February 16, 2016

Őszi kirándulások

Arról már többször írtam, hogy az ősz itt gyönyörű. Most megkésve bár, de elmesélem, a tök-keresgetésen kívül mit csináltunk az idén, hogy kiélvezzük. Azzal kell kezdenem, hogy bár Gyurinak korán vissza kellett jönnie, én október elejéig otthon voltam Bubuval, és nagyon jól éreztük magunkat. Mikor visszajöttünk, itt már minden gyönyörű színes volt,
úgyhogy rengeteget sétáltunk a campuson,

elmentünk a Trumpets under the dome eseményekre,
amiken az egyetemi marching band először a főépület kupolája alatt, majd a campuson végigmasírozva eljátssza az összes notre dame-i indulót,
a notre dame-i ladykkel kirándultunk a szomszéd városba, Elkhartba, és megnéztük a botanikus kertet,

elk-hart, get it, right?

mivel itt volt Gyuri egyik német kollégája, Grazhvi, elvittük a dűnékhez,
és New Buffaloba is.
A dűnéken találkoztunk néhány helyi nevezetességgel is, de pillánk se rebbent:

No meg rengeteget játszottunk az udvarunkon
a hatalmas avarban.
(Ennél az utolsó képnél megállok egy pillanatra... Nincs rajta semmi különös, mégis, mikor a napokban a "kezembe került", igen meghatódtam, mert mégis rajta van minden, az egész itteni életünk, aminek lassan vége lesz: a kicsi ház, Bubu, Gyuri (aki fotózta, és akinek a biciklije ott a kép sarkában),  a nyitott garázs, amibe éppen betettük a babakocsit, hiszen a campuson sétáltunk, és hazahoztuk Papát - annyi kicsi dolog, amit mi most napi rutinnak ismerünk, és ami mind eltűnik majd nemsokára. Igen vágyunk hazamenni, de azért olyan jó lenne, ha erre Bubu is emlékezne, és mindez nem tűnne el nyomtalanul...)

De onwards and upwards!

Azért nem ültünk mindig otthon ám! November elején Saugatuckba kirándultunk,
ami igen kedves helyünk
 - egy kis ékszerdoboz városka a Kalamazoo folyó és a Michigan-tó találkozásánál.
 

Gyuri még mikor hűvösebbre fordult az idő, akkor egyszer elment a Michigan-tóhoz dűnét mászni, immáron két német barátunkkal, 
akiket aztán elvittünk
az elkharti
vasútmúzeumba
is.
Elkhart most is ugyanolyan kihalt volt, mint legutóbb,
de mi nagyon jól szórakoztunk - most odafigyeltünk a gyerekes programokra is, és kiderült, hogy itt is van persze Thomas, sőt rá is lehet ülni! Ez volt Bubu első múzeumélménye, amit hónapokig emlegetett, jó kezdet, szerintem.
November nagy kalandja aztán egy hosszabb út volt - elrepültünkNew Orleansba, ahol Gyurinak volt meetingje, mi pedig hozzácsapódtunk :)  - de erről majd külön postban mesélek. 

Szandigó

Legalábbis Kisbubu így hívja San Diegót, ahol január második hetét töltöttük. Gyuri négy napig konferencián ült, de mi bejártuk a várost keresztül-kasul, és azt kell mondanom, hogy bár nem szokott a szokásos útitervekben szerepelni, San Diegót tényleg érdemes megnézni. Én próbáltam Bubu-barát programot összeállítani, ezért pl. nem mentünk be a legtöbb múzeumba, de még így is rengeteget láttunk, a város izgalmas, sokszínű, ÉS JÓ IDŐ VAN!!!! Ami így januárban különösen jól esett.
Most egyszerűen nincs időm fotóalbumot csinálni, úgyhogy csak listázk egy-két highlightot:

Első nap elmentünk sétálni a mólóra,
megnéztük
a hajókat,
és a USS Midwayt körüli emlékparkot,
és éppen egy padon ücsörögtünk a vizet bámulva, mikor két helikopter repült el felettünk. Mutattam Bubunak, hogy nézze, és közben a másik kezemmel kidöntöttem előre elkészített uzsonnánkat, a kenyeret, a sajtot és a paradicsomot. Gondoltam, hadd lakjon jól a lábunknál kapirgáló három galamb, odadobtam nekik a bepiszkolódott darabokat. négy másodpercen belül negyven borjúméretű sirály repült le elénk, és vetette rá magát a kajára. Egyikük olyan bátor volt, hogy beszállt a mellettünk parkoló babakocsiba, és megcsípte Máő fülét is, hátha az is ehető. Mi tagadás, elmenekültünk.

Másnap aztán sétáltunk a
Gaslamp Quarterben,
San Diego régi piroslámpás negyedében,
majd Gyuri kollégáival együtt
megnéztük a USS Midwayt.

Harmadik nap
az állatkert,
és az El Prado következett
- ami a Világkiállítás régi épületeiből kialakított múzeum-komplexum,
és nagyon szép,
ezen belül pedig a modellvasút múzeum, ahol Bubu nagy örömére találtunk egy Thomas vonatot is, amit neki kellett újra-meg újra elindítania - háromnegyed órát töltöttünk e mellett. Hazafelé ingyen buszoztunk, mert a buszsofőrnek megesett a szíve az óriási babakocsit toló látványosan turista anyukán, akinek nem volt elég aprópénze.

A negyedik nap nagy részét Old Townban töltöttük,
ami egy afféle félig múzeum,
félig turistacsapda,
de én nagyon élveztem.

Mint kiderült, San Diego alapítói között bajorok is voltak, úgyhogy Bubu is kapott egy bajor perecet, amit majszolva boldogan hagyta, hogy én mindent jól megnézzek, sőt, esetlegesen többször is megnézzek.

Szombaton aztán Gyuri is elszabadult, úgyhogy nagyobbat kirándulhattunk, végre hármasban - felültünk a kompra,
és elmentünk Coronado szigetére.
Emlékeztek, hogy Bubu első névnapjára az óceánt kapta ajándékba? Most az én névnapi ajándékom


volt az óceánpart, és, ha tehettem volna, ott is maradok.
De valószínűleg ezt a fiúk se bánták volna.

Vasárnap még belefért egy rövid bruncholás, majd a repülő hazahozott minket a midwesti télbe. Hazafelé hóvihar és mínusz 18 fogadott minket, Gyuri hősiesen hazavezetett aztán a kavargó hóban, de borzasztóan jó volt elszökni innen a téli nyárba egy hétre!

Ami egyébként hihetetlen volt, az az, hogy Bubu milyen jól viselte az egész utat, pedig először hazautaztattunk Karácsonyra, majd két napot South Bendezhetett, és már indultunk is tovább. Én pedig minden nap vittem valahova, mert élveztem, hogy nyaralhatok. :) És ő meg jött velem, és szaladgált, nézelődött, örült, nevetett - nagyon-nagyon szerencsések vagyunk, hogy - lehet, hogy egyelőre, de akkor is - ennyire vagány világutazó kisfiunk van!