January 7, 2008

Szerintem a Butler...

... a kedvencem az eddigi összes könyvtár között- Akadémia inclusive, bocsánat.

Simán kibírok benne tíz órákat, ami azért tőlem elég rendes teljesítmény. Olyan inspirálóan hat rám, hogy vannak pillanatok, amikor elhiszem, hogy meg tudom írni a könyvet. Egyébként (bibibiiiii) ma olyan jó idő van, hogy kardigánban kávéztunk a lépcsőn.

Tegnap, mivel a Könyvtár be volt zárva elsétáltam

a

Lincoln

Centerbe,

majd

kerültem

egyet a Central

Parkban,

megnéztem a 9/11 kiállítást

a New York Historical Museumban, és végül

még az Andráshoz is eljutottunk, aki rakottkrumplit főzött, nahát.

January 6, 2008

Na, full house van!

Tajwani szomszédom, Álomszuszék Alice után ma megérkezett Nick is, akit rögtön a szivembe zártam, mert azt hitte, hogy brit vagyok, hahahahaha...

Nagyon vicces, utoljára egyetemistaként (le sem merem írni, mikor :)) laktam egy WG-ben - akkor persze azt gondoltam, hogy sosem fogok máshogy élni, mert a WG a legcoolabb dolog a világon...Akkor még azt is hittem, sosem öregszem meg, pedig dehogynem - a képernyőkímélőm jelenleg a lakásom bejárata, és alig várom, hogy megint a saját ágyamban aludjak.

A könyvírászaton kívül ma belém hasított a felismerés, hogy el kéne küldenem az Ohio-iaknak is a dolgozatom, hogy megjelenjen a proceedings kötetben - ami Peter Holland szerint borzalmasan ciki (úgy értem, konferencia kiadványban megjelenni), de ezt Edmund Taft szerkeszti, úgyhogy nekem szerintem azért elég jó lesz. :)

Now, back to work - vigyázzatok otthon a csúszós utakon, itt megint tombol a tavasz, soha rosszabb januárt!

January 5, 2008

Mostan..

...színes tintákról álmodom - na jó, nem...

Mostan:
a Columbia Könyvtárában ülök (és ez igaz :)) - itt van Ivan is, és mind a ketten dolgozunk, mint az őrültek - who would have thought a year ago? Én nem, az biztos :))

Mostan:
pedig elmegyek meginni egy kávét, mielőtt újra leterít a nyavalyás jetlag...

csókok, ww.

January 3, 2008

Sajnálattal közlöm mindenkivel, aki...


...erre a címre pályázott - megtaláltam a legjobb barátomat. A neve space heater es 44 dollárért már be is költözött hozzám. Az egyetemi háztartási boltban, ahol vettem egy egész fal volt tele vele és a tesóival - úgy látszik nem én vagyok az egyedüli new yorki, akinek a lakásában nincs fűtés... Remélem, kitart mellettem, amig itt leszek - mert bár holnapra már hét fokot, a jövő hétre 13at jósolnak, az olyan elkényeztetett puhányoknak, mint én, akiknek padlófűtés van a fürdőszobájukban, annál egy kicsit több kell a könyvíráshoz.

January 2, 2008

Back by popular demand :))

Üdvözlet New Yorkból!

Most éppen a kis szobácskámban ülök, Manhattanben, az Upper West Side-on, és egy kicsit fázom - a fűtés, úgy látszik, nem a házibácsi erőssége. De sebaj, e helyen majd úgyis márványtábla jelzi, hogy your humble author itt írta korszakalkotó, első könyvét... :)

De először elmegy, és kitakarít, mert a jelen állapotokban öklendezés nélkül nem tudja megközelíteni a fürdőt és a konyhát.

De azért hurrá, a kaland folytatódik! Írjatok!!!!

December 19, 2007

Majdnem beleszakadtam, de...

...behurcoltam Ivanhoz New Yorkba az egyelőre, hely-és kézhiány miatt itt maradó könyveket, aztán közösen elmentünk a Carnegie Hall szomszédságában egy performance-ra, ami félelmetes volt: egyetemi tanárok, és más, a nemzet testén élősködő paraziták nyavalyogtak a fogyasztói társadalom hátrányairól. Szerencsére leléptünk, mielőtt valami csúnyát mondtam volna - és azért így, new yorki karácsonyi ajándék-élménynek nem is volt rossz! Aztán, már egyedül felsétáltam a Columbus Circle-ről a 109ik utcáig - a Central Parkban még egy kis hó is volt, és kivilágított fák is, és bár a végén alig álltam a lábamon, és bár ma összesen két cookie-t ettem Ivan-nal, és már kávém sincs itthon a végén egy manhattani lakás kulcsávaé tértem haza, úgyhogy a többi nem számít!

Nagyon szép Karácsonyt kívánok Mindenkinek, majd januárban a három hetes repeta kezdetekor újra jelentekezem!

ww.

December 17, 2007

A new brunswicki magyar Karácsonyon tegnap...

...ugyanaz a beszéd hangzott el kétszer, először magyarul, aztán angolul. Angolul az egész humorosnak és lényegbelátóan irónikusnak tűnt, magyarul pedig (mondom, szóról szóra ugyanarról a beszédről van szó) sértődöttnek és apologetikusnak. Nem marad más konklúzió tehát, mint az, hogy a magyar nyelv természetéből fakad a megbántottság és a kisebbségi érzés... Vajon már Árpád apánk is megállt Vereckénél, hogy sírjon egy sort az állandó nyugatra nyomulás miatt, vagy a lassan lekopó tővéghangzók miatt történt ez az egész? Nem tudom, de íme, egy újabb pompás könyv ötlet, hahahahahhahaha...


Apropó: jelentem megérkezett a végleges könyvszerződés, azaz visszaszámlálás indul, ha valaki még nem talált nekem karaácsonyi ajándékot, még mindig megírhat egy fejezetet helyettem (ígérem, majd meglepett képet vágok, ha kibontom a kéziratcsomagot - "igazán nem kellett volna!", pedig dehogynem - szóval, hajrá! :))


December 15, 2007

Where are you? In Chinatown. OMG! Why? :)

Ivan-nak igaza volt - Chinatown Manhattan legkevésbé szerethető része - a kosz, meg a szagok igencsak kikezdik az ember gyomrát, még akkor is, ha csak átsétál rajta, mint én tegnap, a fekete és ázsiai kántálók sorfala előtt (hendbe, lédi, hendbe).

Vagy harminc boltba mentem be, de sajnos nem találtam olyan táskát, amilyet a Komám keres - úgyhogy aztán hátat fordítottam a kínaiaknak,

és inkább sétáltam egyet a Lower East Side-on.

Megtaláltam a Tenement Museumot, de most nem mentem be, mert több időt akarok rászánni - no meg akkor úgy kéne, hogy akkor már a gyalogtúrára is elmegyek.

Aztán cipőt vettünk Ivannak, és elég jól viseltem a megpróbáltatást, pirospont nekem
(még mindig uuuuutáááálok vásárolniiiii...),

ÉS!
a végén, a Magyar Cukrászdában Varga Judittal Rigó Jancsiztam, nagyon-nagyon vicces, Pázmányos találkozó... Jó volt, jó volt! - már csak hatot kell aludni, és indul a gépem haza, hoppá!

December 13, 2007

Hello, sis,

when does Ma want me to come home for Christmas? kérdezte ma fekete testvérem, de mondtam neki, hogy a Karácsony Budapesten lesz, úgyhogy nem biztos, hogy érdemes eljönnie. How long a ride it is? kérdezte azért, végül megegyeztünk, hogy ha most elindul, akkor talán odaér majd szentestére.

Viszont kedvezményt továbbra sem adott a csomagokra.... grrr... ennyit a családi kapcsolatokról.

:)

December 10, 2007

Minden jó, ha vége jó :)

Tegnap, a kalamajkák sorozata után, fura módon azért, mivel Lizzy megbukott angolból, mégiscsak eljutottam a szombaton a tanszéki vacsora miatt elmulasztott egyetemi karácsonyi koncertre a Kirkpatrick Chapelbe. Hát, ez nem volt semmi - komolyan elgondolkoztam, hogy gyűjtést kéne szervezni egy piliscsabai különálló egyetemi kápolnára - no meg, hogy nálunk is kénének, a PPKE szineinek megfelelő, kék-ezüst talárok, és persze glee club :)
De, komolyabbra fordítva a szót: két kórus, felelgető gregoriánok, hagyományos angol carol-ok, jamaikai és afro-amerikai spirituálék, persze a nézők is bekapcsolódhatnak, még ma is azt énekeljem, hogy God rest you merry gentlemen, lalalalalala.... Jó volt, jó volt! Hiányozni fog azért ez mind egy kicsit...

December 9, 2007

Excuse me, sir, how could I get to Carnegie Hall?

Practice, practice, practice.

exhibit 1: Ma volt egy ingyenjegyem a Carnegie Hallba, a New York Youth Symphony Orchestra karácsonyi koncertjére, de Piscatawayben, a csodás helyen, ahol lakom (Paul tegnapi definíciója: Piscataway is the parking lot of the stadium) nem jött a campus busz, lekéstem a vonatom, és így a koncertet is...

exhibit 2: Ezek után hazajöttem, és főztem egy szuper bablevest - ami szénné égett a végén, mert a dungeonban (ez Elemérék szava, így hívják a munkásszállómat) nincsenek normális lábosok, csak jénai edények, amik egy idő után úgy átforrósodnak, hogy minden leég bennük...

exhibit 3: El kéne intéznem egy-két fontos dolgot telefonon, de mindenkinek csak a postafiókját érem el.

Kezd elegem lenni a mai napból, jobb lett volna nem felkelni, grrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrr.....

Az utca két oldalán heverő...

...jó illatú, három méteres fenyők között egy aprócska lány hajlong, szolgálja ki a vevőket. Mellette colos, sebhelyes arcú kollégája éppen egy óriási darabot teker nejlonhálóba. Köztük, velem szemben, az utca közepén egy öregnéni közeledik, mindkér kezében cvekker, a fején lila sapka. A lány felegeyenesedik, ránéz, majd csodálkozva azt mondja: Szia, mama! Szia, Jenny - válaszol a néni - nem tudtam, hogy fenyőfát árulsz. Ja, és ez itt Rick, a barátom. A colos lehajol, kezet fog a nénivel, csókolom. Szerbusz - eljöttök Karácsonyra? A colos a lányra néz: Elmegyünk Karácsonyra? Az csak a fejével int: nem. Értem, mondja búcsúzóul a néni, akkor kellemes ünnepeket. Kellemes ünnepeket, válaszolja a colos, és lehet, hogy a lány is, bár az arcát a fenyők közé rejti.

Tegnap New Yorkban jártam.

December 7, 2007

Még jó, hogy vannak olyan dolgok, amik egész egyszeűen jók,

no matter what.

Reggel elzarándokoltam a Somerset street-i magyar boltba, hogy vegyek egy kis konyakos meggyet Jerryéknek holnapra, és persze elcsábultam - a végén vettem két Balcsiszelcsit is, egyet Paulnak (mint a magyar kultúra értő ismerőjének), a másikat magamnak. Így aztán a magyar óránk végén mind a ketten arról álmodoztunk, hogy aztán majd délután veszünk egy jó kávét, és rágyújtunk mellé egy Balaton szeletre...

Erről jut eszembe - sajnos mennem kell, mert dógomvan... :)

December 6, 2007

A Mikulás azt hozta nekem,

...hogy délelőtt elődhattam a Kádár-korszakbeli Szeget szeggel előadásokról az Egyetemen,

délután pedig vizsgát irathatok a diákokkal.... Mit mondjak? Fura egy Mikulás!

December 3, 2007

Mától kezdve van egy ...

...nagydarab fekete bátyám :)) A helyi postásunkról van szó, aki most már két hete nézi, ahogy mindennap csomagokkal megrakodva hagyom el a postahivatalt. Ma aztán, mikor én küldtem csomagot végre, megkérdezte, mi ez a sok könyv. Mondtam, hogy a tesóm rendelte. Erre ajánlkozott, hogy akkor lenne ő is a tesóm szívesen. Mondtam, hogy ha ez azzal jár, hogy olcsóbban tudom a könyveket aztán hazaküldeni, akkor áll az alku. Már úgy köszönt el, hogy. Bye, sister!, úgyhogy azt hiszem, megegyeztünk, hihihi :))

Más: Ma olyan szél volt, hogy az emberek percenként kurjongattak a városban örömükben, mert a levegő tavaszi frissességgel és a szélben felkapott, megforgatott, majd gyengéden a földre visszatett apró ázsiai diáklányokkal volt tele. A szél nevetve kergette maga előtt a telet, aki, szerencsénkre, mintha csak véletlenül járt volna tegnap erre, fülét farkát behúzva távozott... Felhőnézegető barátaim ma örömükben vitustáncot jártak volna, ha itt lettek volna - sajnos én itthon felejtettem a masinát, de majd lerajzolom, mit láttam :)

December 2, 2007

Ma reggel leesett az első hó...

...bár nem tom, hogyan kell ezt számolni, ebben az évben már volt jó sok, brühühü - és meg is maradt, úgyhogy igazi ádventi hangulatban caplattunk át Brunswickra, a Magyar Alapítvány Faünnepére, ahol a helyi nemzetiségek díszítenek fel egy-egy fát. Ez a magyar fa:

Ez meg egy dagi mókuska, akivel útközben találkoztam, és aki éppen egy óriásmuffint próbált betolni az arca mögé:

Ez New Brunswick

egyik rémisztő köztéri szobra:

a kórházakról szól és kicsit naturalista :)

Ez egy amerikai stílusban feldíszített fenyő:

Ez évben New Brunswick

japán testvérvárosa is küldött díszeket :))

Ez az alapítvány kicsi boltja,

a bácsi a jobb oldalon a professzor úr (Molnár Ágoston), aki létrehozta az Alapítványt.

Ez pedig a másik terem,

karácsonyi díszben.

December 1, 2007

Tegnap esti házigazdám...


...(aki egyébként fantasztikus) mesélte, hogy mikor a kilencvenes években visszament abba kis faluba, ahol az 56-os forradalom előtt tanított, azzal szembesítették, hogy ott közben legendává vált. A helyiek úgy szokták mesélni. hogy aszondja: volt itt egy fiatal tanító, aki egy évig tanított nálunk, majd ő lett a Nemzeti Tanács elnöke. Mikor elment, még azt mondta búcsúzóul, hogy ne féljünk, aztán bevetette magát a hegyek közé, és ott harcolt. Károly bácsi ekkor elmesélte nekik, hogy a hegyekből egy szó sem igaz, de azért köszöni a megtiszteltetést - nesze nektek, Ruzsa Sándor!

Más: Szeptemberben a nagyétvágyú legény (és gondolom barátnője(i?) lakott felettem, aztan jött októberben a sétálós néni, aki napközben kilométereket rótt fel-s-alá a fejemen (de akkor még jó idő volt, ha rákezdett, én már menekültem is), aztán a november szerencsére felsőlakó nélkülien telt. Na, ma reggel arra ébredtem, hogy csapkodás, bútorhuzogatás, dromedár rohangálás - megjött az új szomszéd, hurrá! Szinte látom az arcán az elképedést, ami ott volt az enyémen is augusztus végén...remélem azonban, hogy a mai törés-zúzás csak a pillanatnyi frusztráció folyódmánya volt, mert ha így folytatja, kénytelen leszek, mint Bence néni anno, felkopogni a seprűnyéllel :))))

És végül az időjárásjelentés: Szerdán, mikor a rendőrkordonok között kergettem a new yorki fantomot, a Rockefeller előtti kivilágított karácsonyfát, ezt zakóban tettem, és még tegnap is csak a kardigánom volt rajtam a helyi Fulbright partyra menet. Ma még hétágra süt a nap, de holnap, alas, megérkezik a hó... Ezennel szeretnélek kérni Titeket, hogy tiltakozzatok az Ensz-nél, és az Amnesty International-nél - hisz oly sokat szenvedtem már, nekem jár még egy hónap nyár! (Ezt a csasztuskát már a protest march-ra költöttem.) Segítségeteket előre is köszönöm, sziasztok! ww.

November 27, 2007

Napok óta Móricz Zsigmondról...

...gondolkodom (ma őt tanítom, úgyhogy épp itt volt az ideje) - egész pontosan arról, vajon hol, és miért alakult ki bennem (és gondolom, rajtam kívül még rengeteg emberben) az a régimódi unalmas nyavalygós bácsi-kép, ami amióta egyre több dolgot újraolvasok róla/tőle, kiderül, hogy nagy részben, sőt talán teljességében hibás.

A másik dolog, ami a fejemben kavarog (ez pedig a könyvírás miatt), az a Kádár-rendszer múlttalansága, és ennek a mindennapjainkra gyakorolt hatása. No, és lőn - ma belenéztem a lefénymásolt dolgaimba - szégyen és gyalázat, hogy nem tudom, ki N. Pál József - de ott a cikk (és mennyire jó!), amit akár én is írhattam volna (ha értenék Móriczhoz :)) - de ami abszolút választ ad a kérdéseimre... Mindenkinek szeretettel ajánlom, igencsak kiváló darab - még az esztétika-ellenességét is komálom, ebben a kontextusban, és a mai magyar irodalomtudomány erőszakolt történetietlenségét látva...

November 26, 2007

How was your Thanksgiving?

Great.
Did you eat a lot?
Yes, man, I ate too much.

Ebből, a ma 128011-szer hallott párbeszédből mindent megtudhattok a Hálaadás szép amerikai ünnepéről :) Egyébként tényleg nagyon jó volt - én Poughkeepsie-ben töltöttem, és nemcsak, hogy végre jól kibeszélgettem magam a Zolival, de még egy titkos vágyam is teljesült, mert Upstate New Yorkban is kirándultunk egy kicsit. Majd írok beszámolós levelet, meg küldök képeket az arra érdemeseknek (hahahaha), ez csak egy életjel akart lenni.

Lassan a diákok is visszatérnek a Campusra, bár most ez nem nagyon látszik - egy órája leszállt a köd, eltűnt a folyó, a fák, a házak, a diákok, és az őket szállító buszok - én is a nagy fehér semmi közepén ülve gépelem ezeket a sorokat - dépp itt az ideje, hogy eltűnjek tehát - bye...

November 19, 2007

Már azért is érdemes...

...elolvasni a The Shakespeare Trade című könyvet, mert a figyelmes olvasó megtudhatja, hogy Barbara Hodgdonnak van Kleopátra barbija, és Memento mori Shakespeare-je is, aminek, ha kinyitják a fejét (?) benne egy halálfej lapul. Az én nagy kedvencem továbbra is a Shakespeare papírzsebkendő adagoló, de valamiért aranyárban mérik, ezért nem lesz nekem.

Egyébként ma reggel itt is eleredt a hó (ami azóta esőre váltott, brrr...), és a Notre Dame-i kollégák megírták, hogy a Bank letiltotta a kártyámat, biztos, ami biztos alapon a múltkori, veszélyes transzferre hivatkozva (lásd október 3-i bejegyzés). GRRRRRRR...néha úgy érzem, mintha egy pici körben sétálnék, és megtörténne minden újra, meg újra, meg újra, meg újra.....

November 18, 2007

Az internet segítségével...




...tegnap négy órát otthon, a ma reggelt pedig a kilencvenes években töltöttem :) Itt kint csak az eső, bent pedig a könyvírás vár, úgyhogy, azt hiszem, érthető ez az escapism...

November 13, 2007

Míg otthon Ti már hóembert...

...építetek, itt még ezerrel dübörög (hála Istennek) az ősz!

Holnap remélem marad a napsütés, és akkor lemegyek a folyópartra fotózni Nektek egy kicsit.
A hétvége végre egy kicsit kirobbantott remetei magányomból: New Yorkban

megtanultam, hogy vannak 100 éves papagájok is, az általam ismert 3 legokosabb fiatal kutatóval (Lo and behold!) még alkoholt is fogyasztottam , majd Chelseaben mászkáltam, és a végén a kedvenc helyemen, a Union Square-en kávéztam.

Vasárnap láttam a helyi Veteran's Day Parade-et (a kép az egész parádét ábrázolja!:)))

aztán úgy tettem, mintha értenék a Nyugat irodalmához, és a helyi Bessenyei Kör meghívására előadtam egyet.
(A képeken a Bessenyei Kör elnöke, Nagy Károly,

és a főnököm, Paul Hanebrink látható

- arról is van kép, ahogy előadok, de azt inkább majd csak a kiválasztott kevesekkel osztom meg, hihi :)) Jó volt, jó volt - ámde vége a mókának, ma már a könyvön dolgozom: irány az alagút, csak legyen ennek is vége egyszer...

November 7, 2007

Ignorance is bliss

A buszon mellettem hazafelé két srác beszélgetett:

X: It's like about a King. He's like an orphan, and I don't know how, but he like kills his father.
Y: Cool, is it that Greek story? About whatshisname?
X: Yeah, I don't know, but this is about Antigone - this king's daughter. And there is this other king who like doesn't allow Antigone's brothers to be buried. So the corpses are in the sun, in the sun.
Y: Sweet.
X: Yeah, it's all about the corpses.
Y: Awesome.

Awesome :))))

November 6, 2007

A hétvégén..

...a Balogh Kálmán koncert alatt játszódott le a mögöttünk ülő amerikai műértő néni, és a férje között a következő beszélgetés:
Néni: Látod, a koncertet a Magyar Bank szponzorálja. Ez a Magyar, ez náluk egy sztár, a Hungarian Britney Spears.
Férj: Magyar, az magyarul azt jelenti, hogy Hungarian.
Néni: Igen, mondom, mint Britney Spears.
:))

Na, megyek, tartok egy órát a Hungarian Justin Timberlake-ről, a.k.a. Krúdy Gyuláról. Csókolom!