Őszi kirándulások

Arról már többször írtam, hogy az ősz itt gyönyörű. Most megkésve bár, de elmesélem, a tök-keresgetésen kívül mit csináltunk az idén, hogy kiélvezzük. Azzal kell kezdenem, hogy bár Gyurinak korán vissza kellett jönnie, én október elejéig otthon voltam Bubuval, és nagyon jól éreztük magunkat. Mikor visszajöttünk, itt már minden gyönyörű színes volt,

úgyhogy rengeteget sétáltunk a campuson,

elmentünk a Trumpets under the dome eseményekre,

amiken az egyetemi marching band először a főépület kupolája alatt, majd a campuson végigmasírozva eljátssza az összes notre dame-i indulót,

a notre dame-i ladykkel kirándultunk a szomszéd városba, Elkhartba, és megnéztük a botanikus kertet,

elk-hart, get it, right?

mivel itt volt Gyuri egyik német kollégája, Grazhvi, elvittük a dűnékhez,

és New Buffaloba is.

A dűnéken találkoztunk néhány helyi nevezetességgel is, de pillánk se rebbent:

No meg rengeteget játszottunk az udvarunkon

a hatalmas avarban.

(Ennél az utolsó képnél megállok egy pillanatra... Nincs rajta semmi különös, mégis, mikor a napokban a "kezembe került", igen meghatódtam, mert mégis rajta van minden, az egész itteni életünk, aminek lassan vége lesz: a kicsi ház, Bubu, Gyuri (aki fotózta, és akinek a biciklije ott a kép sarkában),  a nyitott garázs, amibe éppen betettük a babakocsit, hiszen a campuson sétáltunk, és hazahoztuk Papát - annyi kicsi dolog, amit mi most napi rutinnak ismerünk, és ami mind eltűnik majd nemsokára. Igen vágyunk hazamenni, de azért olyan jó lenne, ha erre Bubu is emlékezne, és mindez nem tűnne el nyomtalanul...)

De onwards and upwards!

Azért nem ültünk mindig otthon ám! November elején Saugatuckba kirándultunk,

ami igen kedves helyünk

 

 - egy kis ékszerdoboz városka a Kalamazoo folyó és a Michigan-tó találkozásánál.

 

Gyuri még mikor hűvösebbre fordult az idő, akkor egyszer elment a Michigan-tóhoz dűnét mászni, immáron két német barátunkkal, 

akiket aztán elvittünk

az elkharti

vasútmúzeumba

is.

Elkhart most is ugyanolyan kihalt volt, mint legutóbb,

de mi nagyon jól szórakoztunk - most odafigyeltünk a gyerekes programokra is, és kiderült, hogy itt is van persze Thomas, sőt rá is lehet ülni! Ez volt Bubu első múzeumélménye, amit hónapokig emlegetett, jó kezdet, szerintem.
November nagy kalandja aztán egy hosszabb út volt - elrepültünkNew Orleansba, ahol Gyurinak volt meetingje, mi pedig hozzácsapódtunk :)  - de erről majd külön postban mesélek. 

Szandigó

Legalábbis Kisbubu így hívja San Diegót, ahol január második hetét töltöttük. Gyuri négy napig konferencián ült, de mi bejártuk a várost keresztül-kasul, és azt kell mondanom, hogy bár nem szokott a szokásos útitervekben szerepelni, San Diegót tényleg érdemes megnézni. Én próbáltam Bubu-barát programot összeállítani, ezért pl. nem mentünk be a legtöbb múzeumba, de még így is rengeteget láttunk, a város izgalmas, sokszínű, ÉS JÓ IDŐ VAN!!!! Ami így januárban különösen jól esett.

Most egyszerűen nincs időm fotóalbumot csinálni, úgyhogy csak listázk egy-két highlightot:

Első nap elmentünk sétálni a mólóra,

megnéztük

a hajókat,

és a USS Midwayt körüli emlékparkot,

és éppen egy padon ücsörögtünk a vizet bámulva, mikor két helikopter repült el felettünk. Mutattam Bubunak, hogy nézze, és közben a másik kezemmel kidöntöttem előre elkészített uzsonnánkat, a kenyeret, a sajtot és a paradicsomot. Gondoltam, hadd lakjon jól a lábunknál kapirgáló három galamb, odadobtam nekik a bepiszkolódott darabokat. négy másodpercen belül negyven borjúméretű sirály repült le elénk, és vetette rá magát a kajára. Egyikük olyan bátor volt, hogy beszállt a mellettünk parkoló babakocsiba, és megcsípte Máő fülét is, hátha az is ehető. Mi tagadás, elmenekültünk.

Másnap aztán sétáltunk a

Gaslamp Quarterben,

San Diego régi piroslámpás negyedében,

majd Gyuri kollégáival együtt

megnéztük a USS Midwayt.

Harmadik nap

az állatkert,

és az El Prado következett

- ami a Világkiállítás régi épületeiből kialakított múzeum-komplexum,

és nagyon szép,

ezen belül pedig a modellvasút múzeum, ahol Bubu nagy örömére találtunk egy Thomas vonatot is, amit neki kellett újra-meg újra elindítania - háromnegyed órát töltöttünk e mellett. Hazafelé ingyen buszoztunk, mert a buszsofőrnek megesett a szíve az óriási babakocsit toló látványosan turista anyukán, akinek nem volt elég aprópénze.

A negyedik nap nagy részét Old Townban töltöttük,

ami egy afféle félig múzeum,

félig turistacsapda,

de én nagyon élveztem.

Mint kiderült, San Diego alapítói között bajorok is voltak, úgyhogy Bubu is kapott egy bajor perecet, amit majszolva boldogan hagyta, hogy én mindent jól megnézzek, sőt, esetlegesen többször is megnézzek.

Szombaton aztán Gyuri is elszabadult, úgyhogy nagyobbat kirándulhattunk, végre hármasban - felültünk a kompra,

és elmentünk Coronado szigetére.

Emlékeztek, hogy Bubu első névnapjára az óceánt kapta ajándékba? Most az én névnapi ajándékom

volt az óceánpart, és, ha tehettem volna, ott is maradok.

De valószínűleg ezt a fiúk se bánták volna.

Vasárnap még belefért egy rövid bruncholás, majd a repülő hazahozott minket a midwesti télbe. Hazafelé hóvihar és mínusz 18 fogadott minket, Gyuri hősiesen hazavezetett aztán a kavargó hóban, de borzasztóan jó volt elszökni innen a téli nyárba egy hétre!

Ami egyébként hihetetlen volt, az az, hogy Bubu milyen jól viselte az egész utat, pedig először hazautaztattunk Karácsonyra, majd két napot South Bendezhetett, és már indultunk is tovább. Én pedig minden nap vittem valahova, mert élveztem, hogy nyaralhatok. :) És ő meg jött velem, és szaladgált, nézelődött, örült, nevetett - nagyon-nagyon szerencsések vagyunk, hogy - lehet, hogy egyelőre, de akkor is - ennyire vagány világutazó kisfiunk van!

Pumpkin patch

Amikor még terhes voltam Bubuval, az egyik legszebb szombaton, 27 fok volt, pedig szeptember vége, elmentünk Gyurival szedret meg málnát szedni, aztán kikötöttünk egy almafarmon is, ahol volt mindenféle, ami itt az őszhöz kapcsolódik - hayride, azaz traktoros körbeutazgatás a földeken, állatsimogató, körhinta, corn maze, azaz kukorica labirintus, és pumpkin patch, azaz egy föld egy csomó, már leszedett tökkel, amikből lehet hazavinni. Akkor megbeszéltük, hogy na majd, ha Zsanérka (akkor még ezen a neven futott, ugye) felnő, akkor visszajövünk. És, lőn! Idén nemcsak, hogy egy, de kettő pumpkin patchre is eljutottunk Bubuval (igaz, hogy a másodikra Gyuri nem tudott eljönni, mert az munkaidőben volt).

Egyébként ez tényleg tök jó program - itt az ősz igazán gyönyörű, a gyerekek rohangálhatnak,

szedhetnek tököt, no meg, és Bubu azért ennek örült a legjobban, felülhetnek egy igazi traktorra,

ami körbefurikázza őket. Úgyhogy az első pumpkin patchen kétszer mentünk körben a traktorral, kisfiunk kérésére, a másodikon pedig, csak ő felülhetett a traktoros bácsi székébe,

aki látta, hogy majdnem kiesik a szeme, úgy nézi a csodás masinát.Ráadásként elmentünk St. Josephbe megnézni, ahogy lemegy a nap a tóba.

  Nem tudom, otthon van-e hayride és gyerekes tökszedés, de, ha nincs, akkor legyen! :) Mert Bubu szerintem jövő októberben reklamálni fogja, és ugye, senki nem szeretné, ha szomorú lenne? :)

Eccervolt,

holnemvolt, volt egyszer egy kukásautó. Ez a kukásautó nagyon szeretett tülkölni, meg dudálni, meg zörögni, meg zajongani. De egy nap azt mondták neki az emberek: "Figyelj, kukásautó, lécci, legyél csendesebb - olyan korán jössz minden reggel, hogy felkeltesz mindenkit, mi pedig nem szeretnénk ilyen korán kelni." Elszégyellte magát a kukásautó, és legközelebb nagyon halkan jött - olyan halkan osont végig az utcákon, mintha a motorját se kapcsolta volna be.
No de, el is felejtették az emberek kitenni a kukákat! Mert régen, mikor még tülkölt, dudált meg zörgött, akkor már a szomszéd utcából meghallották, hogy jön a kukásautó, és rohantak ki, csak úgy, pizsamában az ágyból, hogy "hohó, majdnem elfelejtettük kitenni a kukát!" Most viszont nem hallották meg, merre jár a kukásautó, és délig aludtak - a kukájuk pedig egy hétig bűzölgött az ablakuk alatt, hiszen senki nem vitte el belőlük a szemetet.
Úgyhogy a rákövetkezendő héten mindenki kint állt a kapuban már hajnalban, és bocsánatot kért a kukásautótól - "Neked volt igazad, drága kukásautó! Légyszíves, újra tülkölj, töfékelj és zörögj, hogy meghalljuk, ha jössz! Nem is baj, ha felkeltesz minket hajnalban, legalább látjuk felkelni a napot." Így aztán a kukásautó újra bekacsolta az összes dudáját, sőt, még egy újat is felszerelt örömében, és innentől kezdve boldogan zötyögött, zajongott és tülkölt a városka utcáin.

Ez volt december kedvenc meséje.

Eccervolt, holnemvolt, volt egyszer egy villa. Ez a villa nagyon szeretett böködni, meg szurkálni, de sajnos Bubu csak pempőket evett. Mama mindent szépen és alaposan összepasszírozott neki, meg még le is turmixolta, hogy nehogy valami megakadjon a torkán. Szegény villa ott topogott, és toporzékolt a polcon, "mikor, mikor, mikor, mikor fog már a Bubu végre rendes hamikat kapni?" kérdezte minden nap. Aztán egy nap barack volt uzsonnára, és mama azt mondta Bubunak - nézd, ez a te kis villád, ezzel kell felszúrni a barackdarabokat. Hűha, de örült Bubu - nálánál jobban csak a villa örült! Szinte ugrált örömében. Onnantól kezdve Kisbubu mindent villával böködött, még a levesben a répát is.

Ez november egyik slágere volt. (Rengeteg féltestvére volt, Bubu minden kedvencéről kellett mondani egy mesét.)

Ez a mese még akkor történt, mikor Mátyás király elment elfoglalni a bécsieket. Kiszállt Mátyás király a hajóról, és azt mondta a bécsieknek: Hello, Wien! Majd megkérdezte, hol vannak a mókusok? Elbújtak! Válaszolták a bécsiek. Figyelj! - mondta Mátyás király. Én tudom, hogy lehet visszacsalogatni a mókusokat - hozzatok nagy doboz sütiket, és tegyük ki az erdő közepébe. Arra majd előjönnek a mókusok. Hoztak is gyorsan egy nagy doboz nyuszisütit, meg mókussütit, meg sünisütit, és kitették az erdő közepébe. Gyorsan elő is jöttek a mókusok, és mind felfalták a sütiket. Figyelj! - mondta Mátyás király, ne bújjatok el, legyünk barátok! Jó lesz! - mondták a mókusok, aztán összebarátkoztak Mátyás királlyal, és boldogan éltek együtt az erdőben ezután.

Ez volt az októberi kedvenc - zseniális eleje Gyurit dicséri, a többi részét Bubu találta ki. Amit vastaggal írtam, azt ő mondta anno - akkor még csak egy-egy szavakat beszélt.

Most lefekvés előtt mindig hosszas monológba bonyolódik, amivel magát altatja, meg fel is dolgozza a nap eseményeit magában. Ezek a monológok napi kulturális utazásunk keresztmetszetét adják.  Mostanság ezek a slágermotívumok, variációk and all:

- Valaki csámcsog. Egy icipici malacka! Ne uízz, malacka! Kapsz lángost!
- Bubu igazi férfi. Igazi macska nyávog. Harcos katona, hosszú vacsora, sose fáj, nincsen akadály.
- You could baby be my girl . Tractor, baby, pam, pam, pam!
- Máő is Findusz. (ez magyarul van, nem angolul :)

Jobb, mint a Kinyerma! A megfejtéseket a stúdióba várjuk szeretettel.

The plague

Na jó, túldramatizálom, valószínűleg inkább az influenza állhat a háttérben, de a lényeg az, hogy három hete betegek vagyunk. És nagyon elegünk van belőle... Most szegény Gyuri van a legrosszabbul, de egy hétig én nyomtam lázasan az ágyat, előttem-utánam Bubu is kapott egy-egy adagot, úgyhogy tényleg elég volt. Mind Gyurinak, mind nekem határidős munkáink vannak, Kisbubu pedig egész embert követel, úgyhogy szeretném kérni, hogy a betegeskedéseknek legyen ezennel vége, uff!

(Amint jobban leszünk, majd mesélek New Orleansról, a hóról, és a karácsonyi dekorálásokról is. Stay tuned.)

Ami körül a napjaink forognak

Kisfiunk első, saját maga alkotta összetett szava a homoktelep volt. Oda vitte a dömper (az egyik a három közül) a homokot, amit a markoló, a bobcat és a buldózer (segít!) hordott bele. Fiús anyukás olvasóim biztosan megértően bólintanak, de itt kérem, többről van szó.

Mióta Bubu elég nagy ahhoz, hogy kommentáljon az őt körülvevő valóságra, azóta a campuson építkeznek.

Folyamatosan, több helyen egyszerre. Először idegesítő volt, hogy lezárták az utat, amin menni szoktunk, de aztán megtanultuk élvezni a helyzetet. Most már gond nélkül megtaláljuk a legizgalmasabb eseményeket (pl. ha egyszerre több munkagép is dolgozik egy helyen),

és a legkisebb szégyenkezés nélkül állunk a kerítés mellett egy órát, hogy mindent alaposan tanulmányozhassunk. Egyes markolóvezetők már előre integetnek nekünk.

Napjaink nagy része itthon is munkagépek körül forog - mondjuk, mi is adjuk Bubu alá a lovat - Gyuri mindenféle Bobcat katalógusokat rendelt neki, amiket legalább olyan elszántsággal olvassuk, mint a Cars and Trucks and Things that Go című klasszikust (amit én szereztem be). Így aztán a mi szókincsünk is fejlődik, mert a bobcatek rengeteg feltéttel vásárolhatók meg, és Kisbubu is meglepő dolgokat tanul meg 21 hónaposan - például, hogy raklap, meg utility vehicle.

A legviccesebb változás abban jelentkezik, hogy mi számít eseménynek. Mikor jövünk hazafelé a sétából, mi Bubuval lelkesen meséljük Gyurinak, mit is láttunk odafelé - pl. És akkor képzeld, két targonca (targo) felemelte a betonos kádakat (magas, magas, magas), és a bácsik, akik az állványon dolgoznak (ott, bácsi), elvették azokat. Aztán a targoncák visszamentek, és a betonpumpánál (pumpa) megtöltötték a kádakat. Gyuri ilyenkor érdeklődve néz ránk, a történet poénját várva. De nincs poénja, ez a történet - és mi ezt napokig meséljük ezután.Viszlát klasszikus dramaturgia, csattanó, meg effélék! Welcome toddler construction lore!