mullholland drive után mi más jöhetett, mint Beverly Hills.
No, ez tényleg nem rossz környék :)
Minden fűszál, minden virág a helyén volt,
bár ugye ez a rend nem az ott lakók kezét dicséri.
Kis Hyundai-unkkal egy csöppet sem ríttunk ki a Porsche-k és Mercedesek közül.
Nem tudtuk eldönteni, hogy a tábla aktív védőrendszerre, vagy fegyveres őrökre utal-e... itt mind a kettő lehet ugyanis :)
Miután stílusosan a Sunset Boulevard-on beautóztunk a naplementébe, eltettük magunkat holnapra.
A másnapot pedig Malibunak szántuk.
Sétáltunk az óceán partján,
néztük a horgászokat és
a szörfösöket,
és ámuldoztunk a gyönyörűbbnél gyönyörűbb
Thunderbird-ökön.
A helyi híres halasozóban ebédeltünk,
miközben kormoránok húztak el a fejünk felett.
Sőt, a végén még egy rövid túra is belefért a Canyonok között, ami Kisgyuri első túrája volt, juhúú!
Ennyi láttunk kb. a bő három napban... Már ez magában is jó volt, és még, extra bónuszként kisfiúnk south bendi idő szerint aludt, úgyhogy a papájának és nekem volt néhány nyugodtan eltöltött, beszélgetős esténk, ami miatt már megérte az egész!
Legközelebb haza kalandozunk, reszkessetek!!!! :)
