Cultura

Két hete Felsőhegyi Anna barátnémmel elmentünk a helyi Fonóba. Azaz a LangLab nevű helyre, ami kívülről kb. úgy néz ki, mint a Fonó, és tényleg egy átalakított gyárépület, amiben most táncelőadások, koncertek és kiállítások vannak. A különbség, a hely nagyságán és népszerűségén kívül a környék - míg otthon a Fonó mellett a barátságos Fehérvári út suhan el, a LangLab egy olyan vidéken van, ahol rémülten kapaszkodtunk az ajtózáró gombba, és imádkoztunk, hogy ne tévedjünk el visszafelé, mikor már sötét lesz. Mert itt az elhagyott gyárak elhagyott gyári munkásokat is maguk után hagytak, akik azóta is eléggé elhagyatottan néznek ki, mikor a papundeklivel "üvegezett" düledező házaik lépcsőjén ülve bámulják az arra vetődötteket.
A kiállítás, amit megnéztünk, egy különleges alkalom volt: a szervező a Facebookon hirdette meg anno, hogy az első negyven művész, aki elhozza neki egy műalkotását, az, nemre, fajra, vagy műfajra való tekintet nélkül szerepel majd a galériában. (Ha ezt tudom, elvihettem volna a nénit!!!) Ennek következtében a kiállítás elég eklektikusra sikeredett: volt ott giccses rajz a művész gyerekeiről, mindenféle dark cucc (vagy goth? sosem tudom), egy kifestőkönyv, pár fotó, és, a csodás ipari műremek, amit Gyuri csodál az alábbi fotón:

Én végig azon szomorkodtam, hogy nem voltam valami artsy, nincs se halálfej közepű pókháló tetoválva a vállamra, se piros hajam. Legalább egy beret-t feltehettem volna a fejemre (az south bendi művész körökben láthatóan menő), de elfelejtettem. Aztán Anna megnyugtatott: mivel európai vagyok, mindig artsynak nézek ki, úgyhogy hurrá!
Egyébként a hely vicces. Még nem indult be nagyon, de olyan Tűzraktér hangulata van, sok aprósággal, meg egy csomó kallódó bölcsész-művész arccal, akik, ahogy itt mondanák: my people :)
Íme egy pár első benyomás:

Szép régi filmvetítőgép,

buddhista halak,

egy helyi zenekar névjegykártyája, akik temetéseken szórakoztatják a nagyérdeműt,

néhány csodálatos műtárgy,

és egy ál-szobabelső, amiből azt tanultam meg, hogy a legegyszerűbb módja a falainkat borító barna műanyag borzalom eltüntetésének az, ha hatalmas csomagolópapírokat teszünk a falra, és rárajzolunk mindenfélét.

 

No, kb. ez a Langlab.

Mellette még ott a Pepsi Gyár, aminek udvarán fotóztam ezt a gyönyörű kamiontetőt.

Mivel viszont a hónap első hétfője volt, nem álltunk meg a LangLabnél, hanem bementünk a belvárosba, mert ilyenkor mindig van valami hepaj odabent. Most éppen vintage South Bend volt a téma, a South Bend Roller Girls fellépéséről már lemaradtunk, de elmentünk antikváriumozni, meg sétáltunk egyet a belvárosban (illetve abban az egy utcában, ami megmaradt belőle), és a végén még sangriáztunk is.

Ilyen lehetne a belváros - ha nem bontották volna le...

Most kb. ennyi van, egy elhagyott régi színház, néhány étterem, egy utca South Bend Disneyland.

Gyuri a tudomány szekció könyveit bújja, de csak életmód tanácsokat talál.

Végül, mikor hazafelé autóztunk, az utcasarkon még tűzijátékot is láttunk. Úgyhogy igazán nem panaszkodhatunk.

Papergirl

Pár hete papírmániám van - először is, Gyuri lefestette a Three Oaksban vett könyvtárkatalógust, és a jegyzeteim (amin papíron vannak, én már csak ilyen avítt vagyok :)) végre a helyükre kerültek.

Ott a kis fehér szekrényke a földön - ugye, milyen pofás lett a dolgozószoba sarka?

Majd,mivel nagyon ráérek (értsd, cikket kéne írnom), kis lampionokat csináltam, és azokkal cseréltem le a nagyszoba egyik borzalmas nehéz és sötét függönyét:

ilyen lett

Itt az összkép, Gyuri biciklije nélkül :)

close up

A fal még mindig ocsmány - oh, műanyag!  - de majd kitalálok valamit.

Ezek után néhány papíralapú műalkotással is bővült a lakásunk:

Gyuri kapta ezt az alkoholtilalom idejéről származó képet a névnapjára,

 mindkettőnk ajándéka volt, csodás szlovén barátainktól ez a rajz, nászajándékként, ami azóta hálószobánk dísze.

Végül, de nem utolsó sorban, felfedeztem egy szuper online papírboltot, ahol éppen leárazás volt, és vettem néhány nagyon olcsó csomagolópapírt. Mindenféle nagyravágyó tervem van velük, ez az első: a kamránk ajtaját próbáltam feldobni egy kicsit - lefesteni nem lehet ugye, mert csak béreljük a házat, úgyhogy maradt az ideiglenes ragasztó, és ez:

Élőben még jobb :)

Gyuri kívánsága, hogy, ha kinyitja az ajtót, majd belül is ezt lássa.

 A következő nagy projekt a konyhabútor átfestés, már megvettük az alapozót, és nagyon várjuk. De előbb még elmegyünk nászútra :)) Majd mesélek!

Találós kérdés

Mi történik azzal a midwesti háziasszonnyal, aki, hogy időt spóroljon, miközben a fején ott a hajfesték, gyorsan bedobja a mosógépbe a ruhát, elindítja a programot (ami különösen nehéz dolog, az amerikai mosógépeken kb. az on és az off gombok között lehet választani), majd gyorsan elmosogat, és így hasznosan tölti el a festék hatóidejeként megadott 25 percet? 

a. A férje hazajön, elámul az effektivitásától, és javasolja az év háziasszonya díjra, amelyet a Svéd Királyi Akadémia a Nobel-díjnál is rangosabb ceremónia keretében ad át minden évben. 

b. Mikor megpróbálja lemosni a hajáról a festéket, akkor döbben rá, hogy a ház vízellátását egy szivattyú biztosítja, amelynek víztartályát sikeresen kimerítette a mosással és a mosogatással, és minden vízcseppnek külön könyörögve hihetetlen lassúsággal mossa le a hajáról a festéket, titkon abban reménykedve, hogy a végén nem az év kopasz háziasszonya díjat kapja meg, ami nem hangzik olyan jól, és ráadásul a Svéd Királyi Akadémia is kihátrált mögüle. Mire végre sikerül megszabadulnia a festéktől, a WC, egyelőre megmagyarázhatatlan okokból, elkezd bugyogni, és eldugul, a konyhai csap pedig percekig lő. 

Helyes megfejtőink között: A south bendi infrastruktúra nénikéjét! feliratú pólókat sorsolunk ki.

grrrrrrrrrrrr.....

Chicago!

Vannak vidéki emberek, akik, még ha városban is nőttek is fel, szárnyakat kapnak, ha kiköltöznek egy faluba, és lubickolnak az autók hiányában, a jó levegőben, meg a kisközösség nyújtotta előnyökben. Aztán vannak a városiak, akik alig várják, hogy nyüzsögjön körülöttük az élet, akik örömmel kiáltanak, ha végre egy városban vannak, hogy: autók! járda! kávézók! zaj! büdös! juhú! No, ez utóbbi vagyok én. Igazából az élet elkényeztet, mert otthon is és itt is megadatik, hogy kertes házban éljek, és egy lakásban már valószínűleg bezártnak érezném magam, de azért hosszan nem bírom ki város nélkül. 

Itt pedig azért az embernek igazi városhiánya lehet - hiába hívják South Bendet városnak, ez nem más, mint egy elnyújtott suburbia. Így hát nem véletlen, hogy Gyuri szerint csillog a szemem, amint beérünk Chicago-ba, mert Chicago nemcsak, hogy város, de egy überváros. És ráadásul gyönyörű is. És változatos. És izgalmas. Az egyedüli baja, hogy nem otthon van, hogy Veletek együtt barangolhassak benne. 

Viszont, a szuper színházjegy ajándékok, és az idelátogató barátok miatt az elmúlt két hónapban többször beruccanhattunk, ami igen jót tett mindkettőnknek, mert azért mind a kettőnkben városi szív dobog. Húsvétra a nyuszika nekem chicago-i dvd-ket hozott, amiket azóta szorgalmasan meg is néztünk, úgyhogy már egy csomó dolgot tudunk a város korai történelméről, meg a fontos emberekről. A legutóbbi részben a külvárosokról volt szó, úgyhogy a következő tervünk az, hogy szisztematikusan felderítjük az L-lel elérhető mindenféle különféle nációt rejtő városrészeket, ahogy azt tavaly a Ukranian Village-dzsel tettük.

Csináltam a legutóbbi hosszabb túránkból Nektek egy városvezetést, kattintsatok ide, és sétáljatok velünk a Loopban. Aztán, ha kedvet kaptatok egy kis városnézésre, ugorjatok fel a legközelebbi erre járó gépre, szeretettel várunk Titeket!

Das Boot

Hogy felvegyem az elejtett szálat, ott folytatom, hogy a húsvét utáni hétvégén nekünk színházjegyünk volt, és, ha már bementünk Chicago-ba, bevittük Gyuri magyar PhD-s diákját, meg a Pázmányról jött fiatal posztdokot is várost nézni. Az első megállónk a Tudományos-Technikai Múzeum volt, ami nekem, mondjuk a müncheni Deutsches Museum után egy kicsit csalódás volt, mert itt a célközönség egyértelműen a gyerekek, de egy nagyon cool dolgot azért mégis láttunk: a második világháborúban elfogott U505-ös tengeralattjárót. 

Ez volt az első U-Boot ugyanis, amit az amerikaiak elkaptak úgy, hogy nem süllyedt el, sőt, a legénységét is elfogták, így mindent jól át tudtak tanulmányozni róla. A múzeumba pedig úgy került, hogy egy ideig csak álldogált magában, de mire épp szétrozsdásodott volna, szerencsére észbe kaptak, és építettek köré egy múzeumi szárnyat, rendbe hozták, és most mutogatják. Nagyon vagány, először is kívülről meglepően nagy, belülről meg meglepően kicsi. Ezen kívül minden huzal, fém és elektromosság belül, ami nemcsak funkcionális, de gyönyörű is. Ha nem hiszitek, itt vannak a képek: 

Egyik végétől,

a másik végéig:

hihetetlenül hosszú.

Belül meg icipici, ráadásul az embernek egy bomba a hálótársa.

Ez nem diszkófény, hanem riadó!

Volt egy kis konyha is - több, mint hatvan emberre (nem nagyon) főztek itt.

Az ágyban a nappali legénység aludt éjszaka, nappal meg az éjjeli.

Szórakoztatásul lehetett zenét hallgatni.

Hát nem gyönyörű?

Huzalszimfónia.

Dekorelem.

Ez meg már a másik vége,

igazán komfortos, nem?

A hajóval együtt elkaptak néhány enigma kódolót is,

és egy pakli "magyar" kártyát. Vajon a német katonák is snapszereztek vele? 

 

 

 

  

És, hogy U-Boot hangulatba kerüljetek, itt az elmaradhatatlan zene is, sziasztok, bis bald! 

Húsvéti retrospektív

Már olyan rég volt, hogy nem is emlékszünk rá, de volt Húsvét is minálunk. Több jelentős esemény is kapcsolódik a nagy ünnephez: először is, megfőztük, és némi magyar segítséggel felfaltuk csodásra sikeredett saját pácolású és füstölésű sonkánkat, másodszor pedig, hogy elmentünk a helyi magyarokkal a Michigan tóhoz, és láttunk két keselyűt. Igaziakat! Méghozzá, mint kiderült pulykakeselyűket, ami egészen különleges dolog, még itt is. Ezen kívül a Nyuszi is jött, de nem is mesélek hosszan, jöjjenek így, majdnem pünkösdi emlékeztetőként a húsvéti képeink. (Pünkösdről majd Karácsonykor számolok be.) 

A húsvéti asztal egyik fénypontjai a sütinyuszik voltak,

a másik pedig a saját készítésű sonka

ami hihetetlenül jó lett,

és el is tűnt három nap alatt :)

 

Közben, míg otthon havazott, nálunk ideiglenesen megjött a tavasz. Napközben kertészkedtünk, este pedig 

üstököst néztünk. Mikor a képek készültek, már rosszabbul látszott, mikor jól látszott, akkor pedig nem fotóztunk, de, ha a képre kattintatok, akkor látszik, úgy a fák felett, inkább jobbra.

Itt is ott van, nem a hosszú csík, az repülő, hanem felette, a lefelé mutató csillagszerű :)

A házat is szépen kidíszítettük,

és elvittük a magyar grad. studenteket Three Oaksba, ahol a gyógyszertárban minden fontos kapható, úgyis mint: sör, bor, pálinka, hukk :)

Ez a helyi magyar különítmény egy része, a másik része uszadékfát keresgélt éppen.

A napi program dűnemászás volt.

Így néz ki egy dűnemászó.

No, és itt a beígért keselyű - ha kinagyítjátok,

tényleg látszik, hogy pulykára hajaz. (vagy fejez...)

Ezen az utolsó képen az van elrejtve, hogy milyen szuper mamám van, aki meglepi csomagot küldött húsvétra, tele gyönyörű  ajándékokkal, úgyis mint, tyúkalakú tojástartókkal, és húsvéti alátétekkel, juhú!