Otthon - Itt(hon)

Hihetetlen, de már több, mint egy hónapja, hogy visszajöttünk - egyszerűen nem volt időm leülni a géphez, és írni. Az otthoni út egyszerre volt nagyon jó, és nagyon cudar. Gyuri előre figyelmeztetett, hogy ilyen lesz, mert ő már immáron 14 éve űzi ezt az ide-odautazgatást, de én ugye még tavaly is otthon nyaraltam, ezért fogalmam sem volt arról, hogy ez ilyen nehéz lesz.
A jó az volt, hogy legalább a családunkkal voltunk egy kicsit. Csodás volt látni, ahogy szüleink hirtelen nagyszülőkké alakultak a szemünk láttára, és vidáman babáztak naphosszat. A rossz pedig az, hogy kb. senkivel nem tudtunk találkozni, mindenkit jól megbántottunk, mert folyamatosan mondtuk le a randikat.Ráadásul rá kellett döbbennem, hogy hiába vagyunk gyakorlott utazók, tömegközlekedni képtelen vagyok a kisbabával. Rettegek felszállni egy buszra, félek a baciktól, az emberektől, mindentől. Így pedig egy kicsit nehéz Budapesten mozogni. Azért eljutottunk az Állatkertbe, Ági barátnőmet meglepni a szülinapján, aminek nagyon örülök, legközelebb már biztos bátrabbak leszünk. (Az is visszavetett persze, hogy egy ideig nem volt érvényes jogsim, úgyhogy autóval sem nagyon mertem mozogni.)
Talán szeptemberben haza tudunk megint menni, és akkor ígérem, mindenkire sor kerül, aki most kimaradt!
Itt folyik az élet a megszokott kerékcsapásban - Gyuri sokat dolgozik, a kisbaba szépen nő, én meg próbálom mind a kettőjüknek a gondolatát is kitalálni, hahahaha! :)) A részletekről pedig lássátok a többi postot, amit most mindjárt megalkotok.

Sziasztok!