De hova tűnt St. Patrick?

Szombaton volt az első színházi előadásunk, úgy értem, az első előadás, amire mentünk Chicagoba. Talán az külön post-ot érdemel, de mindenesetre Jekyll-nek és Hyde-nak köszönhetjük, hogy végre megint beszabadultunk A Városba, juhúúú!!!!

Már 16-án este is minden kicsit zöld színen játszott, és józan emberrel nem nagyon találkoztunk sehol.

Mi azonban kultúrhéroszokként csak egy portóit ittunk meg a színház előtt,

és elmentünk megnézni az ajándékba kapott bérlet első előadását, a Jekyll és Hyde musicalt.

Maga az előadás borzalmas volt :), DE!

már ezért megérte - ezek a múlt századi chicago-i színházak gyönyörűek!!! Ez a Cadillac Palace, a jövő héten a Sullivan által tervezett Auditoriumba megyünk.

Az előadás után még elmentünk sétálni egyet, majd

ettünk egy hamburgert a jól lecsattant, ámde autentikusan chicagoi Billy Goat Tavernben, ami a sajtburgereiről híres, illetve arról, hogy a tulajdonosának tényleg volt egy kecskéje, amit el akart vinni egy baseball meccsre, de nem engedték be. Ezért megátkozta a Chicago Cubs-ot, akik azóta se nyertek a bajnokságban, hahaha!

Másnap nagy elvárásokkal indultunk a Belvárosba, hiszen ott Szt. Patrick napi felvonulást, és mindenféle örömködést ígértek.

De csak az immáron zöldre festett folyó (azért 10-re mi sem értünk be),

és néhány zöld pólós fiatal fogadott minket.

Ha volt is felvonulás, amit egyébként erősen kétlek,

se híre-se hamva nem volt kordélutánra...

Úgyhogy jól megcsodáltuk, minden szögből a folyót,

ami látványosan zöld volt :),

majd, miután kisütött a nap,

lesétáltunk az Art Institute-ig,

és megnéztük a Picasso kiállítást.

Ezek a séta képei, enjoy!

Az obligát bab :)

A kiállítás egyébként szuper volt. Osztottunk-szoroztunk, és rájöttünk, hogy jobban járunk, ha pártoló tagok leszünk, remélem, ez sarkall majd minket arra, hogy sűrűn járjunk múzeumba.

A kiállítás végére még azt is megértettük, hogy az általunk lónak képzelt chicago-i Picasso szobor miért néni, de itt a bizonyíték hogy nem csak mi értettük félre.

Visszasétáltunk a folyó északi partjára,

és a szuper

Grand Lux Cafe-ban

megünnepeltük két évvel ezelőtti müncheni randink évfordulóját.

A folyó még mindig zöld volt,

az utcákon a hétvégi vásárlók tömege hömpölygött,

csak St.Patricket nem láttuk sehol.

De sebaj, azért nagyon jó hétvége volt! Kicsit hihetetlen, hogy csak pár év telt el 2007 óta, mikor először kerültem el Szt. Patrickot Chicagoban.

Pittsburgh # 2

A hétvégén visszatértünk Pittsburghbe. Robynnak tavaszi szünete volt, és hazament a szüleihez, úgyhogy DC és South Bend között félúton ott találkoztunk. Csodálatosan szép idő volt, ragyogó napsütés és 15 fok, ami kellően kárpótolt minket az izgalmasnak nem mondható Ohio Turnpike-on eltöltött hat óráért, és a múltkori havas látogatásért.

Robyn szuper házigazda volt - először elvitt minket a Strip Districtbe, ahol finomságokat áruló olasz boltok vannak,

 

meg egy csomó színes mural,

a régi raktárépületek helyén nyílt mindenféle boltokon.

Vettük szalámit és sonkát,

sétáltunk a napsütéses verőfényben,

és sört meg pirogot kóstoltunk a piacon.

szuper volt!

Aztán átmentünk a folyó túlpartjára, és megnéztük

 

a Warhol Múzeumot, ami jól volt megcsinálva, de amiből alapvetően kiderült,

hogy Wathol egy szélhámos volt, aki leginkább marketingben volt jó, meg abban, hogy megérezze az idők szelét.

 

A kultúrprogram után elautóztunk a város egyik hegyének lábához,

siklóval felmentünk a tetejére, és

megcsodáltuk a hidak városát.

Napfényben azért impozánsabb, mint hóban.

:))

Este aztán meglátogattuk Robyn szüleit, aki nagyon finom házi szalámiból készült vacsorával, és családi történetekkel vártak minket,

 

végül találkoztunk Robyn gyerekkori barátaival is egy sörözőben.

 A szuper szombat szerencsére feltöltött minket annyi energiával, hogy hazafelé is kibírtuk az Ohio Turnpike hatórás megpróbáltatásait, és az autóból frissen kipattanva vártuk Gyuri müncheni kollégáját Guiseppe-t a south bendi reptéren, aki villámlátogatást tett nálunk hétfő estig.
Most már csak itt kell megjönnie a tavasznak, de hallom, otthon is késik. Remélem, nem vagytok úton! ww

Magyarázom a bizonyítványom

Otthon annyira egyértelmű volt, hogy mit is csinálok - tanítok az Egyetemen, ülök a Színházi Intézetben, írok Shakespeare-ről, konferenciákra megyek, stb. Idekint ugye plus spouse vagyok, és azt hittem, ezzel lesznek a legnagyobb gondjaim - de megírtam már egy cikket, most dolgozom a Major szakdolgozaton, úgyhogy, bár konferenciákra csak a nyáron lesz pénzem elmenni, a tanításon kívül normális üzemmódban funkcionálok. A fura viszont az, hogy Gyuri kollégái, és a legtöbb ember, akikkel találkozunk mérnökök, fizikusok, kémikusok, és hirtelen nem azt lett nehéz elmagyarázni, hogy itt mit csinálok, hanem azt, hogy otthon, vagy egyáltalán mit. 
"Akkor te is írsz cikkeket? De miről? Kritikákat írsz? Hogyhogy a te cikked végén is vannak hivatkozások, nincs benne egy képlet sem!" ilyen kérdésekre kell nap mint nap válaszolnom, és közben én is tudom, hogy persze, amit mi csinálunk, azt a természettudományosság szigorú feltételei szerint nem nagyon az, de arra most kell rádöbbennem, hogy mennyire két malomban is őrlünk, mi bölcsészek, és a természettudósok.
Úgyhogy türelmesen magyarázom a bizonyítványom, és közben titokban olvasom a Very Short Introduction to Magnetism című könyvet, hogy labdába rúghassak idekint is :)))))

Aki finnekkel barátkozik...

.... annak először is jó melegen kell felöltöznie.Susa barátnőm, aki tamperei ugyanis imád mínusz fokokban sétálni - először mínusz 10 fokban, és hóviharban küzdöttünk az elemekkel, legutóbb, immáron elpuhulva mínusz 5-ben. A végére mindig elfagy az arcom, de megéri. Mert aki finnekkel barátkozik, az jól jár.
Tudom, hogy szánalmasan vinnyogóan hangzik, de olyan jó valaki olyannal beszélgetni, csak úgy, mindenről, aki egy kicsit hasonlóan nézi a világot, mint én. Ezt már sokszor írtam ezeken a virtuális oldalakon, de idekint hirtelen mindannyian rádöbbenünk, hogy mégis van valami, ami összeköt minket, európaiakat - még ha otthon ezeket a dolgokat odahaza el is fedik mindennapi csip-csup érdekeink, és viszályaink. No meg, mi tényleg egy kicsit hasonló cipőben járunk - bár Susa-nak van három gyereke, nekem meg még nincs, de neki is hiányzik a munkája, és furcsa neki, hogy otthonülő háziasszony lett belőle, hiányzik a családja (két testvére van, és nagyon jól megértik egymást), hiányoznak azok a barátai, akikkel nem azért beszélget, mert véletlenül egy helyre járnak a gyerekeik óvodába, és így tovább.
Úgyhogy hetente egyszer elmegyünk, és sétálunk a campuson, és beszélgetünk, és megfagyunk, de igazából az se baj. Mert aki finnekkel barátkozik, az szerezzen be bundabugyit, de örüljön, mert kap hozzá egy barátot is.