Nyusziti

Mikor elmentünk haza szeptember elején Bubu rengeteg szó első, és néhány szó második szótagját mondta ki. Otthon aztán teljesen beturbósodott a magyarja - rengeteg új szót tanult, minden mondókából szavalta velem a sorkezdő szavakat, ha elakadtam egy versben, segített, ha rosszul mondtam valamit, kijavított. Mit tagadjam, nagyon boldog voltam - mivel jómagam igen verbális vagyok, előre rettegtem attól, hogy a kisfiam majd csak két és fél évesen fog elkezdeni beszélni.

Amióta visszajöttünk a szókincse tovább bővült, Réka, aki hetente egyszer látja minden héten csodálkozik, mennyit fejlődik. De ami a legjobb, hogy elkezdett játszani a nyelvvel - a sütiből sütiti lett, a dömperből dömpiti, a nyusziból nyusziti. Mondjuk nyusziti úgy megtetszett nekünk, hogy folyamatosan nyusziti verseket mondunk Bubunak (miközben ezt írom, Gyuri öltözteti pizsamába Bubut a kakilátón, és most is nyuszitiznek), úgyhogy ő is megtanulta, ha elakadunk egy versben, rögtön bekiáltja, nyusziti!
Minden nap születik valami új nyelvi cukiság, csak győzzük lejegyezni! Van, ami egyszerűbb, van, ami bonyolultabb - a kedvencem most az, hogy Máő, a cica Májobó, a citáta lett. :) Gyuri szerint költő lesz a gyermek, akárki meglássa. Persze, csak akkor, ha nem híres matematikus lesz, mert flottul elszámol kilencig, és a számérzék nagyon korán megjelenik :)

Tök késő

Emlékeztek még, milyen topformában faragtam a tököket mielőtt megszületett a kisbaba? Hmmmm... No, tavaly egyáltalán nem jutottam el a tökfaragásig, inkább festettem, mert azt lehetett akkor is, ha Bubu aludt. Idén mondjuk kirándultunk Halloweenkor, de az igazat megvallva nem is lett volna időm töklámpást készíteni a hétvégén. Ma Bubu nem aludt napközben (phew...) és estére kicsit fáradtak lettünk mindannyian. Úgyhogy mentőötletként fogtam neki a tökfaragásnak, hogy míg megmelegszik a vacsora, lekössük Kisbubut. Aztán teljesen belelkesültem, és Bubu úgy örült a saját kis töklámpásának, hogy abszolút megérte az egész. Többször kivitte a kis Lego cicust beszélgetni a cicalámpással, és újra-meg újra elmesélte, hogy  Mama csak neki faragta ki a cicát.

Úgyhogy igaz, hogy idén minálunk november 2-ra csúszott a Halloween, de most is kiderült, hogy jobb később, mint soha.

Shakespeare, aki inkább Széchenyi István :)

Bubu cicuslámpása

Ohioban szép az ég

 Gyurival már régen kitaláltuk, hogy az egyik jól menő business-ünk az lesz, hogy itt kevésbé ismert híres magyar verseket adunk el az amerikai államoknak himnuszként. Indianának pl. pont jók lennének Petőfi áradozó sorai, amikben a Kárpátokkal szemben az Alföldet dicséri, mert itt hegy egy szem sincs. De most rádöbbentünk, hogy ha Indiana nem vevő a versre, majd elsütjük Ohióban.

Ha Dayton, Ohio felé autózik az ember, ugyanis hirtelen megérti, miért ez a repülés őshazája - ameddig a szem ellát, síkság, és semmi. De tényleg, semmi....legalábbis semmi érdekes. Az egyedüli gyönyörű, az az ég.

Úgyhogy simán el lehet képzelni, ahogy a Wright testvérek, miután becsukták a bicikliboltjukat aznapra, leheveredtek a mezőre, és arról álmodoztak, hogy elrepülnek innen. :) Sőt, talán az sem véletlen, hogy ez volt  az amerikai biciklizés egyik fellegvára is - bármi áron, csak el innen, gondolhatták az itteniek. Kivétel persze a magyarok, akik nagy számban telepedtek le Ohióban - nem véletlen, hogy Columbusban is van Kossuth utca, no meg itt van Kossuth, Ohio is, meg egy csomó Magyar street, Magyar Farm, és effélék. Gondolom, őket is a Petőfi-féle Alföld romantika vonzotta ide.

Hogy őseink nyomdokába lépjünk, augusztusban mi is elutaztunk Ohioba - mondjuk minket kevésbé érdekeltek a jól termő farmvidékek, úti célunk a National Museum of the Unitted States Air Force volt. Ez a világ egyik legnagyobb repülőgép múzeuma, nem messze attól a mezőtől, ahol a Wright testvérek először felszálltak. Tele van olyan dolgokkal, amik csak itt láthatók - mint pl. Gyuri kedvence, a Blackbird,

vagy a Nagasakira a Fat Man bombát dobó B-29-es,

vagy az én kedvencem a Sopwith Camel,

és űrhajók.

Gyuri be is jelentette, hogy egy B-52-est kér Karácsonyra

.Szóval elég alapos és kimerítő gyűjtemény, a szó  mindkét értelmében. A jó az volt, hogy Kisbubu is hihetetlenül élvezte az egészet, így mi is nyugodtan megnézhettünk mindent. Majdnem öt órát bolyongtunk a múzeumban, és ezt Bubu zokszó nélkül tűrte, sőt, láthatóan vidáman szaladgált, ücsörgött, és bogyót majszolt - bár legjobban egy tank tetszett neki, de mivel autó-őrült, ezt most az egyszer megbocsátjuk .

Bónuszként, hogy Bubu autókat is láthasson, hazafelé jövet belefutottunk egy falunapba, ahol veterán-autó kiállítás volt,

és Elvis lépett fel! Csak, hogy Ti is lássátok, hogy a király él, íme egy darabka a lenyűgöző showból.

Végezetül még Fort Wayne, Indiánát is megnéztük - ez kb. South Bend egy kicsit jobb belvárossal.

Bubu itt hosszú magánszámot adott elő az étteremben a vacsora után, egy csésze és egy cukros stanicli segítségével, majd boldogan aludt hazáig. Mi pedig a végén azért azzal tértünk haza, hogy néha Ohióban is  történhet valami jó. :))

Home, sweet home

A Design Sponge-on volt egy esszépályázat, meg is írtam az esszét, de elnéztem a beküldési határidőt, úgyhogy lemaradtam, phew.. A téma pedig valami olyan volt, amin sokat gondolkodom mostanában - hogy mitől lesz egy hely az ember otthona. Mert ugye itt van nekünk ez a kicsi ház, amit bérlünk, és amit első, udvarias leírásomban 50-es évekbeli külvárosi álomként aposztrofáltam, de ami azért elég sok kívánnivalót hagy maga után. Sosem fogom megszeretni, hogy hiába süt odakint hét ágra a nap, idebent mindig sötét van, ennek ellenére pillanatok alatt felmelegszik, és lehetetlen lehűteni - illetve pillanatok alatt lehűl, és rengeteg energiába kell felmelegíteni. Örök utálatom tárgya marad a borzalmas, takaríthatatlan linóleum, a sötétzöldeskék padlószőnyeg, a fröccsöntött fürdőszoba, és a listát még folytathatnám. Felszínesnek tűnik biztosan, de nekem igenis fontos a tárgyi környezet, hogy milyen színű az ágyon a takaró, vagy, hogy milyen dobozból veszem ki reggel a müzlit (haha, as if...). Nem hiába töltöttem éveket azzal, hogy otthon pici lakásom minden sarka mutassa gondoskodó kezem érintését. És be kell vallanom, hogy mikor hazamegyünk, minden tárgyat megsimogat a pillantásom, és külön örömmel tölt el a rengeteg kincs újra felfedezése.

Minden morgásom ellenére azonban azt be kell ismernem, hogy most ez az otthonom. És nem csak azért, mert éppen itt lakunk, hanem pontosan a fentiek miatt - mert bár az alapanyag silánysága miatt ez a ház sosem lesz olyan, mint amiről álmodom, mostani életünk ideköt minket. Ez az első közös otthonunk Gyurival, ami azért nagy szó, no meg ide született Kisbubu, és az ő mindennapjai itt zajlanak - és ezek mind olyan dolgok, amitől a lakás minden sarka egy kicsit értékesebb lett. Mindehhez persze az is hozzájárul, hogy szerencsére sem én, sem Gyuri nem fértünk a bőrünkbe, és a saját képünkre formáltuk a lakás minden zugát. Így aztán, ha zavar is, hogy a konyhaszekrények szagát sosem fogom tudni eltüntetni, azért mindig eszembe jut, ahogy kiveszek valamit, ahogy Gyurival átfestettük őket. Vagy mikor a gyerekszobában játszom Bubuval, örömmel futtatom végig a szemem a falakon - ezt mind mi csináltuk. A hálószoba a külön kedvencem, egyáltalán nem emlékeztet a sötét borzalomra, ahova nem volt az embernek kedve bemenni. A nagyszoba még igényelne egy kis törődést, de azért így ég és föld, ami volt és ami van. Szegény dolgozószobám, ami az első átalakítás volt, egy kicsit elhanyagolódott, de majd talán télen, ha beszorulunk a házba megint, akkor újra birtokba veszem. A pincében Gyuri kincsei sorakoznak, forr a meggybor, és saját készítésű Pertier-lapkás sörhűtőjében ücsörög a házi sör. Egyedül a  fürdővel nem kezdtünk semmit, de most már nem baj :).

To cut a long story short, íme az újabb DIY update, enjoy.
1. Az nem teljesen igaz, hogy a fürdővel nem csináltunk semmit - Gyuri zseniális design findja volt tavaly ez a zuhanyfüggöny:

Ehhez bénáztam kis polcokat,

a szebbik baglyok aztán persze mind a fal felé néznek, phew...

De részemről ennyi is volt a fürdő upgrade, most már nincs kedvem átfesteni a műanyag nemcsempét, vagy kicserélni a linóleumot, ahogy terveztük.

2. A gyerekszobában csak kisebb változások vannak.

Csináltam Bubunak egy cicus girlandot (anyukám szuper falvédője felett látható),

aminek szerencsére nagy sikere van.

Gyuri csinálta a kis polcokat, amin az ágyneműk vannak, Zitus és Nico gyönyörű kötött babatakaróival.

Íme egy látkép,

ez meg a másik fele...

3. Emlékeztek a két szoba közötti kis térre? Az most így néz ki:

4. Ez meg a hálószoba - innen nagyon hiányzik két nekem tetsző komód, tudom is, hogy mit csinálnék velük :)), de megbeszéltük Gyurival, hogy majd otthon.

Végre kikerült az ágyam fölé kedvenc - don't walk, dance feliratú képem is.

5. A konyhában egyre sokasodnak a piros dobozok - a dobozgyűjtés a gyengém, de mentségemre szólva néhányat én csinálok Gyuri üres teásdobozaiból:

Ami új, az egy mural -

ez meg az összkép.

6. A nagyszoba work in progress - ott nem festettünk, a kapott ingyen bútorokat is megtartottuk, úgyhogy ez sosem lesz tökéletes, de azért legalább élhetőbb, lakhatóbb lett - mondjuk, nagyban Bubunak köszönhetően, akinek ez a fő játékbirodalma:

Azért próbálok e mellett is dekorálgatni - bababarát magasságokban :)

3 dolláros tükörcsomag az Aldiból,

a függöny színeire festve,

Az egyedüli nagyobb kiadás, kedvencem, az IKEA PS 2014 polca.

Azóta elkerült felőle a welome sign, ez lóg helyette ott.

Design on a dime, Gyuriék laborjából származó hulladékfa polcok,

olcsó kincsekkel, és Ági barátném rajzával.

A biciklisarok,

azóta még egy képpel,

és a legújabb, egy kolibri.

+1 Ráadásként megmutatom az idei nyári ajtódíszünket, erre büszke vagyok, még sosem sikerült ennyire jól egyik sem.

Az alapja uszadékfa a Michigan-tóból,

lefestve,

horgonyokkal,

Jó lett, nem?