Múlt héten fogtunk magunkat, és elmentünk Los Angelesbe. Gyurit a munkája hívta, engem a kalandvágy, kisfiúnk pedig ilyen kalandozó szülőkkel van megáldva, úgyhogy akarta vagy sem, vittük magunkkal. Egyébként angyalként viselkedett, a repülőutakat átaludta, vidáman kokettált az amerikai múmia-nénikkel és a stewardessekkel, és úgy általában fantasztikus volt, bár egy kicsit elfogultak is vagyunk, ha róla van szó.
Los Angeles egyébként nem túl szép, ezért önszántunkból nem biztos, hogy felvettük volna a must-see helyek listájára, de Gyuri az HRL Labs-zel dolgozik együtt egy projekten, és ők Malibuban vannak, úgyhogy egye fene, lenyeltük a békát, és a south bendi 10 fokból elmentünk egy kicsit a kaliforniai mindig-nyárba. Az HRL-t egyébként az Aviator filmből ismerhető Howard Hughes alapította,
és onnan is ismerhetitek, hogy itt építették meg az első lézert.
Hogy mi folyik odabent, az hétpecsétes titok, Gyuri még WC-re is csak őrizettel mehetett ki, de a kilátás, az magáért beszél:
Hughes bácsi úgy gondolta, a mérnköknek csak a legjobbat.
Most aztán mindenki arra panaszkodik,
hogy a nap belesüt a monitorjába,
és inkább leköltöznik a pincébe. Phew.
Malibu egyébként jó hely. Igazából egy óceánparti útszakasz, és a mellette lévő hegyek víz felőli oldala. Legalábbis itt laknak emberek (pl. James Cameron, akinek a Titanic után épített házát többször megcsodáltuk a kerítésen keresztül.) Úgyhogy, míg Gyuri az HRL-ben ücsörgött, én fogtam kisfiúnkat, és lementünk az óceánhoz.
Aznap volt a névnapja - kevés kisfiú mondatja el magáról,
hogy három hónaposan a Csendes-óceánt kapta
egyik névnapi ajándékául.
Los Angeles egyébként ennek a kettőnek a keveréke:
pálmafák
és végeláthatatlan autópályák, amiken folyamatosan dugó van.
Úgyhogy az alábbi úti beszámolóhoz ezt a zenét ajánlom aláfestésül:
Sajnos a Universal Studios-ba nem jutottunk el, mert talán Kisgyurinak az sok lett volna, de azért igyekeztünk több mindent megnézni.
Először is elmentünk Hollywoodba, ahol még a templomok is mutatják, hogy ez egymás világ.
És tényleg - a Hollywood Boulevard ugyanis egy lepattant giccs,
a Kínai Színházzal,
meg a csillagokkal együtt.
Olyan, mint egy szegényes Las Vegas. Két kereszteződés után
a szép századfordulós házakat,
a híres emberek csilagjait,
és a régi filmszínházakat felváltják a piszkos pólóárudák, amik előtt drogosok kéregetnek.
Az utca közepén pedig ez a rémisztő giccs pláza áll, aminek egyetlen legitimitását az adja, hogy
onnan látható a Hollywood felirat.
Miközben itt sétálgattunk, végig testvérem kedvenc filmje, a Ford Farlaine kalandjai járt az eszemben,
Aki nem ismeri, itt megtalálja az idevágó idézetet.
A lenti piszokból aztán felemelkedtünk a Mulholland drive-ra, ahol olyan hírességek laknak, mint Jack Nicholson, meg Anette Bening,
és ahonnan tökéletesen látszik LA nem túl impresszív belvárosa.
Szegény gazdagok, ilyen kis kulipintyókban laknak, amiket hiába védenek kamerákkal és óriás kerítésekkel, az élelmes Hollywood Tours feliratú buszok idegenvezetői mindegyikről tudni vélik, ki lakik bennük, és szerény díjazásért el is viszik a tuti leskelődő pontokra a nagyérdeműt.
A Mullholland drive után mi más jöhetett, mint Beverly Hills.
No, ez tényleg nem rossz környék :)
Minden fűszál, minden virág a helyén volt,
bár ugye ez a rend nem az ott lakók kezét dicséri.
Kis Hyundai-unkkal egy csöppet sem ríttunk ki a Porsche-k és Mercedesek közül.
Nem tudtuk eldönteni, hogy a tábla aktív védőrendszerre, vagy fegyveres őrökre utal-e... itt mind a kettő lehet ugyanis :)
Miután stílusosan a Sunset Boulevard-on beautóztunk a naplementébe, eltettük magunkat holnapra.
A másnapot pedig Malibunak szántuk.
Sétáltunk az óceán partján,
néztük a horgászokat és
a szörfösöket,
és ámuldoztunk a gyönyörűbbnél gyönyörűbb
Thunderbird-ökön.
A helyi híres halasozóban ebédeltünk,
miközben kormoránok húztak el a fejünk felett.
Sőt, a végén még egy rövid túra is belefért a Canyonok között, ami Kisgyuri első túrája volt, juhúú!
Ennyi láttunk kb. a bő három napban... Már ez magában is jó volt, és még, extra bónuszként kisfiúnk south bendi idő szerint aludt, úgyhogy a papájának és nekem volt néhány nyugodtan eltöltött, beszélgetős esténk, ami miatt már megérte az egész!
Legközelebb haza kalandozunk, reszkessetek!!!! :)
Azt sajnos be kell vallanunk, hogy az első camembert kísérletünk kudarcot vallott. A szép fehér nemes-penésszel belepett sajtdarabok sajnos odaragadtak a rácshoz, és tönkrementek. Azonban nem adjuk fel, az újabb kísérleti alany már a hűtőben várja, hogy Gyuri hazaérjen Drezdából, egy másik pedig a pincében érik éppen.
Azóta ugyanis van profi sajtforgató rácsunk,
ezért a kezdeti malőr nem történhetik meg újra.
A kudarc nem vette el a vállalkozókedvünket azonban. Újabb projektünk a parenyica volt, ami, szerénység nélkül állíthatom, tökéletesre sikeredett.
Azt is megtanultuk, hogy a parenyica nem más, mint füstölt gomolya - azaz legközelebb gomolyát is csinálhatunk :)
A dolog egyszerű - az ember kicsapatja a tejet, felvágja és
gőzben összegyúrja. Kinyújtja, mint egy tésztát,
feltekeri, megfüstöli,
egy pár napig a hűtőben érleli, és voilà,
a saját füstölésű sonka mellé
van parenyica is az ünnepi asztalra.
Természetesen az utolsó hideg napokat nemcsak sajt füstölésre használtuk fel:
elkészült egy újabb adag paprikás kolbász is, no meg néhány angolszalonna.
Mikor gyerekek voltunk, a tesóm mindig utálta, hogy Mikuláskor és Húsvétkor már hajnalban fent viribeltem, hogy ébresztő, ébresztő, nézzük meg, mit hozott a Mikulás/Nyuszika! Idén, mivel nem eszem csokit (hosszú történet...), tudom, hogy nekem nem hoz semmit a Nyuszi, mégis fent voltam már 7-kor, mert kisfiúnk ébresztett. A papája mélyen aludt még, mert szegény (már megint) hajnalig dolgozott, úgyhogy csak kettesben üdvözöltük a Húsvét reggelt.
Itthon már minden húsvéti díszben pompázik - a tavalyi díszek mellé végre elkészült a tojástartókból csinált virágkoszorú:
sőt van mellé néhány ablakdísz is :)
Megsültek a húsvéti muffinok,
és az immár hagyományos nyuszizsemlék is.
Mindenhol nyuszik ugrálnak :)
és idén először kinyíltak a jácintjaim és
a nárciszaim is.
Bár mi még az autóra nem szereltünk nyuszifüleket, mint ez a jóember,
de tegnap voltunk Mops-os tojás vadászaton családilag,
és barkát is vettünk a piacon, ahogy illik.
Kisfiúnkkal kettesben díszítettük a húsvéti reggelizőasztalt, én sürögtem-forogtam, ő pedig a hordozható kisszékében gügyögött-mosolygott mellettem. Aztán, mikor láttam, hogy kezd leragadni a szeme, átvittem a hálószobába az ágyába, ahol mosolyogva elaludt. Én meg csak álltam, néztem a papáját, meg őt, és arra gondoltam, hogy én tényleg nem tudtam, hogy ez ilyen jó lesz. Ezzel a szentimentális gondolattal kívánok mindenkinek nagyon boldog Húsvétot! Sziasztok!
Mindig, amikor azt hisszük, hogy elértünk valamit, újabb kudarcot vallunk. Ez nem egy általános életbölcselet akar lenni, hanem a kakival folytatott küzdelmünk rövid krónikája. A második hónap végére azt hittük, magunk mögött hagyjuk azokat a napokat, amik kisfiúnk pocakja és széklete körül forogtak, ámde tegnap éjszaka, hosszú idő óta először újra előkerült a hasfájás, aminek következtében aludni alig aludtunk, és igen nyűgösen ébredtünk.
Persze nem szeretném azt állítani, hogy a kakokrácia napjai csupán szenvedést hoztak - nyelvünk varázslatosan gazdagodott: "Hol vagytok?"- kérdezte Gyuri pl., mikor hazaért, és én gyakran válaszoltam, hogy: "A kakilátónál.", ami alatt a pelenkázót kell érteni, kisfiúnk kedvenc nézegetős pontját. Vagy felriadhattunk az éjszaka közepén, kérdvén: felsírt-e Kisgyuri, vagy csak kakiáltott - azaz hangosan küzd a kakival. És így tovább...
Azonban az ilyen nyelvi örömök nem feledtethetik velünk azt, hogy tegnap éjszaka csatát vesztettünk. Végső elkeseredésünkben, és az vesse ránk az első követ, aki nem élt már át hasonló megpróbáltatásokat, a fekete mágiához, azaz a voodoo-hoz folyamodtunk. Gyuri hozott egy tűhegyes fogpiszkálót, amivel rituálisan átszúrtuk kisfiúnk levetett pelenkáját, miközben én azt mormoltam: die, kaki, die!
Extreme times require extreme measures :))))
2011 július harmadikán készült, az első nyáron, mikor kijöttem Gyurihoz, a Campuson, a tó mellett. Alig telt el két és fél év, és kb. ugyanazon a helyen egy hete egy kedves kínai srác ezt a fotót készítette rólunk:
Azon kívül, hogy hipercool a bőrdzsekink, ki gondolta volna? :)))
Jelenleg, hihetetlen módon, de már nálunk is 15 fok van. Sőt, még a nap is süt. Tegnap pólóban lehetett sétálni. És bár a jövő héten jön az eső, én ma este elpakolom a téli ruháimat, és bizakodom, hogy itt is vége a zegernyének, és eljön a várva-várt tavasz.
Egy hete
a campuson
még azért látszottak a tél nyomai,
de idehaza már
elkezdtem a
tavaszi dekorálást.
Nemsokára nemcsak a benti,
de a kinti virágok is kinyílnak,
és elragadó kisfiúnkat talán nagykabát és téli sapka nélkül vihetjük majd sétálni.
A szomszédunk mindenesetre már bulizik a kertben, és délelőtt fényes nappal sört iszik! Ez már biztos a tavasz jele!
