March 20, 2013

Midwest housewife experience # 1

Mivel tegnap kiderült, hogy mind a két ösztöndíj pályázatomat elutasították, a szakdolgozatírás pedig borzalmasan nem megy, egy kicsit lehangolódtam... Szerencsére pont tegnap volt a napja az előre már beharangozott Wine and Canvas estének, mikor is kipróbálhattam, hogyan szórakozik egy michianai háziasszony. És mit mondjak, tök jó volt :)

Szépen bekészítettem a férjemnek a vacsorát, hogy nehogy szó érje a ház elejét, és remegő térdekkel elindultam Elkhartba, természetesen autóval. Azért remegtek a térdeim, mert eddigi leghosszabb saját utam a Hobby Lobby-ba vezetett, Elkhartot még a térképen sem tudnám megmutatni, nemhogy odaautózni. Szerencsére a google térkép a barátom, és a térdemen egyensúlyozott iPaddel minden gond nélkül odértem a St. Joseph folyó egyik kanyarulatában levő étteremhez, ahol már bent ült néhány 30-as, de főleg 40-es jól szituált középosztálybeli hölgy, és egy srác, aki, mint kiderült, a feleségét hozta el, szülinapi ajándékként, és aki nagyon jól viselte, hogy látványos bénázásain kacagott az egész terem (except your humble author, szerintem a srác kimondottam jól rajzolt, még ha a végeredménye nem is hasonlított az eredetihez).

A dolog úgy működik, hogy mire a feliratkozott nénik beszállingóznak a terembe, már minden készen várja őket. Az asztalon állvány, rajta vászon, ecsetek, festékek, festőkötény és vizes bödönke, minden készen arra, hogy nekikezdjenek a munkának. A tanulság az, hogy igazából egy barátnővel együtt vicces elmenni egy ilyen órára, mert akkor jobbakat lehet nevetgélni, de igazából én annyira izgultam, hogy nem is baj, hogy egyedül voltam. Az estét két Kim nevű nő vezette, az egyik a szervező volt, egy max. 28 éves életunt fiatal, aki egyszer sem mosolyodott el az este folyamán, és "a művész", akit kb. kortársamnak gondoltam, de akiről kiderült, hogy két harmincéves fia van, úgyhogy valószínűleg inkább hihetetlenül jól tartja magát. Az áprilisi képkínálatot elnézve főleg giccsben utazik, de egyébként tényleg jól fest, a mellettem ülő néni véletlenül fordítva rajzolta a kép egyik elemét, pillanatok alatt kijavította neki, mint egy profi :)

Szóval a művész Kim magyarázott, mi meg festettünk.

Mellettem három negyvenes, nagyon jól kinéző vidám nő ült a mamájukkal, akik egymással vetélkedtek végig, mint jó testvérek, de nagyon helyesek voltak. Mikor elsőre sikerült egy egyenes vonalat húznom az ecsetemmel, rögtön kijelentették, hogy artistic vagyok, hahaha....

Sajnos egy helyen elrontottam a képet, meg nagyon messze ültem az eredetitől, de azért nagyon élveztem az egészet. Az ötlet stipi-stopi, én akarok milliomos lenni belőle otthon. Legközelebb korongozni szeretnék menni, de abból csak hosszabb tanfolyam van, és egy kicsit (nagyon) drága... De adhattok tanácsokat is, mit próbáljak ki áprilisban.

És most pedig a pillanat, amire mindannyian vártunk, a remekmű leleplezése :) - Kitaláljátok, melyik az enyém, és melyik az eredeti? hahahaha....

2 comments:

Anonymous said...

Tesó, te painttel pont ilyen jól festesz! :) Hahaha, azt is ide kéne tenni!

neduddgi

ww said...

Hahahahahaha!!!! Igen, tegnap én is megnéztem, mindig mondtam, hogy a Paint a legjobb program!!!!!