Már olyan rég volt, hogy nem is emlékszünk rá, de volt Húsvét is minálunk. Több jelentős esemény is kapcsolódik a nagy ünnephez: először is, megfőztük, és némi magyar segítséggel felfaltuk csodásra sikeredett saját pácolású és füstölésű sonkánkat, másodszor pedig, hogy elmentünk a helyi magyarokkal a Michigan tóhoz, és láttunk két keselyűt. Igaziakat! Méghozzá, mint kiderült pulykakeselyűket, ami egészen különleges dolog, még itt is. Ezen kívül a Nyuszi is jött, de nem is mesélek hosszan, jöjjenek így, majdnem pünkösdi emlékeztetőként a húsvéti képeink. (Pünkösdről majd Karácsonykor számolok be.)
 |
| A húsvéti asztal egyik fénypontjai a sütinyuszik voltak, |
 |
| a másik pedig a saját készítésű sonka |
 |
| ami hihetetlenül jó lett, |
 |
| és el is tűnt három nap alatt :) |
 |
| Közben, míg otthon havazott, nálunk ideiglenesen megjött a tavasz. Napközben kertészkedtünk, este pedig |
 |
| üstököst néztünk. Mikor a képek készültek, már rosszabbul látszott, mikor jól látszott, akkor pedig nem fotóztunk, de, ha a képre kattintatok, akkor látszik, úgy a fák felett, inkább jobbra. |
 |
| Itt is ott van, nem a hosszú csík, az repülő, hanem felette, a lefelé mutató csillagszerű :) |
 |
| A házat is szépen kidíszítettük, |
 |
| és elvittük a magyar grad. studenteket Three Oaksba, ahol a gyógyszertárban minden fontos kapható, úgyis mint: sör, bor, pálinka, hukk :) |
 |
| Ez a helyi magyar különítmény egy része, a másik része uszadékfát keresgélt éppen. |
 |
| A napi program dűnemászás volt. |
 |
| Így néz ki egy dűnemászó. |
 |
| No, és itt a beígért keselyű - ha kinagyítjátok, |
 |
| tényleg látszik, hogy pulykára hajaz. (vagy fejez...) |
 |
| Ezen az utolsó képen az van elrejtve, hogy milyen szuper mamám van, aki meglepi csomagot küldött húsvétra, tele gyönyörű ajándékokkal, úgyis mint, tyúkalakú tojástartókkal, és húsvéti alátétekkel, juhú! |
No comments:
Post a Comment