Újdonságok

Azért nem tétlenkedünk ám! Gyuri hetek komoly munkájával nagyon bonyolult és menő sous vide főző berendezést épített, de majd megkérem, hogy erről ő írjon guest post-ot. Nagy feladatom az ősszel-télen a nagyszoba átalakítása volt, de úgy egyeztünk meg, hogy a bútorok maradnak, mert minek költsünk  kanapéra meg fotelre, mikor fogalmunk nincs, otthon hol lakunk majd...úgyhogy alapvetően csak átrendezésekről volt eddig szó. No meg, Gyuri gyönyörűen lefestette a dohányzóasztalt fehérre, most azon pompáznak a szezonális dekor elemek :) A borzalmas műfa falakat ott nem festjük át, mert túl nagy munka lenne, úgyhogy arra gondoltam, let's work with them, és afféle rusztikus Hütte hangulatúra fazonírozom lassan a szobát. Eddig kerültek mindenféle sünis meg mókusos párnák, és a szülinapi ajándékommal, a woodburnerrel csináltam egy képet is:

Már felkerült a falra, csak elfelejtettem lefotózni. Ami még a tervek között szerepel, az a kép szélén látható kisasztalka átalakítása bárasztalkává, és fölé az egyik PanAm bőröndből bárszekrény is készülne. De valószínűleg már csak januárban.

Amíg nem voltunk itt, Gyuri lefestette a hálószobánk és a kisbaba szobája közti alkóvot, ami ocsmány barnából:

csinos fehér lett:

A lámpát már mi tettük fel, a tükör keretét még át kell festenem (ezüst és fekete lesz), és ide tervezünk egy kis családi galériát a falra - a képek már kész vannak, be is kereteztem őket, csak fel kell szögelnünk - talán majd a hétvégén.
Ezen kívül végre, két év után, megcsináltuk a kis ezüst színű tálcából a fűszertartó polcot:

és a nagy bőröndből elkészült az éjjeli szekrény az ágyam mellé:

A szőnyegünk nem lett szebb, sajnos, de az asztalkába bele vagyok szerelmesedve :)

A lámpát Gyuri vette nekem az urban outfittersben,

az asztal alatt tavalyi karácsonyi ajándékom, a világ legjobb lakberendezési magazinja :)

A krimszkramsznak csináltam egy korongozós foglalkozáson egy kis tálkát,

Gyurinak meg, köszönetül, hogy közben vigyázott a kisbabára, ezt :))

Reggel, mikor felébredek, ez a látvány fogad, és ettől nagyon boldog vagyok!Onwards and upwards, I say!

MOPS update

No, ennyit arról, hogy lemászunk a tűzlétrán... azaz, hogy sűrűbben frissítem a blogot... Bocsánat! Amit mentségemül fel tudok hozni, az egy félig megírt cikk (bár lehet, hogy sosem lesz teljesen kész :(( ), kisbaba három új foga (amik igen sok nemalvással jártak), és egy csomó karácsonyi dekoráció (hahaha!), amit majd külön postban meg is mutatok.
De, hogy ne maradjatok kis színes nélkül, no meg, mivel tudom, hogy olvasóim között vannak MOPS rajongók, megosztom a legújabb MOPS híreket. Tavaly ugye arra panaszkodtam, hogy nem találok hangot az itteni anyukákkal, mert sem a vásárlás, sem a gyémántok biztosítása nem érdekel túlságosan. No, idén más asztalnál ülök, és most már néha bele is tudtam szólni a beszélgetésbe... egészen Hálaadásig, mikor kiderült, hogy az idei közös téma: a vadászás.
Most lehet, hogy megbántok egy-két embert, de ha van valami, amivel ki lehet kergetni a világból, az a vadászat. Azt gondolom, hogy amíg a nyuszik meg a rókák nem hordanak puskát, addig a dolog a felháborító barbárság kategóriába esik.
Itt, ugyanúgy, mint otthon, komolyan szabályozzák mikor lehet vadászni, de a hálaadási hétvége az pont az egyik ilyen. A dolog nem olcsó mulatság, ezer dollár körüliek az engedélyek, plusz a fegyver, plusz a szállás, utazás - mert mindenhol ugye nem lehet vadászni - úgyhogy többen az asztal körül azt mondták, hogy ezzel a férjük karácsonyi ajándéka is megvan. De a legdurvább az, hogy aztán  mikor mindent beszereztek, akkor úton-útfélen, az autóból kiugrálva, nyakra-főre lövöldöznek. Ezt már Gyuri egyik professzor kollégája mesélte, mondván, hogy Pennsylvaniában ilyenkor életveszély autózni a hegyekben, mert mindenhol lusta amerikaiak lövöldöznek az autójuk mellett. Hát, izé... egy újabb olyan téma, mikor rádöbbenek, hogy elefántcsonttoronyban élő elpuhult urbánus vagyok.
Úgyhogy inkább hazamentem, és néztem, hogyan tornáznak az ablakunk előtt a fán a dagi mókusok. Grrr... 

Grand Rapids

Az úgy volt, hogy vettünk egy járókát. Az ebay-en. Egy vintage járókát. Amiért el kellett mennünk Michiganbe. A világ végére. Egy nagyon gazdag, nagyon ellenszenves amerikai családhoz, akik kb. annyira voltak velünk kedvesek, mintha kéregetni mentünk volna hozzájuk, és nem három órát autóztunk volna azért, hogy elszállítsuk a dög drágáért megvett járókájukat. Grrr, grrrrr, grrrrr.... Szóval, ezzel kezdődött. 

Szerencsére azonban - 1. ritkán van dolgunk ilyen felfuvalkodott hólyagokkal, akik egy órányi (!) intervallumot adnak meg két héten belül, mikor ráérnek, de nem bírják  feladni a járókájukat a postán, 2. az út oda gyönyörű volt, őszi színekbe borult michigani lankákon vezetett át, 3. a hétvége többi része pedig tökéletesre sikeredett!

Grand Rapids egy olyan városka, mint amilyen South Bend lehetne, ha nem rombolják le a hatvanas években. Csak itt nem az autóipar, hanem a bútoripar mágnásai éltek, pl. a fém vállfa és a porszívó feltalálója!

Van egy miniatűr indusztriális belvárosa, amiben persze helyet kapott egy hatalmas szabadkőműves szentély,

meg néhány ipar épület, amiben most söröző,

meg étterem üzemel.

Különlegessége viszont a Heritage Hill, ami a helyi polgárság lakóhelye volt, és amiért a helyiek a hetvenes években összefogtak, hogy megmentsék - mert persze ennek helyére is modern condókat terveztek, grrrr...

Több órát eltöltöttünk itt sétálva, és megkíméllek Titeket az összes fotótól, de

higgyétek el, hogy szinte minden ház megörökítésre érdemes volt.

Szomorú elképzelni, hogy mindezt ledózerolták volna,

illetve, hogy South Bend is ilyen lehetett anno... (Ma csak a Washington street, meg egy-két utca őrzi ennek emlékét.)

Mindig ilyen házról álmodoztam! (Bár meg vagyok győződve, hogy aki ilyenben lakik, az rabszolgákat is tart, úgyhogy talán mégsem kellene :))

Gyönyörű időnk volt!

Az itteniek azt mesélték, hogy mikor elkezdtek beköltözni a környékre a hetvenes-nyolcvanas években, minden ház romokban volt,

és olyan rossz volt a közbiztonság, hogy puskával a párnájuk alatt aludtak.

Fura ezt most elhinni, mikor minden ilyen tipp-topp,

és békés.

Ezt a házat Frank Lloyd Wright egyik tanítványa tervezte.

Ez pedig természetesen már maga a mester műve :)

A nyolcvanas évekig valami gazdag emberé volt, aki teljesen átalakította,

úgyhogy kb. mindent restaurálniuk kellett a helyieknek, akik hihetetlenül jófejek voltak, mikor körbevezettek minket.

A nappali igazán gyönyörű, bár, elmondások szerint, egy jégverem, mert kifűthetetlen.

Pedig ide jó lenne odakucorodni, olvasni.

A szőnyegeket is újraszőtték, az eredeti tervek alapján.

Az ebédlő hasonló az oak parki házéhoz. (most nem találom a blog linket, de voltunk ott többször is :))

Van benne falba szerelt porszívó is!

A fürdőszobáját pedig, úgy, ahogy van, elfogadnám!

Na jó, ezt is :)

Az órás vezetés után, amit a kisbaba is nagyon élvezett, folytattuk utunkat, és

kinéztünk még néhány házat, amit megvennénk :)

Illetve eldöntöttük, hogy majd egyszer nekünk is lesz torony a házunkon... már, ha lesz házunk is...

és réz levelesládánk is lesz.

Kora délután intettünk búcsút Heritage Hillnek, és meglepve tapasztaltuk, hogy

Grand Rapids belvárosa egy pszichedelikus látomás darabkáival keveredik.

Na, mit mondtam?

Végül vettünk egy mély lélegzetet, és elindultunk haza. Azzal a felkiáltással, hogy ide még visszajövünk!

Gasztroblog bejegyzés :))

A múlt hétvégén elmentünk Grand Rapidsbe, amit idén Amerika legsörösebb városának választottak. Előre kinéztünk egy csomó jó helyet, mert mind a kettőnknek volt kívánsága - Gyuri valami spéci sörözőbe akart menni, én pedig arról álmodoztam, hogy városi luxusként vasárnap majd bruncholunk egy jót. És lássatok csodát, ez is régen történt meg, két hihetetlen jó helyet sikerült találnunk. Az egyik a Brewery Vivant volt, ami a kedvenc chicagoi olaszunk mellett, azt hiszem, hogy a legjobb étterem volt, ahol az elmúlt években jártunk.

A hely maga egy régi temetői kápolnából lett kialakítva,

és belga típusú söröket főznek benne. Itt nekünk általában az a bajunk a kézműves sörrel, hogy az amerikaiak gyakran azt gondolják jó sörnek, ami mindenféle fura ízű - karamellás-csokoládés-narancsos-sütőtökös, fúj - mi meg azt gondoljuk, hogy a sörnek legyen sör íze. Itt aztán igazán kellemes meglepetés volt, hogy bár trükköznek a dolgokkal, minden pontosan el volt találva, finom volt, de különleges. Legjobban egy whiskey-hordóban érlelt specialitás tetszett mindkettőnknek, sajnos abból viszont nem lehetett hazahozni egy üveggel. Hoztunk helyette másikat, és még én is belekóstoltam. Ezen kívül az étel is kiemelkedően jó volt, úgyhogy nagyon boldogok voltunk. :)

Azaz majdnem... ugyanis társaságunk legkisebb tagja az este végére kicsit elfáradt, így a hotelig hazavezető úton az Iciri piciri Kaláka verziójának saját előadásával kellett megnyugtatnunk. Majd, mire a szállodai szobába értünk, úgy fellelkesült, hogy engedte,  játsszunk vele még másfél órát :)) A fun time was had by all, ahogy azt mondani szokták.
Másnap reggel aztán elmentünk brunch helyet keresni, és szerencsésen megtaláltuk a helyi hipster kedvencet - mikor odaértünk, még volt hely,negyed óra múlva kígyózó sorok álltak az ajtó előtt. Olyan jó volt egy kicsit városinak érezni magunkat - finomakat ettünk, nézegettük az embereket, kisbaba a ventillátorokban gyönyörködött, majd jót aludt az étterem-zajban. Olyannyira élveztük a délelőttöt, hogy elhatároztuk, ha otthon lakunk, akkor is elmegyünk majd havonta egyszer bruncholni, még, ha (adja Isten), több gyerekünk is lesz (a többgyermekeseknek itt szabad hitetlenkedve felkacagni :)). Ja, és véletlen volt, de jelentem, mind a két hely nagyon környezettudatos, locally grown, locally owned,meg effélék, úghogy még Grand Rapidset, és a michigani farmereket is támogattunk! Tessék ránk büszkének lenni :)))