December 12, 2014

Újdonságok

Azért nem tétlenkedünk ám! Gyuri hetek komoly munkájával nagyon bonyolult és menő sous vide főző berendezést épített, de majd megkérem, hogy erről ő írjon guest post-ot. Nagy feladatom az ősszel-télen a nagyszoba átalakítása volt, de úgy egyeztünk meg, hogy a bútorok maradnak, mert minek költsünk  kanapéra meg fotelre, mikor fogalmunk nincs, otthon hol lakunk majd...úgyhogy alapvetően csak átrendezésekről volt eddig szó. No meg, Gyuri gyönyörűen lefestette a dohányzóasztalt fehérre, most azon pompáznak a szezonális dekor elemek :) A borzalmas műfa falakat ott nem festjük át, mert túl nagy munka lenne, úgyhogy arra gondoltam, let's work with them, és afféle rusztikus Hütte hangulatúra fazonírozom lassan a szobát. Eddig kerültek mindenféle sünis meg mókusos párnák, és a szülinapi ajándékommal, a woodburnerrel csináltam egy képet is:
Már felkerült a falra, csak elfelejtettem lefotózni. Ami még a tervek között szerepel, az a kép szélén látható kisasztalka átalakítása bárasztalkává, és fölé az egyik PanAm bőröndből bárszekrény is készülne. De valószínűleg már csak januárban.

Amíg nem voltunk itt, Gyuri lefestette a hálószobánk és a kisbaba szobája közti alkóvot, ami ocsmány barnából:

csinos fehér lett:
A lámpát már mi tettük fel, a tükör keretét még át kell festenem (ezüst és fekete lesz), és ide tervezünk egy kis családi galériát a falra - a képek már kész vannak, be is kereteztem őket, csak fel kell szögelnünk - talán majd a hétvégén.
Ezen kívül végre, két év után, megcsináltuk a kis ezüst színű tálcából a fűszertartó polcot:

és a nagy bőröndből elkészült az éjjeli szekrény az ágyam mellé:
A szőnyegünk nem lett szebb, sajnos, de az asztalkába bele vagyok szerelmesedve :)

A lámpát Gyuri vette nekem az urban outfittersben,

az asztal alatt tavalyi karácsonyi ajándékom, a világ legjobb lakberendezési magazinja :)

A krimszkramsznak csináltam egy korongozós foglalkozáson egy kis tálkát,

Gyurinak meg, köszönetül, hogy közben vigyázott a kisbabára, ezt :))
Reggel, mikor felébredek, ez a látvány fogad, és ettől nagyon boldog vagyok!Onwards and upwards, I say!

No comments: