July 29, 2014

Hurrá, nyaralunk!

Tudom, tudom, nekem nem jár nyaralás, mert ugye, aki nem dolgozik, ne is nyaraljon, de ebben speciel nem értünk egyet. Szerintem az otthon ülő kismamáknak is jár, hogy néha kiszabaduljanak a négy fal közül, és elutazhassanak valahova. Úgyhogy addig rágtam Gyuri fülét, míg mi is elmentünk nyaralni, a múlt hétvégén.
A neten kinéztem a Galena nevű Illinois-i kisvárost, ami nagyon szépnek tűnt a fotókon, és a Forbes is feltette a 20 legszebb amerikai kisváros listájára - igaz, hogy négy órányira van innen, de mi az nekünk, nézzük meg! Az rögtön kiderült, hogy Galenában nem tudjuk megfizetni a szállást, az expedia ezért Dubuque, Iowát ajánlotta, ami ugyan a Mississippi túloldalán van már, de azért még közel, és olcsóbbak a szállodái. Úgyhogy ott foglaltunk szállást - az olyan szép volt, hogy külön postot kap, katt IDE -és kiderült, hogy nagyon jól tettük! Mert Dubuque sokkal izgalmasabb volt, mint Galena - de haladjunk sorjában!

Dubuque egy igen szép kikötővároskának bizonyult.

Vöröstéglás házak,

vicces-vizes elemekkel,

egy szép főutca,

virágokkal, úgy, ahogy dukál,

Amerika egyik legrégebbi katedrálisa,

természetesen ez is red brick,

és szórakoztató utcanevek. (A blöff itt persze dombot jelent, de akkor is:)

A locust viszont nem átvitt értelmű.

Jót sétáltunk, egészen késő estig,

megnéztük a helyi színházat

és parkot is.
Kisfiunk viszont eleinte nem nagyon akart aludni, úgyhogy legalább negyvnezerszer mondtuk el neki, miközben tologattuk Dubuque utcáin, hogy Ha a világ rigó lenne, kötényünkben ő fütyülne... Ez aztán használt, a végén édesdeden átaludta a túra második felét.
Itt már másnap reggel intünk búcsút a szuper szállásunknak.

Dubuque mellékutcái tele vannak szépen karban tartott viktoriánus házacskákkal, amiket, mint minden jó helyet Amerikában, úgy látszik, először a hippy-k fedeztek fel - minden második házban kacatbolt, és spirituális hókuszpókusz központ van.

Igazi városnézőként felkerestük Dubuque nevezetességeit, amik közül az első a szuper mini sikló volt,


amit egy gazdag bankár építtetett magának a múlt század végén, hogy a segítségével

gyorsabban haza tudjon menni ebédelni, és még sziesztázni is legyen ideje.

fent lakott ugyanis a dombon, és direkt út nem vezetett a banktól a házáig.

Aztán a szomszédok is elkezdték használni a siklót, így, mikor leégett, ők is beszálltak, és újraépítették.

Odaföntről látszik az egész város, a háttérben a

Mississippivel, ami következő úticélunk volt.

Csak előtte még megfagyiztunk egy viktoriánus fagyizóban.

Itt már a Mississippi Múzemban pózolunk Mark Twain tükrében.

Ez pedig a William M. Black, a Mississippi-n közlekedő utolsó gőzhajtású kotróhajó.




Ez a központi gőzgép, volt a két oldalán is egy-egy kerék.

Az első deck.


A kapitány műszerei kicsit egyszerűek voltak :)

Na jó, annyira azért nem is :)
Miután jól bejártuk a hajó minden zegét-zugát, magunk mögött hagytuk Dubuque-öt, és vele Iowát, és irány eredeti úticélunk, Galena, Illinois,
ami tényleg csinos kisváros.

Viszont, ha csak miatta utaztunk volna majd' öt órát egy irányban, akkor azért csalódottak lettünk volna.

Mert Galena igazi turista-paradicsom: minden ház aljában souvenir shop vagy étterem található,

és bár van egy-két szép régi épület, mint pl. a

De Soto House, aminek erkélyéről még Lincoln is mondott beszédet,
úgy egészében ez egy olyan kisváros, mint amilyeneket már láttunk jó sokat,

legutoljára Colorado-ban.

Azért nem akarok panaszkodni, jó volt egy kicsit bóklászni a főutcán,

nézegetni a házakat meg az embereket,

még ha egy kacatboltba sem tértünk be, szokásunktól eltérően.

Ez itt kérem, a helyi flatiron building :)
 
ez pedig Ulysses Grant emlékparkja, aki

a hely híres lakója volt (sajnos a házát már nem volt időnk megnézni).

Volt itt is múlt századi fagyizó, de kihagytuk,

és a legrégebbi házat is csak kívülről csodáltuk meg.
Láttunk viszont egy csomó gyönyörű autót,

és úgy általában szuper volt az egész hétvége!

Mert nyaralni jó!!!! Uff!

Redbrick Inn

Ez a post a Dubuque-i szállásunknak szentelődik - mert itt ritka ilyen szépen megőrzött viktoriánus házakat találni! Tudom, hogy az Óhazában ez nem kunszt, de mi örülünk minden apró kis történelmi morzsának, ami túlélte az Újvilág mindent elsöprő építkezési hullámait.
A helyet úgy hívják, Redstone Inn, és,

nevének megfelelően egy szép piros téglás épület,

igazi viktoriánus tornyocskákkal.

Egy kínai bácsi a tulajdonosa, aki nagyon kedvesen fogadott minket, de láthatólag aggódott, hogy kisfiunk sírni fog éjszaka - úgyhogy, mikor eljöttünk, nagyon meg is dicsérte, hogy milyen jól viselkedett :)
Ez fogadja az idelátogatót - no meg,

Gyuri nagy kedvence, az öntöttvas postaláda.

Jöhettünk volna lóval is.
Az egész ház nagyon szépen be van rendezve,

tényleg ügyeltek a részletekre.

Az expedia-n persze lehúzzák a buta amerikai turisták,

amiért nincs központi légkondicionálása,

meg, hogy néhol hámlik a tapéta, de ilyen marhaságok minket nem zavartak.
Ráadásul még finom reggelit is kaptunk!


A meredek lépcsőház tele van kedves kis zugokkal,

s olyan rejtett kincsekkel, mint ez az eredeti falikút.


Nagy kedvencem volt ez a lámpa.

A szobánk is cuki volt, sőt, volt hozzá kétszemélyes jakuzzis-kádas fürdőszoba is!

De a legjobban a gyönyörű

réz fogasok és polcok tetszettek,

le is fotóztam őket mind :)
Ugye, milyen szép? Annyira örülök, hogy nem valamelyik olcsó chainhotelben kötöttünk ki - Dubuque amúgy is kellemes meglepetés volt - de erről külön postban írok! 

July 18, 2014

Fireflies

Egyik legelső south bendi élményem 2011-ből az, hogy Gyurival állunk a verandán, és nézzük a firefly-okat. A wikipedia szentjánosbogár-félék szócikk alatt beszél magyarul róluk, pedig nagyban különböznek a magyar szentjánosbogaraktól. Nem kell találgatni, pl., hogy most láttam egyet, vagy nem - mert sokkal fényesebbek, villogóbbak, tűzbogarasabbak, mint magyar társaik. No, és nekünk nagy kedvenceink, a south bendi júniusok igazi gyöngyszemei. Nagyjából lehetetlen lefotózni őket, de csináltam egy video-t, hogy Ti is láthassátok, miről van szó.  Nagyítsátok ki, úgy jobban látszanak!

Hänninen

Talán emlékeztek rá, hogy itt volt egy nagyon kedves finn család, akikkel barátkoztunk. Susával, a feleséggel én sétálgattam, Gyurinak Ismo, a férj volt a kollégája. Volt nekik három gyerekük is, még vigyáztunk is rájuk többször, barbecue-ztunk együtt - egy szó, mint száz, igazi barátaink voltak. A múltidő jelen esetben azért helyes, mert sajnos hétfőn hazautaztak. Ismo nem kapta meg az ösztöndíj hosszabbítását, és itt pedig nem lett volna elég munkája ahhoz, hogy el tudja tartani a családot. (Mellékesen, de megjegyzem, hogy a Notre Dame-on óraadóként annyit keresett volna, mint Finnországban a munkanélküli segély, hoppá!)
Vasárnap még utoljára átjöttek elbúcsúzni,
Még elhoztunk tőlük néhány raklapot, amivel nagy terveim vannak :)
Aztán összeálltunk egy utolsó csoportképre:
Nagyon fognak hiányozni! On mukavaa aikaa Suomessa, dear Ismo, Susa, Konsta, Otso and Touko!