Grand Rapids

Az úgy volt, hogy vettünk egy járókát. Az ebay-en. Egy vintage járókát. Amiért el kellett mennünk Michiganbe. A világ végére. Egy nagyon gazdag, nagyon ellenszenves amerikai családhoz, akik kb. annyira voltak velünk kedvesek, mintha kéregetni mentünk volna hozzájuk, és nem három órát autóztunk volna azért, hogy elszállítsuk a dög drágáért megvett járókájukat. Grrr, grrrrr, grrrrr.... Szóval, ezzel kezdődött. 

Szerencsére azonban - 1. ritkán van dolgunk ilyen felfuvalkodott hólyagokkal, akik egy órányi (!) intervallumot adnak meg két héten belül, mikor ráérnek, de nem bírják  feladni a járókájukat a postán, 2. az út oda gyönyörű volt, őszi színekbe borult michigani lankákon vezetett át, 3. a hétvége többi része pedig tökéletesre sikeredett!

Grand Rapids egy olyan városka, mint amilyen South Bend lehetne, ha nem rombolják le a hatvanas években. Csak itt nem az autóipar, hanem a bútoripar mágnásai éltek, pl. a fém vállfa és a porszívó feltalálója!

Van egy miniatűr indusztriális belvárosa, amiben persze helyet kapott egy hatalmas szabadkőműves szentély,

meg néhány ipar épület, amiben most söröző,

meg étterem üzemel.

Különlegessége viszont a Heritage Hill, ami a helyi polgárság lakóhelye volt, és amiért a helyiek a hetvenes években összefogtak, hogy megmentsék - mert persze ennek helyére is modern condókat terveztek, grrrr...

Több órát eltöltöttünk itt sétálva, és megkíméllek Titeket az összes fotótól, de

higgyétek el, hogy szinte minden ház megörökítésre érdemes volt.

Szomorú elképzelni, hogy mindezt ledózerolták volna,

illetve, hogy South Bend is ilyen lehetett anno... (Ma csak a Washington street, meg egy-két utca őrzi ennek emlékét.)

Mindig ilyen házról álmodoztam! (Bár meg vagyok győződve, hogy aki ilyenben lakik, az rabszolgákat is tart, úgyhogy talán mégsem kellene :))

Gyönyörű időnk volt!

Az itteniek azt mesélték, hogy mikor elkezdtek beköltözni a környékre a hetvenes-nyolcvanas években, minden ház romokban volt,

és olyan rossz volt a közbiztonság, hogy puskával a párnájuk alatt aludtak.

Fura ezt most elhinni, mikor minden ilyen tipp-topp,

és békés.

Ezt a házat Frank Lloyd Wright egyik tanítványa tervezte.

Ez pedig természetesen már maga a mester műve :)

A nyolcvanas évekig valami gazdag emberé volt, aki teljesen átalakította,

úgyhogy kb. mindent restaurálniuk kellett a helyieknek, akik hihetetlenül jófejek voltak, mikor körbevezettek minket.

A nappali igazán gyönyörű, bár, elmondások szerint, egy jégverem, mert kifűthetetlen.

Pedig ide jó lenne odakucorodni, olvasni.

A szőnyegeket is újraszőtték, az eredeti tervek alapján.

Az ebédlő hasonló az oak parki házéhoz. (most nem találom a blog linket, de voltunk ott többször is :))

Van benne falba szerelt porszívó is!

A fürdőszobáját pedig, úgy, ahogy van, elfogadnám!

Na jó, ezt is :)

Az órás vezetés után, amit a kisbaba is nagyon élvezett, folytattuk utunkat, és

kinéztünk még néhány házat, amit megvennénk :)

Illetve eldöntöttük, hogy majd egyszer nekünk is lesz torony a házunkon... már, ha lesz házunk is...

és réz levelesládánk is lesz.

Kora délután intettünk búcsút Heritage Hillnek, és meglepve tapasztaltuk, hogy

Grand Rapids belvárosa egy pszichedelikus látomás darabkáival keveredik.

Na, mit mondtam?

Végül vettünk egy mély lélegzetet, és elindultunk haza. Azzal a felkiáltással, hogy ide még visszajövünk!

Gasztroblog bejegyzés :))

A múlt hétvégén elmentünk Grand Rapidsbe, amit idén Amerika legsörösebb városának választottak. Előre kinéztünk egy csomó jó helyet, mert mind a kettőnknek volt kívánsága - Gyuri valami spéci sörözőbe akart menni, én pedig arról álmodoztam, hogy városi luxusként vasárnap majd bruncholunk egy jót. És lássatok csodát, ez is régen történt meg, két hihetetlen jó helyet sikerült találnunk. Az egyik a Brewery Vivant volt, ami a kedvenc chicagoi olaszunk mellett, azt hiszem, hogy a legjobb étterem volt, ahol az elmúlt években jártunk.

A hely maga egy régi temetői kápolnából lett kialakítva,

és belga típusú söröket főznek benne. Itt nekünk általában az a bajunk a kézműves sörrel, hogy az amerikaiak gyakran azt gondolják jó sörnek, ami mindenféle fura ízű - karamellás-csokoládés-narancsos-sütőtökös, fúj - mi meg azt gondoljuk, hogy a sörnek legyen sör íze. Itt aztán igazán kellemes meglepetés volt, hogy bár trükköznek a dolgokkal, minden pontosan el volt találva, finom volt, de különleges. Legjobban egy whiskey-hordóban érlelt specialitás tetszett mindkettőnknek, sajnos abból viszont nem lehetett hazahozni egy üveggel. Hoztunk helyette másikat, és még én is belekóstoltam. Ezen kívül az étel is kiemelkedően jó volt, úgyhogy nagyon boldogok voltunk. :)

Azaz majdnem... ugyanis társaságunk legkisebb tagja az este végére kicsit elfáradt, így a hotelig hazavezető úton az Iciri piciri Kaláka verziójának saját előadásával kellett megnyugtatnunk. Majd, mire a szállodai szobába értünk, úgy fellelkesült, hogy engedte,  játsszunk vele még másfél órát :)) A fun time was had by all, ahogy azt mondani szokták.
Másnap reggel aztán elmentünk brunch helyet keresni, és szerencsésen megtaláltuk a helyi hipster kedvencet - mikor odaértünk, még volt hely,negyed óra múlva kígyózó sorok álltak az ajtó előtt. Olyan jó volt egy kicsit városinak érezni magunkat - finomakat ettünk, nézegettük az embereket, kisbaba a ventillátorokban gyönyörködött, majd jót aludt az étterem-zajban. Olyannyira élveztük a délelőttöt, hogy elhatároztuk, ha otthon lakunk, akkor is elmegyünk majd havonta egyszer bruncholni, még, ha (adja Isten), több gyerekünk is lesz (a többgyermekeseknek itt szabad hitetlenkedve felkacagni :)). Ja, és véletlen volt, de jelentem, mind a két hely nagyon környezettudatos, locally grown, locally owned,meg effélék, úghogy még Grand Rapidset, és a michigani farmereket is támogattunk! Tessék ránk büszkének lenni :)))

Őszi színek

Mikor New Jersey-ben voltam, ott döbbentem rá, hogy Amerikában milyen gyönyörű az ősz. Akkor azt hittem, csak az óceán mellett, a keleti parton, de szerencsére kiderült, hogy itt is. Tavaly nagy luxusként Tamással jártuk az őszi South Bendet, sőt még mindenfelé kirándultunk is, most kisebb köröket róttunk, de azért sok szép színes fát fotóztunk idén is. Úgyhogy, minden további kommentár helyett álljon itt néhány snapshot a környékről, őszi pompában: 

ez a mi udvarunk

a mókuskák már igen készülnek a télre

Idén tökfaragáshoz valahogy nem volt ihletem, úgyhogy inkább gyors kreatív megoldásokhoz folyamodtam, hogy ősziesítsem a lakást.

Legelső körben rózsaszínre festettem néhány tököt -

úgy látszik, amerikaiasodom, ami nem látszik műanyagnak, már nem is tetszik annyira -

aztán került az ajtónk elé új lábtörlő, meg sárga tökök is, a szimmetria kedvéért.

Panni barátnőm ötletét követve az ablakokra kiflieslevendula-s denevérek kerültek,

az asztalunkra pedig rémisztő póksütik:

Sajnos trick or treatelő gyerekek idén sem jöttek hozzánk, úgyhogy a halloween eseménytelenül telt. Az igazság szerint itt már minden a Karácsonyra készül, úgyhogy az őszt lassan végesnek tekinthetjük. Én még reménykedem néhány szép napos délutánban, hogy nagyokat sétálhassunk Prünytivel, de a meteorológia nem kecsegtet sok jóval. Sebaj, talán a rossz idő majd arra késztet engem is, hogy rendesebben írjam a blogot :) Ezzel az ígérettel búcsúzom, sziasztok, hiányoztok! ww.