Cultura

Két hete Felsőhegyi Anna barátnémmel elmentünk a helyi Fonóba. Azaz a LangLab nevű helyre, ami kívülről kb. úgy néz ki, mint a Fonó, és tényleg egy átalakított gyárépület, amiben most táncelőadások, koncertek és kiállítások vannak. A különbség, a hely nagyságán és népszerűségén kívül a környék - míg otthon a Fonó mellett a barátságos Fehérvári út suhan el, a LangLab egy olyan vidéken van, ahol rémülten kapaszkodtunk az ajtózáró gombba, és imádkoztunk, hogy ne tévedjünk el visszafelé, mikor már sötét lesz. Mert itt az elhagyott gyárak elhagyott gyári munkásokat is maguk után hagytak, akik azóta is eléggé elhagyatottan néznek ki, mikor a papundeklivel "üvegezett" düledező házaik lépcsőjén ülve bámulják az arra vetődötteket.
A kiállítás, amit megnéztünk, egy különleges alkalom volt: a szervező a Facebookon hirdette meg anno, hogy az első negyven művész, aki elhozza neki egy műalkotását, az, nemre, fajra, vagy műfajra való tekintet nélkül szerepel majd a galériában. (Ha ezt tudom, elvihettem volna a nénit!!!) Ennek következtében a kiállítás elég eklektikusra sikeredett: volt ott giccses rajz a művész gyerekeiről, mindenféle dark cucc (vagy goth? sosem tudom), egy kifestőkönyv, pár fotó, és, a csodás ipari műremek, amit Gyuri csodál az alábbi fotón:

Én végig azon szomorkodtam, hogy nem voltam valami artsy, nincs se halálfej közepű pókháló tetoválva a vállamra, se piros hajam. Legalább egy beret-t feltehettem volna a fejemre (az south bendi művész körökben láthatóan menő), de elfelejtettem. Aztán Anna megnyugtatott: mivel európai vagyok, mindig artsynak nézek ki, úgyhogy hurrá!
Egyébként a hely vicces. Még nem indult be nagyon, de olyan Tűzraktér hangulata van, sok aprósággal, meg egy csomó kallódó bölcsész-művész arccal, akik, ahogy itt mondanák: my people :)
Íme egy pár első benyomás:

Szép régi filmvetítőgép,

buddhista halak,

egy helyi zenekar névjegykártyája, akik temetéseken szórakoztatják a nagyérdeműt,

néhány csodálatos műtárgy,

és egy ál-szobabelső, amiből azt tanultam meg, hogy a legegyszerűbb módja a falainkat borító barna műanyag borzalom eltüntetésének az, ha hatalmas csomagolópapírokat teszünk a falra, és rárajzolunk mindenfélét.

 

No, kb. ez a Langlab.

Mellette még ott a Pepsi Gyár, aminek udvarán fotóztam ezt a gyönyörű kamiontetőt.

Mivel viszont a hónap első hétfője volt, nem álltunk meg a LangLabnél, hanem bementünk a belvárosba, mert ilyenkor mindig van valami hepaj odabent. Most éppen vintage South Bend volt a téma, a South Bend Roller Girls fellépéséről már lemaradtunk, de elmentünk antikváriumozni, meg sétáltunk egyet a belvárosban (illetve abban az egy utcában, ami megmaradt belőle), és a végén még sangriáztunk is.

Ilyen lehetne a belváros - ha nem bontották volna le...

Most kb. ennyi van, egy elhagyott régi színház, néhány étterem, egy utca South Bend Disneyland.

Gyuri a tudomány szekció könyveit bújja, de csak életmód tanácsokat talál.

Végül, mikor hazafelé autóztunk, az utcasarkon még tűzijátékot is láttunk. Úgyhogy igazán nem panaszkodhatunk.