August 12, 2012

Wish upon a falling star

Délután átmentünk a szomszédhoz, és a hatalmas rönkökből megrakott parázsló tűz mellett sörözgetve beszélgettünk a pszichedelikus rockról, South Bend látványosságairól, vagy arról, hogy hol lehet a télre majd snow mobile-t bérelni. Egész nap csak lazáztunk. Gyuri talán hónapok óta nem aludta ki magát, úgyhogy ma csak tengtünk-lengtünk, DIY-kodtunk (erről majd irok (nem találom a hosszú i-t) nemsokára), sokat beszéltünk a családdal, (én először, bár csak a skype-on át, de láttam Gyuri öccsét), és vártuk, hogy leszálljon az éj.
Aztán fogtunk két összecsukhatós széket, én egy cidert is, ha már van, és kiültünk, nézni a hulló csillagokat, amikről egészen egy hónappal ezelőttig meg voltam győződve, hogy csak ellenségeim találták ki, mert sosem láttam addig egyet sem. Most viszont menetrendszerint potyogtak, még a nyakunk sem émberedett el eléggé, mire sikerült mindenkinek minden jót kivánnom (grrr, hol az a hosszú i???).
Lehajtottam a fejem Gyuri ölébe, és eszembe jutott, mikor egy kicsivel több, mint egy éve a tűzbogarakat néztük a verandán. Annyi minden történt azóta, de ez egy jó év volt. Ha bejönnek a kivánságaim, akkor a jövő év is minden szépet hoz majd mindenkinek. Ennek reményében megyek, és bebújok a paplan alá, jóccakát! 

No comments: