Michigan legérdektelenebb városa :)

A múlt héten végre jó idő lett. Úgyhogy mi minden nap úton voltunk - játszóházak, játszóterek, you name it :) Vasárnap pedig felkerekedtünk, és elmentünk Allegan, Michiganbe, mert a CNN szerint ez Amerika 10 legszebb kisvárosának egyike. Hát....
Az úton egy más után hagytuk el a szebbnél-szebb falvakat, úgyhogy joggal hihettük, hogy tényleg egy felfedezetlen kincsre lelünk másfél óra autózás után. Most az egyszer azonban mellényúltunk - Allegan egy szomorú, elhagyatott, régi díszeinek csak a romjait őrző kissé érdektelen kisvárosnak bizonyult.

Ezt csináltuk - we experienced downtown Allegan.

Ami áll egy boardwalkból a Kalamazoo folyó mentén,

egy régi bírósági épületből,

két utcából,

néhány bedeszkázott ablakú házból,

amik valamit még hordoznak letűnt korok díszeiből,

egy 1903-ban épült dinerből, aminek igen szép plafonja volt,

és egy szabadkőműves templomból. 

A dineren, egy antikvitás bolton és a helyi késdobálón kívül semmi nem volt nyitva, többször végigsétáltunk a folyó mellett, és alaposan megcsodáltuk a város fő attrakcióját,

Amerika egyik legrégibb eredeti vashídját.

Íme, ti is jól megnézhetitek :)

Prüntyi nagyon élvezte a sétát, a pelenkázással töltött időt pedig elmélyült olvasásra használta fel :) 

 

 

 

 Miután jól kisétáltuk magunkat a bezárt boltok és a 'for sale' feliratú házak között, elmentünk Saugatuckba, amit már ismerünk és ami egy biztos pont - egy igazán szép kisváros a folyó mellett. Fagyiztunk a világ legdrágább fagyizójában, és ettünk egy borzalmas levest egy pizzériában, ahol Prüntyi mindenkit lenyűgözött, majd hazajöttünk vacsorázni. 

De tudjátok, mi volt a legjobb? Hogy tök mindegy volt, unalmas vagy izgalmas városban vagyunk, hihetetlenül jól éreztük magunkat. Kisbaba élvezte a változatosságot, mindenkire mosolygott, mindenkivel kokettált, mi pedig büszke szülőkként vigyorogtunk mellette. No, és Gyurival mi is végre kalandozhattunk egy kicsit, ami már igencsak ránk fért. Úgyhogy, bár Allegant nem tesszük fel a térképünkre, végeredményben nagyon jó volt a vasárnapunk.

The loneliness of the long-distance South Bender :)

Néhány hete itt vacsorázott nálunk Gyuri diákja, Ádám, és arról beszélgettünk, hogy nem értjük, mit csinálunk rosszul, de valahogy nem sikerül emberi kapcsolatokat kialakítanunk az itteniekkel. Ő a templomban jár egy kiscsoportba, vasárnaponként, ha az idő engedi, frizbiznek, meghívják mindig valakihez Húsvétra, meg Hálaadásra, de vasárnap mindig észreveszi, hogy a többiek a templomon kívül is találkoztak, ő meg senkivel. Illetve, hogy ismeri őket már idestova három éve, mégsem sikerül közelebb kerülnie hozzájuk.
Erről én regényt tudnék írni - de nem teszem, ne izguljatok, mert nagyon unalmas és lehangoló regény lenne :) De tényleg erről szól minden itteni próbálkozásom - elmegyek MOPSra, próbálok beszélgetni emberekkel, elmegyek playgroupokra, próbálok beszélgetni emberekkel, és még ha néha sikerül is egy-egy percig szóba elegyednem valakivel, általában mindenki úgy néz rám, mintha a Marsról jöttem volna, és folyamatosan úgy érzem, hogy valami rosszat mondtam, nem odaillőt, stb. A vége az, hogy teljesen frusztrálódva jövök haza, és zokogva hívom fel Gyurit, hogy social pariah vagyok.
Pedig tényleg próbálkozom... Persze lehet, hogy nem eléggé - a fejem mélyén ugyanis tagadhatatlanul ott lüktet, hogy vannak nekem barátaim, otthon várnak rám, nem kell itt kitörnöm a nyakam, ez csak átmeneti állapot, meg effélék - de azért tényleg újra meg újra megpróbálom.... Viszont az egyedüli emberek, akikkel jól elvagyok azok továbbra is magyarok, plusz Anna barátnőm, akit még az ős-Nanovicos időkből ismerek. Hrrrrrr.... Utoljára ilyen népszerűtlennek a gimnáziumban éreztem magam, az pedig régen volt.
Susa barátnőm (brühühü, hogy elköltöztek) azt mesélte anno, hogy amíg nem kezdett el egyetemre járni itt Amerikában, neki sem volt senki, akivel jobba lett volna, rajtam és néhány más külföldin kívül. Pedig ő is járt MOPSra, három gyereke volt mindenféle iskolákban, de mégsem sikerült senkivel semmilyen kapcsolatot kialakítania. Saját definíciója szerint a finnek olyanok, mint a kókuszdió - kívül kemények, de, ha rájössz, hogy kell kibontani őket, belül puhák és barátságosak - az amerikaiak pedig olyanok, mint a barack - látszólag lágyak, belül azonban ott a csontos mag, amin nem tudsz áthatolni. Hát, lehet...
Pedig el nem tudjátok képzelni, milyen magányos vagyok - van, hogy hetekig nem beszélek senki mással, csak a kisbabával, Gyurival és a mamámmal skype-on. Furcsa látni, hogy nem bolondultam meg, és elég jól elvagyok, pedig, szerencsére, tényleg nem ehhez vagyok szokva.
No mindegy - ez egy összeszedetlen, rambling post lett, bocsánat - csak éppen hazajöttem egy MOPSos playgroupról, amit persze újabb kudarcként éltem meg, és ventillálnom kellett.... Igyekszem legközelebb valami vidámat írni.
Most megyek megebédeltetni a kis szupermanót. Sziasztok! ww

Téééééél!

Mint hallom, otthon idén sem volt tél. Persze lehet, hogy megint március 15-én érkezik majd meg a hó, de hogy addig se hiányoljátok, felteszek néhány képet az itteni állapotokról.

Kb. január közepe óta itt folyamatosan havazik.

Vagy, ha éppen nem esik a hó, akkor

gyönyörű napsütéses mínusz 15 fok van.

Gyuri elmegy az egyetemig, de

Prüntyivel mi három hete nem dugtuk ki az orrunk...

Egészen múlt szombatig, amikor átmenetileg, egy pár órára mínusz 3 fok volt! Juhúúúú! Azonnal fel is kerekedtünk!

Barátságos nyugdíjas sétaként

bejártuk a behavazott campust,

megcsodáltuk a befagyott tavat,

sőt, én otthon még havat is lapátoltam, és hóembert is építettem a kisbabának.

Ami ezen a képen nem látszik, az az, hogy egy méteres hóhegy tetején 

állok.

És ha azt hisziek, hogy ez a sok fehér szépség elandalít, és nem várom a tavaszt, akkor nagyot tévedtek! :) A hétvégén csakazértis leszedem az összes téli dekorációt és felteszem a tavasziakat, még ha mínusz 20 is lesz folyamatosan Március az tavasz, irgum-burgum, times may change, but standards must remain!

Betegszabadság

Már több, mint egy hónapja itthon vagyunk, de nem sikerült semmit írnom. Ennek oka főleg az, hogy három hete folyamatosan betegek vagyunk. Először a kisbaba lett náthás két vendéggyerektől, ami az egyéves oltásokkal súlyosbítva fülgyulladássá, lázzá, meg minden efféle borzalommá fejlődött. Most volt először igazán beteg - hát, ez cudar dolog. Tudom, hogy nagyon sok ilyen átvirrasztott éjszakánk lesz még, sok láz és orrszívás, meg talán durvább dolgok is, de ha átvállalhatnám, hogy ő sose legyen többet beteg, nagyon szívesen megtenném. Tényleg beleszakad az ember szíve.
Hogy a hideg miatt sosem jutunk ki a házból, nem segített az immunrendszerünknek. Mire Prüntyi jobban lett, én dőltem ki, és most Gyuri van cudarul... Szóval ez az oka a nagy hallgatásnak. Azért lassan igyekszem összeszedni magam, és szépen megírogatni a tudósításokat, most éppen Major Tamástól, utána meg az 1976-os Shakespeare-évfordulótól lopva el az időt. De most először elmegyek aludni, mert néha azt is kell :) Jóccakát innen a Hoth bolygóról!

Gyurival arról álmodozunk,

...hogy egyszer majd otthon élünk. Lesz egy takaros kis lakásunk, vagy házunk, ahol minden szeretett kacatunk elfér, és, ha a családunkat meg a barátainkat szertnénk látni, hát felülünk a buszra, esetleg a metróra, és ennyi. Egyelőre azonban az a helyzet, hogy két napja csomagolunk, és most újabb másfél napig utazni fogunk, hogy végre otthon legyünk. Persze megéri, de azért a Jézuskától azt is kérem, Cseh Tamással szólva, hogy egyszer csak legyen ott a hírdetés egy ház falán a kicsi házról, amit nekünk találtak ki, és végre hazafelé fordíthatnánk a szekerünk rúdját.
Nektek is sok szeretettel kívánom, hogy a Jézuska minden kívánságotokat teljesítse, és azokkal töltsétek a Karácsonyt, akiket igazán szerettek!

Nagyon boldog Karácsonyt kívánok három félig becsomagolt bőrönd mellől! ww

Az elmúlt két hétben...

... a kisfiunk megtanult előre és hátra mászni, mindenbe kapaszkodva felállni, a kezembe kapaszkodva oldalra és előre lépni egyet-kettőt, megforgatni a falra akasztott bicikli kerekét, a pedállal is, megmutatni minden lyukat, napocskát, katicabogarat és még negyven más dolgot, felismerni negyven másik dolgot, köztük olyan nehezeket, minthogy az is cicuska, ami kék (könyv illusztrátorok on dope), ami barna, ami a könyvben van, és ami a nagyi ölében van a skype-on, rámutatni mindenre, és várni, hogy a mama típusú rabszolga elmondja, hogy hívják, kifűzni a papa bakancsát, tudni, kicsoda Edit, Bence, Andris és Ádám és a Mikulás, és ezek csak azok a dolgok, amik kapásból eszembe jutnak.

Az elmúlt két hétben én írtam három oldalt egy vacak cikkből, amit valószínűleg sosem fejezek be.

Felnőttnek lenni BÉNA! 

Deck the halls!

No, még egy dekor post, csak, mert megérdemlitek (bocsánat :)).

A lakás dekorálásával az a helyzet, hogy minden évben elhatározom, hogy a tavalyi dolgokat teszem fel, de... aztán látok valamit az interneten, meg a Wohnidee-ben, és persze nem bírom ki, hogy mikor a kisbaba alszik napközben, ne ilyenekkel foglalkozzak. Idén két dolog irányította a dekorálást - az egyik, hogy még a tavasszal, leárazásban vettem egy doboz fapálcikát, amiben 1,000 darab van - és emlékeztem, hogy Éva, a kifli és levendula bloggere valamit csinált belőlük tavaly télen - nagy szerencsémre idén az ő kedvencei a pálcikák lettek, úgyhogy szinte minden nap valami új ötlettel rukkolt elő, én pedig hagytam magam inspirálni :))

Úgyhogy született karácsonyfa,

csillag,

még több csillag,

meg még karácsonyfa,

és a világ legbénább óriáscsillaga :) - de erre legalább elhasználtam 36 pálcikát

A másik dolog, ami inspirált, egy skandináv karácsonyfácska dísz volt, amit ugyancsak a tavasszal szerváltam. E miatt lett minden piros-fehér-ezüst skandináv. Még az adventi koszorúnk is.

Ott a fácska :)

Ezért került aztán mindenre piros-fehér szalag,nemcsak a gyertyatartókra,

de a húsvéti nyuszimra is, aki olyan szép, hogy nem volt kedvem eldugni :)

Egyedül a kisbaba kedvéért tettem annyi engedményt, hogy néhány csillogó matricát tettem az ablakokra, mert imádja őket.

Persze még közel sincs semmi kész, tegnap este ezt alkottam egy perc alatt:

so stay tuned, jön még más is!
Karácsonyfánk azonban nem lesz, mert megyünk haza karácsonyolni, úgyhogy a díszeket nem tudjuk feltenni - ezért megkértem Gyurit, hogy ácsoljon össze egy háromszöget, hogy arra felaggathassam a nem törékeny díszeket - csak, hogy lássuk őket legalább. Kicsit elmérte, úgyhogy inkább a kiváló áruk fórumára hajaz, nem fenyőfára, de most azt állítja, hogy a szentháromságot is bele akarta venni, úgyhogy mindent értünk.

:)) érdeklődési köreink nyomai megtalálhatók a díszeink között is.

Hogy azért ne maradjunk fa nélkül, elmentünk az egyetemi karácsonyi ünnepségre. A kisbaba nagyon élvezte, én meg teljesen elérzékenyültem, mikor az ölemben ült, és táncikált a karácsonyi dalokra.

A Karácsony a legjobb ünnep! Uff.

Újdonságok

Azért nem tétlenkedünk ám! Gyuri hetek komoly munkájával nagyon bonyolult és menő sous vide főző berendezést épített, de majd megkérem, hogy erről ő írjon guest post-ot. Nagy feladatom az ősszel-télen a nagyszoba átalakítása volt, de úgy egyeztünk meg, hogy a bútorok maradnak, mert minek költsünk  kanapéra meg fotelre, mikor fogalmunk nincs, otthon hol lakunk majd...úgyhogy alapvetően csak átrendezésekről volt eddig szó. No meg, Gyuri gyönyörűen lefestette a dohányzóasztalt fehérre, most azon pompáznak a szezonális dekor elemek :) A borzalmas műfa falakat ott nem festjük át, mert túl nagy munka lenne, úgyhogy arra gondoltam, let's work with them, és afféle rusztikus Hütte hangulatúra fazonírozom lassan a szobát. Eddig kerültek mindenféle sünis meg mókusos párnák, és a szülinapi ajándékommal, a woodburnerrel csináltam egy képet is:

Már felkerült a falra, csak elfelejtettem lefotózni. Ami még a tervek között szerepel, az a kép szélén látható kisasztalka átalakítása bárasztalkává, és fölé az egyik PanAm bőröndből bárszekrény is készülne. De valószínűleg már csak januárban.

Amíg nem voltunk itt, Gyuri lefestette a hálószobánk és a kisbaba szobája közti alkóvot, ami ocsmány barnából:

csinos fehér lett:

A lámpát már mi tettük fel, a tükör keretét még át kell festenem (ezüst és fekete lesz), és ide tervezünk egy kis családi galériát a falra - a képek már kész vannak, be is kereteztem őket, csak fel kell szögelnünk - talán majd a hétvégén.
Ezen kívül végre, két év után, megcsináltuk a kis ezüst színű tálcából a fűszertartó polcot:

és a nagy bőröndből elkészült az éjjeli szekrény az ágyam mellé:

A szőnyegünk nem lett szebb, sajnos, de az asztalkába bele vagyok szerelmesedve :)

A lámpát Gyuri vette nekem az urban outfittersben,

az asztal alatt tavalyi karácsonyi ajándékom, a világ legjobb lakberendezési magazinja :)

A krimszkramsznak csináltam egy korongozós foglalkozáson egy kis tálkát,

Gyurinak meg, köszönetül, hogy közben vigyázott a kisbabára, ezt :))

Reggel, mikor felébredek, ez a látvány fogad, és ettől nagyon boldog vagyok!Onwards and upwards, I say!

MOPS update

No, ennyit arról, hogy lemászunk a tűzlétrán... azaz, hogy sűrűbben frissítem a blogot... Bocsánat! Amit mentségemül fel tudok hozni, az egy félig megírt cikk (bár lehet, hogy sosem lesz teljesen kész :(( ), kisbaba három új foga (amik igen sok nemalvással jártak), és egy csomó karácsonyi dekoráció (hahaha!), amit majd külön postban meg is mutatok.
De, hogy ne maradjatok kis színes nélkül, no meg, mivel tudom, hogy olvasóim között vannak MOPS rajongók, megosztom a legújabb MOPS híreket. Tavaly ugye arra panaszkodtam, hogy nem találok hangot az itteni anyukákkal, mert sem a vásárlás, sem a gyémántok biztosítása nem érdekel túlságosan. No, idén más asztalnál ülök, és most már néha bele is tudtam szólni a beszélgetésbe... egészen Hálaadásig, mikor kiderült, hogy az idei közös téma: a vadászás.
Most lehet, hogy megbántok egy-két embert, de ha van valami, amivel ki lehet kergetni a világból, az a vadászat. Azt gondolom, hogy amíg a nyuszik meg a rókák nem hordanak puskát, addig a dolog a felháborító barbárság kategóriába esik.
Itt, ugyanúgy, mint otthon, komolyan szabályozzák mikor lehet vadászni, de a hálaadási hétvége az pont az egyik ilyen. A dolog nem olcsó mulatság, ezer dollár körüliek az engedélyek, plusz a fegyver, plusz a szállás, utazás - mert mindenhol ugye nem lehet vadászni - úgyhogy többen az asztal körül azt mondták, hogy ezzel a férjük karácsonyi ajándéka is megvan. De a legdurvább az, hogy aztán  mikor mindent beszereztek, akkor úton-útfélen, az autóból kiugrálva, nyakra-főre lövöldöznek. Ezt már Gyuri egyik professzor kollégája mesélte, mondván, hogy Pennsylvaniában ilyenkor életveszély autózni a hegyekben, mert mindenhol lusta amerikaiak lövöldöznek az autójuk mellett. Hát, izé... egy újabb olyan téma, mikor rádöbbenek, hogy elefántcsonttoronyban élő elpuhult urbánus vagyok.
Úgyhogy inkább hazamentem, és néztem, hogyan tornáznak az ablakunk előtt a fán a dagi mókusok. Grrr...