Ó, te drága svéd kék-sárga angyali képződmény, aki az Európától távolba szakadott, az amerikai bútoripar nagymamás stílusának és a midwest anti-urbánus szemléletének kitett szegény páriáknak is megadod a bútor-összeszerelés örömét, és a mindennapi DIYkodáshoz szükséges alapanyagokat, köszönjük, hogy itt is manifesztálódtál a közelünkben!
A te jóvoltodból lett:
Undercover redneck férjemnek mágneses késtartója a falon,
ww-nek, háztündérként új konyhapolca,
evőeszköztartóból barkácsolt ékszertartója, (most még a konyhában hever, de majd a helyére kerül)
és a jövő hétre, reméljük, gyönyörű dolgozószobája is (de ez majd külön poszt-ot érdemel.)
Ez rövid filmkritika lesz. A filmnek nem a címe blöff, a műfaja az - tegnap ugyanis, a magyar kolónia helyi illusztris tagjaiként megnéztük az egyetem mozijában Tarr Béla Torinói ló című filmjét, és siralmas volt. Nem felkavaró vagy megrázó, vagy hűde művészi, vagy bármi említésre méltó - csak rossz... Különösen azon húztam fel magam, hogy a nagyon aprólékos, nagyon lassú, nagyon odafigyelős film tele volt inkonzisztenciákkal - pl: a narrátor (Ráday Mihály :)) azt mondja a szél mindig ugyanabból az irányból fújt, miközben látjuk, hogy az egyik nap a lánynak az arcába, másnap az arcából fújja a haját, a ló hámját látjuk, hogy minden nap beteszik az istállóba, majd mikor el akarnak menekülni, a házból veszik elő, a kút tetejét látjuk, hogy a földön hagyják, erre másnap megint a kúton van - ááááááá, és a főszereplő lány nem tudott beszélni, áááááá!
De igazából az a baj, hogy a film ennyit sem érdemel... Dr. Csaba, esztétika szakos undercover bölcsész szerint:
1. Én mindenkinek megadom az esélyt, de Tarr Bélát fenékbe kéne rúgni.
2. Még jó, hogy van otthon sör.
A South Bend-i Állatvédő Egyesület és Madártani Központ februári hírlevelét olvassák.
Indiana címerállata, a kardinális...
...több példányban is itt lakmározik naponta az ablakunk előtt.
Némelyik még a párját is magával hozza.
Munkatársaink éjt-nappallá téve dolgoznak azon, hogy kis házunkat kiszabadítsák a jég fogságából. (Itt éppen csákánnyal törik fel az ajtó előtti jeget.)
De a harc az elemekkel nem mindig a mi javunkra dől el.
Nagy örömünkre azonban visszatért régi barátunk,
az akrobatikus képességeiről elhíresült mókus, Gusztáv!
És magával hozta néhány lábadozó barátját is.
A Campus is megvan, de ma, mivel estére vendégeket várunk, inkább itthon múlatom az időt, mert sütnöm és főznöm kell :)
Végezetül pedig hadd álljon itt Guszti, a legcukibb falánk mókus a mi utcánkban - sziasztok!
A munka szünetében (három oldalt írtam egy délelőtt alatt, tessék rám büszkének lenni), kávézás után, elszaladtunk a HR-re, hogy csináltassunk nekem is Notre Dame-os kártyát, mert az házastársaknak is jár, juhú! A HR-es néni jót nevetett, mikor kiderült, hogy már volt egyszer kártyám, de főleg azon, hogy a régi képemen szőke vagyok, és rövid hajam van. Az egyszerűség kedvéért nem változtattam a képen, de már egy kicsit megbántam...
Van olyan, hogy az ember múltja és jelene diszkontinuus :)
Mikor elkezdtem a blogot 2007 januárjában, sosem gondoltam volna, hogy
egyszer férjes asszonyként itt ülök majd megint a hótól betemetett
Notre Dame-is Campus árnyékában, saját elhatározásomból :) De mégis ez a
helyzet, tegnap megérkeztem szerencsésen, és most bóbiskolva küzdök a
jetlag támadásaival, miközben próbálok kipakolni, rendezkelődni,
helyeket találni otthoni életem elhozott darabjainak immár közös kis otthonunkban. Most nincs is sok időm írni, no meg annyi minden nem is történt még - ez csak a szokásos bejelentkező helyzetjelentés, aztán majd ígérem, írok szorgalmasan.
Ezeket még nem láttátok kész állapotban - íme a saját készítésű welcome sign-ok
A viktoriánus üveggömbben is látszik, minden tiszta hó
Itt nem viccel a tél.....
... no meg, a házunknak sem túl jó a szigetelése
De legalább reggel sütött a nap.
Napfényben nem is olyan barátságtalan az idő
És a szuperférjem is gondoskodott egy kis tavaszi hangulatról :)
Remélem, mindenki tudja, hogy én vagyok az új Martha Stewart. Azzal a különbséggel, hogy
a. én kedves vagyok, és szimpatikus,
b. nem nyertem, és soha nem is fogok szépségversenyt nyerni,
c. mindig időben befizetem az adómat.
De ezeket leszámítva én vagyok az új DIY királynő, tessék nekem tért nyitni! :)
Kicsiben kezdem, először meghódítom Gyuri házát, aztán jöhet Indiana, majd a nagyvilág (ami csak egy ugrás Indiana után, ugyebár.)
ami szerencsére akciós volt,sőt Gyurinak még kuponja is volt hozzá,
úgyhogy megvettük, hazavittük, összeraktuk.
Mikor elkezdtük bepakolni, akkor derült ki, hogy az elmúlt pár hónapban Gyuri igencsak jó műhelyt rakott össze, szinte mindenünk van, és, ahogy a Harbor Freight Tools reklámembere, Pat mondja: with the right tools you can do everything!
Először befejeztük
az interkulturális welcome sign-okat,
felkasíroztuk, és feltettük az ágyunk fölé az amerikai térképet, amin közös kalandozásainkat követjük nyomon,
majd kezelésbe vettük a bloomingtoni antik üzletben vett régi szerszámos ládát, amit fűszerpolcnak szántunk.
Leszedtük a használattól széteső alját és tetejét,
visszacsavaroztuk, megerősítendő,
majd mindenhol lecsiszoltam a magamnak vett ajándékkal, a kis excenter csiszolómmal, végül bepácoltuk.
Ez utóbbi lépés engem egy kicsit visszavetett, mert az amerikai diópác
teljesen feketévé varázsolta a ládikót, de sebaj, néhány sütőtök az
oldalára, meg egy kis narancssárga filc megoldotta a krízist,
már csak be kellett fújnom tejüveg spray-vel a fűszeres üvegeket,
megtölteni és megírni őket, és voilá, kész az új fűszerpolcunk -
mondjátok, hogy nem csinos!
ui: Az utolsó héten aztán kiderült, hogy igazán összeillő páros vagyunk Gyurival, mert szuper ezermester énje eddig nem ismert irányokba fejlődött tovább - de ezt majd inkább otthon mesélem el -,záródjanak ezzel a 2012. nyári kalandozások .... Sziasztok!
Erről már olyan régóta szeretnék külön post-ot írni, de mindig elmarad: nagy kedvenceim a templomok előtti hírdetőtáblák szövegei - tele van velük az internet is, nagyon viccesek tudnak lenni. Fejben mindig gyűjtöm őket, aztán, mire hazaérünk, elfelejtem. Úgyhogy, most itt álljon csak egy klasszikus, amit a minap láttunk Dél-Inidana-ban:
Free trip to heaven! Details inside!
(elképzeltük, milyen módszerekkel juttatják a belépőket azonnal a menyországba, de ez, az elmúlt hetek amerikai eseményeinek fényében már nem is olyan vicces...)
most ellusttálkodtam a blogirást (még mindig nincs meg a hosszú i, grrrrr...), de azért csináltam képeket. Az alábbi linkre kattintva elérhetőek, jó nézegetést.
Délután átmentünk a szomszédhoz, és a hatalmas rönkökből megrakott parázsló tűz mellett sörözgetve beszélgettünk a pszichedelikus rockról, South Bend látványosságairól, vagy arról, hogy hol lehet a télre majd snow mobile-t bérelni. Egész nap csak lazáztunk. Gyuri talán hónapok óta nem aludta ki magát, úgyhogy ma csak tengtünk-lengtünk, DIY-kodtunk (erről majd irok (nem találom a hosszú i-t) nemsokára), sokat beszéltünk a családdal, (én először, bár csak a skype-on át, de láttam Gyuri öccsét), és vártuk, hogy leszálljon az éj.
Aztán fogtunk két összecsukhatós széket, én egy cidert is, ha már van, és kiültünk, nézni a hulló csillagokat, amikről egészen egy hónappal ezelőttig meg voltam győződve, hogy csak ellenségeim találták ki, mert sosem láttam addig egyet sem. Most viszont menetrendszerint potyogtak, még a nyakunk sem émberedett el eléggé, mire sikerült mindenkinek minden jót kivánnom (grrr, hol az a hosszú i???).
Lehajtottam a fejem Gyuri ölébe, és eszembe jutott, mikor egy kicsivel több, mint egy éve a tűzbogarakat néztük a verandán. Annyi minden történt azóta, de ez egy jó év volt. Ha bejönnek a kivánságaim, akkor a jövő év is minden szépet hoz majd mindenkinek. Ennek reményében megyek, és bebújok a paplan alá, jóccakát!
Majdnem egy éve Lívia barátnémmel elmentünk Székesfehérvárra. Nagyon jót kirándultunk, de azt a fura felfedezést tettük, hogy a fehérváriakat elrabolták az UFO-k, ugyanis egész nap teljesen magányosan kószáltunk a hosszú utcák során, csak a nap végén, egy kávézóban sikerült ráakadnunk egy, a városban tartózkodó anarchista művészre, és a lelkes kislányra, aki csüngött ajkán szótlanul.
Jelentem, a hétvégén megtaláltuk Indiana Székesfehérvárát! Elkhart, ami az egyik szomszédos város, igen csinos kis hely lenne, ha akár egy ember is lenne benne szombat délután. A vasútmúzeumban még lézengtek néhányan,
de mire kiértünk a napos főutcára,
egy teremtett lelket sem találtunk. Néhány, szarvasnak álcázott tehén,
és egy kacsacsalád szegélyezte csak útunkat,
de pl. kávé, az sehol sem akadt, sőt még az egyébként ígéretesnek tűnő cukrászda is zárva volt, ami égbekiáltó hanyagságra vall!
Másfél óra lődörgés után találtunk egy, a múlt századból itt maradt igazi amerikai soda shop-ot, ahol úgy vetettük rá magunkat a kólára, és a fagyira, mint akik évek óta nem ettek édességet, de ez már csak afféle hihetetlen coda-ja volt a szombati kirándulásnak, ami nem változtatott azon, hogy Elkhartot hivatalosan is szellemvárosnak tekintsük. Uff!
A helyzet az, hogy a south bendi piac meglepően jó volt - rengeteg nagyon finom dolgot vettünk, és szuper olaszos zöldséges brunch-csal üdvözöltük a hétvégét.
Ez most egy adag személyes nayavalygás lesz, nyugodtan átugorhatjátok :)
Mióta barátom, Fitness Pali napi szigorú 1200 kalóriát engedélyez nekem, tényleg próbálok odafigyelni arra, hogy mit eszem. Mióta megint itt vagyok, kezdem egy kicsit úgy érezni, hogy idekint ez majdnem lehetetlen küldetés. De tényleg - Chicagoban a megszokott reggeliző helyünkön a legsoványabb reggeli is 600 kalóriás volt, és egy smoothie, ami elvileg csak gyümölcs, is 500 kalóriánál kezdődött. Ha véletlenszerűen kiveszek egy szelet sajtot a hűtőből, biztos, hogy egy szelete legalább 130 kalória, a joghurtokból a light is 180, és így tovább... Most már tényleg nem csodálkozom azon, hogy még igen sovány testalkatú barátaim is 10 kilókat híztak idekint....
Egyedüli reményem a south bendi piac szombaton, bár emlékeim szerint az inkább bóvlivásár, Gyuri állítja, hogy mikor a szülei itt voltak, igen kellemesen csalódtak... de ezzel együtt is, egy fogyókúrázónak Amerika igencsak slim pickings :(((( brühühüüüü....
Szerdán, hogy Pintér Karcsi is elhasználhassa a kajajegyeit, egyhónapos kutatói ösztöndíjának búcsúvacsorájaként meghívott minket a hiperelőkelő Morris Inn éttermébe. (Juhúúú, Hungarian reunion!) A hely arról nevezetes, hogy, mivel általában itt szállnak meg a gazdag alumnik, meg az ide érkező fontos emberek, ezért eléggé fent hordja az orrát. Ehhez kapcsolódóan, valami fura okból, az étteremben múmia korú, igazán fagyos légkört árasztó nénik szolgálnak fel, akik szigorú módon elvárják tőled, hogy pl. tudd, hogy a leves után azért tálalnak fel szorbét, hogy megtisztítsad a szájpadlásod az ízektől... :)
Szóval, alapvetően nem ez lenne az első hely, ahova minden este beülnénk, de a Nanovic Intézet támogatta most a vacsorát, no meg, azért jól főznek, úgyhogy megadtuk a módját. Viszont Gyurit különösen idegesítik az asztal körül sündörgő múmiák, és éppen szellemesebbnél szellemesebb mondatokon törte a fejét, amelyekben megdícsérni készült az étterem II. Ramszesz korabeli eleganciáját, vagy megkérdezte volna, vajon Amon hívők-e a kedves pincérnénik, mikor kiderült, hogy Marika, aki a mi asztalunkat árasztotta el jeges légáramlattal, magyar. A hatvanas évek elején jött el hazulról, három fia is mind beszél magyarul, és bár barátilag letegezett minket a vacsora fennmaradó része alatt, azért éreztette velünk a hely szelleméből adódó felsőbbrendűségét. Igazi felüdülés volt ezek után átmenni a helyi műváros mű-ír kocsmájába átmenni, ahol legalább a pincérnők simply didn't give a damn.
A másik végletet aztán tegnap este tapasztalhattuk meg - Gyuri egyik nagyon kedves kollégája, Pete (akivel tavaly megmásztuk Észak-Indiana legmagasabb hegyét) elmegy az egyetemről, és egy helyi olasz étteremben volt a búcsúvacsorája. A kaja nagyon finom volt, de pincérünk, ezúttal a hiperlaza, hipervicces, hiperszórakoztató fajtából annyira lassú volt, hogy mire a rendelésre került volna a sor, hárman már haza is mentek. Az önmagát roppant komolyan vevő fiatalember annyira béna volt, hogy az majdnem hihetetlen. Úgyhogy nem tudom - talán jobb is, ha a jövő héten már nem lesz ilyen sűrű a programunk, egy kicsit pincér-csömöröm van :)
Tegnap este Gyuri nyari tanitvanyait hivtuk meg vacsorara - finom porkoltet foztunk, volt eloetel is, meg sor, bor, cider, mi szem-szajnak ingere, es minden a legnagyobb rendben folyt, mikor a buli vegefele, a konyhapulton vegigfutott nemezisem, a kiseger.
Alapvetoen bator valakinek tartom magam, de, ha az egerekrol van szo, nem ismerek trefat - ott hagyok csapot-papot, es futok, ameddig tudok... Ugyhogy gyorsan berekesztettuk a bulit, es rettegtem meg nehany orat, mig Gyuri elmosogatott (en nem mertem a mosogato kozelebe menni, nehogy ram ugorjon a gonosz kiseger). Vegul kitettuk az emberseges egerfogonkat, ami szerencsere reggelre meg is fogta a trukkos egerket, aki olyan ugyes volt, hogy a befogasara hasznalt, sajttal es kukoricaval jol ellatott bodonbol majdnem ki is ugrott. Szerencsere Egerfogo Szt. Gyorgy kivitte a kozeli erdobe, es ott szabadon engedte, hogy aztan nyugodtan lehessek ma itthon, elvezve a vakaciot.
Kozben a kolcsonadott biciklimet is visszakaptam, ugyhogy mindjart fel is pattanok a nyergebe, es elmegyek kirandulni. Mindenkinek vidam, egermentes napokat kivanok! xx
Egy nev: Jillian Michaels - egy honapja mindennapjaim megkeseritoje, de ugyanakkor nagy oromok forrasa is - most mar joforman minden dvd-je megvan, ugyhogy semmi sem allithat meg: muszaj lesz izompacsirta fitnessz orultte valnom - beware! ;)
(Bocsanat, meg mindig nem talaltam meg a Mac-en az ekezeteket - valaki segithetne, de tenyleg ;))
Szoooooval, az egesz ugy kezdodott, hogy vettem az Aldi-ban odahaza egy szogbelovo es szegecselo gepet, mert mar regen fajt ra a fogam, es olyan olcso volt. Mikor nagy lelkendezve hazavittem, akkor derult ki persze, hogy miert olyan olcso - nem olvastam el a dobozat, es persze kompresszoros gep volt - a kompresszor hozza pedig legalabb 30ezer forint, ugyhogy ugy gondoltam, fajo szivvel visszaviszem Aldieknak a gepecsket. Gyuri viszont lebeszelt rola, mondvan, hogy itt kint Amerikaban annyira olcsok a kompresszorok, majd beszerzunk egyet, es vehetunk hozza mindenfele jo kis szerszamot meg, secc-perc alatt kesz lesz a kis muhelyunk....hmmmmm... Nekem sem kellett ketszer mondani, nagy boldogan ki is szallitottam a szogbelovo gepet. Ezalatt Gyuri sem volt rest, mire kiertem, mar jol bevasarolt a Harbor Frieght Tools-ban, egesz kis arzenal fogadott, mikor lementem a pincebe ;)) No, de, ha egy uzlet beindul: meg hetfon kozosen is el kellett mennunk vasarolni egyet, es vettunk allat-allat festekszorot, meg kicsi csiszolot, meg mindenfele feltetlenul fontos tartozekot.
Ja, es a legjobbat majdnem elfelejtettem: a szulinapomra kaptam egy dekopirfureszt! Gyonyoru darab, es mindenfele trukkos alakokat is ki lehet vagni belole - elsore, azt hiszem, egy mormotas welcome sign-ra lenne szuksegunk, de a lehetosegek szama hatartalan!
Most mar alig varom, hogy beinduljon a hatalmas DIY-kodas - eloszor csinalunk szerintem egy munkaasztalt a pincebe, aztan mindenkeppen szuksegunk van egy fuszeres polcra, es mar ezer mas dolog is eszembe jutott....jaaaj, rovid lesz ez az egy honap, hihi...
Kedves Mindenki!
Eloszor is, elnezest kerek az ekezetek ianyaert, Gyuri Mac-jen irok, es nem tudom meg, hogyan lehet magyar billentyuzetet varazsolni az angol helyere - ha valaki baratilag megirja, megkoszonom ;)
A minap azon gondolkoztam, hogy milyen vicces, hogy a blog cimet nem valtoztattam meg akkor sem, mikor a Rutgers-en voltam, mintha tudtam volna, hogy mindig itt kotok ki, egyszoval, megerkeztem, ujra itt ulok a Fischerbol megismert Notre Dame-os szofan, es pufolom a gepet.
Az ideut ezuttal kifejezettem borzalmas volt, a gepunk harom orat kesett Varsobol, a mellettem ulo bacsi vegig keresztben ult a ket ules kozott, es engem kipaszirozott a folyosora. A legkondicionalastol megfaztam, es a vegen egy oraig kellett allnom az immigrationnel, mert 10 utan a chicagoi repteren csak egy vamos van mar szolgalatban, akinek meg volt pofaja viccelodni is velem, miutan a sorban fel percenkent vegignezettek velem a Welcome to the United States videot, amitol csomokban hullott a hajam.
De mindez a tortura szerencsesen elfelejtodott mar, mert talalkoztam Gyurival, egy szuper napot toltottunk Chicagoban, es minden gyurodes kisimult az arcomon. Majd irok reszletesen a chicagoi kalandjainkrol, most csak gyorsan bejelentkeztem, hogy lassatok, elek es virulok.
Sok puszi mindenkinek, innen az otvenes evek alomhazabol :)
ww