Sasok és egyéb állatfajták

Mindennel lemaradásban vagyok, de most próbálom bepótolni a mesélést. Azt már talán többen sejtitek, hogy South Bend nem egy pezsgő metropolisz, úgyhogy a hétvégéken próbálunk egy kicsit kimozdulni, és, ha lehet, természetet is látni, mert itt abból sincs nagyon sok. Úgyhogy két hete szombaton elmentünk Chicago mellé, a Starved Rock State Parkba (voted #1 attraction in Illinois after Chicago! :)), ami két dologról nevezetes: télen megfagynak a vízesései, és az nagyon szép, no meg, hogy itt telelnek Amerika címerállatai, a fehérfejű rétisasok. Az egészet pedig kb. úgy kell elképzelni, mint a Rám-szakadékot, néhol betonutakkal. Alant a képek, magukért beszélnek, ahol nem, ott feliratozom őket. 

Gyuri a szakadék szélén

Canyonszerű

kb. ilyen

Fába szorult...

Megfagyott

Néha a nap is kisütött

Szegény vízszintesen növő fa

Fehérfejű sas

ezek is - Gyurinak van jobb képe, majd elkérem tőle.

Ez Gyuri szuperképe! Jó, mi?

Óda az IKEA-hoz

Ó, te drága svéd kék-sárga angyali képződmény, aki az Európától távolba szakadott, az amerikai bútoripar nagymamás stílusának és a midwest anti-urbánus szemléletének kitett szegény páriáknak is megadod a bútor-összeszerelés örömét, és a mindennapi DIYkodáshoz szükséges alapanyagokat, köszönjük, hogy itt is manifesztálódtál a közelünkben!
A te jóvoltodból lett:

 Undercover redneck férjemnek mágneses késtartója a falon,

ww-nek, háztündérként új konyhapolca,

evőeszköztartóból barkácsolt ékszertartója, (most még a konyhában hever, de majd a helyére kerül)

és a jövő hétre, reméljük, gyönyörű dolgozószobája is (de ez majd külön poszt-ot érdemel.)

ez a before állapot :)

Gyuriból

világhírű mókusfotós lesz, akárki meglássa:

http://cukisag.blog.hu/2013/01/30/mokus_eledel

(majd ma írok egy csomót, csak egész héten cikket javítottam, és nem jutottam ide, bocsánat...)

Blöff

Ez rövid filmkritika lesz. A filmnek nem a címe blöff, a műfaja az - tegnap ugyanis, a magyar kolónia helyi illusztris tagjaiként megnéztük az egyetem mozijában Tarr Béla Torinói ló című filmjét, és siralmas volt. Nem felkavaró vagy megrázó, vagy hűde művészi, vagy bármi említésre méltó - csak rossz... Különösen azon húztam fel magam, hogy a nagyon aprólékos, nagyon lassú, nagyon odafigyelős film tele volt inkonzisztenciákkal - pl: a narrátor (Ráday Mihály :)) azt mondja a szél mindig ugyanabból az irányból fújt, miközben látjuk, hogy az egyik nap a lánynak az arcába, másnap az arcából fújja a haját, a ló hámját látjuk, hogy minden nap beteszik az istállóba, majd mikor el akarnak menekülni, a házból veszik elő, a kút tetejét látjuk, hogy a földön hagyják, erre másnap megint a kúton van - ááááááá, és a főszereplő lány nem tudott beszélni, áááááá!

De igazából az a baj, hogy a film ennyit sem érdemel... Dr. Csaba, esztétika szakos undercover bölcsész szerint:
1. Én mindenkinek megadom az esélyt, de Tarr Bélát fenékbe kéne rúgni.
2. Még jó, hogy van otthon sör.

Uff.

Kedves olvasóink!

A South Bend-i Állatvédő Egyesület és Madártani Központ februári hírlevelét olvassák.

Indiana címerállata, a kardinális...

...több példányban is itt lakmározik naponta az ablakunk előtt.

Némelyik még a párját is magával hozza.

Munkatársaink éjt-nappallá téve dolgoznak azon, hogy kis házunkat kiszabadítsák a jég fogságából. (Itt éppen csákánnyal törik fel az ajtó előtti jeget.)

De a harc az elemekkel nem mindig a mi javunkra dől el.

 

Nagy örömünkre azonban visszatért régi barátunk,

az akrobatikus képességeiről elhíresült mókus, Gusztáv!

És magával hozta néhány lábadozó barátját is.

A Campus is megvan, de ma, mivel estére vendégeket várunk, inkább itthon múlatom az időt, mert sütnöm és főznöm kell :)

Végezetül pedig hadd álljon itt Guszti, a legcukibb falánk mókus a mi utcánkban - sziasztok! 

Same ol' difference

A munka szünetében (három oldalt írtam egy délelőtt alatt, tessék rám büszkének lenni), kávézás után, elszaladtunk a HR-re, hogy csináltassunk nekem is Notre Dame-os kártyát, mert az házastársaknak is jár, juhú! A HR-es néni jót nevetett, mikor kiderült, hogy már volt egyszer kártyám, de főleg azon, hogy a régi képemen szőke vagyok, és rövid hajam van. Az egyszerűség kedvéért nem változtattam a képen, de már egy kicsit megbántam...
Van olyan, hogy az ember múltja és jelene diszkontinuus :)

Welcome back again :)

 Mikor elkezdtem a blogot 2007 januárjában, sosem gondoltam volna, hogy egyszer férjes asszonyként itt ülök majd megint a hótól betemetett Notre Dame-is Campus árnyékában, saját elhatározásomból :) De mégis ez a helyzet, tegnap megérkeztem szerencsésen, és most bóbiskolva küzdök a jetlag támadásaival, miközben próbálok kipakolni, rendezkelődni, helyeket találni otthoni életem elhozott darabjainak immár közös kis otthonunkban. Most nincs is sok időm írni, no meg annyi minden nem is történt még - ez csak a szokásos bejelentkező helyzetjelentés, aztán majd ígérem, írok szorgalmasan. 

Ezeket még nem láttátok kész állapotban - íme a saját készítésű welcome sign-ok

A viktoriánus üveggömbben is látszik, minden tiszta hó

Itt nem viccel a tél.....

... no meg, a házunknak sem túl jó a szigetelése

De legalább reggel sütött a nap.

Napfényben nem is olyan barátságtalan az idő

És a szuperférjem is gondoskodott egy kis tavaszi hangulatról :)

Channeling Martha :)

 Remélem, mindenki tudja, hogy én vagyok az új Martha Stewart. Azzal a különbséggel, hogy
a. én kedves vagyok, és szimpatikus,
b. nem nyertem, és soha nem is fogok szépségversenyt nyerni,
c. mindig időben befizetem az adómat.
De ezeket leszámítva én vagyok az új DIY királynő, tessék nekem tért nyitni! :)
Kicsiben kezdem, először meghódítom Gyuri házát, aztán jöhet Indiana, majd a nagyvilág (ami csak egy ugrás Indiana után, ugyebár.)

Mindenekelőtt beleszerettem egy munkaasztalba,

ami szerencsére akciós volt,sőt Gyurinak még kuponja is volt hozzá,

úgyhogy megvettük, hazavittük, összeraktuk.

 Mikor elkezdtük bepakolni, akkor derült ki, hogy az elmúlt pár hónapban Gyuri igencsak jó műhelyt rakott össze, szinte mindenünk van, és, ahogy a Harbor Freight Tools reklámembere, Pat mondja: with the right tools you can do everything!

Először befejeztük

 az interkulturális welcome sign-okat,

 felkasíroztuk, és feltettük az ágyunk fölé az amerikai térképet, amin közös kalandozásainkat követjük nyomon,

majd kezelésbe vettük a bloomingtoni antik üzletben vett régi szerszámos ládát, amit fűszerpolcnak szántunk.

Leszedtük a használattól széteső alját és tetejét,

visszacsavaroztuk, megerősítendő,

majd mindenhol lecsiszoltam a magamnak vett ajándékkal, a kis excenter csiszolómmal, végül bepácoltuk.

 

 

Ez utóbbi lépés engem egy kicsit visszavetett, mert az amerikai diópác teljesen feketévé varázsolta a ládikót, de sebaj, néhány sütőtök az oldalára, meg egy kis narancssárga filc megoldotta a krízist, 

 

  már csak be kellett fújnom tejüveg spray-vel a fűszeres üvegeket, megtölteni és megírni őket, és voilá, kész az új fűszerpolcunk - mondjátok, hogy nem csinos!

ui: Az utolsó héten aztán kiderült, hogy igazán összeillő páros vagyunk Gyurival, mert szuper ezermester énje eddig nem ismert irányokba fejlődött tovább - de ezt majd inkább otthon mesélem el -,záródjanak ezzel a 2012. nyári kalandozások .... Sziasztok!

Templomi kiírások

Erről már olyan régóta szeretnék külön post-ot írni, de mindig elmarad: nagy kedvenceim a templomok előtti hírdetőtáblák szövegei - tele van velük az internet is, nagyon viccesek tudnak lenni. Fejben mindig gyűjtöm őket, aztán, mire hazaérünk, elfelejtem. Úgyhogy, most itt álljon csak egy klasszikus, amit a minap láttunk Dél-Inidana-ban: 
Free trip to heaven! Details inside!

(elképzeltük, milyen módszerekkel juttatják a belépőket azonnal a menyországba, de ez, az elmúlt hetek amerikai eseményeinek fényében már nem is olyan vicces...)

tudom, hogy

most ellusttálkodtam a blogirást (még mindig nincs meg a hosszú i, grrrrr...), de azért csináltam képeket. Az alábbi linkre kattintva elérhetőek, jó nézegetést.

Katt ide!

Wish upon a falling star

Délután átmentünk a szomszédhoz, és a hatalmas rönkökből megrakott parázsló tűz mellett sörözgetve beszélgettünk a pszichedelikus rockról, South Bend látványosságairól, vagy arról, hogy hol lehet a télre majd snow mobile-t bérelni. Egész nap csak lazáztunk. Gyuri talán hónapok óta nem aludta ki magát, úgyhogy ma csak tengtünk-lengtünk, DIY-kodtunk (erről majd irok (nem találom a hosszú i-t) nemsokára), sokat beszéltünk a családdal, (én először, bár csak a skype-on át, de láttam Gyuri öccsét), és vártuk, hogy leszálljon az éj.
Aztán fogtunk két összecsukhatós széket, én egy cidert is, ha már van, és kiültünk, nézni a hulló csillagokat, amikről egészen egy hónappal ezelőttig meg voltam győződve, hogy csak ellenségeim találták ki, mert sosem láttam addig egyet sem. Most viszont menetrendszerint potyogtak, még a nyakunk sem émberedett el eléggé, mire sikerült mindenkinek minden jót kivánnom (grrr, hol az a hosszú i???).
Lehajtottam a fejem Gyuri ölébe, és eszembe jutott, mikor egy kicsivel több, mint egy éve a tűzbogarakat néztük a verandán. Annyi minden történt azóta, de ez egy jó év volt. Ha bejönnek a kivánságaim, akkor a jövő év is minden szépet hoz majd mindenkinek. Ennek reményében megyek, és bebújok a paplan alá, jóccakát! 

Ez történt szombat este

Ültünk egy kidőlt fán a Warren dűnén, és néztük, ahogy a nap eltűnt a Michigan-tóban. Enjoy!

Az indianai Székesfehérvár :)

Majdnem egy éve Lívia barátnémmel elmentünk Székesfehérvárra. Nagyon jót kirándultunk, de azt a fura felfedezést tettük, hogy a fehérváriakat elrabolták az UFO-k, ugyanis egész nap teljesen magányosan kószáltunk a hosszú utcák során, csak a nap végén, egy kávézóban sikerült ráakadnunk egy, a városban tartózkodó anarchista művészre, és a lelkes kislányra, aki csüngött ajkán szótlanul.
Jelentem, a hétvégén megtaláltuk Indiana Székesfehérvárát! Elkhart, ami az egyik szomszédos város, igen csinos kis hely lenne, ha akár egy ember is lenne benne szombat délután. A vasútmúzeumban még lézengtek néhányan,

de mire kiértünk a napos főutcára,

egy teremtett lelket sem találtunk. Néhány, szarvasnak álcázott tehén,

 és egy kacsacsalád szegélyezte csak útunkat,

de pl. kávé, az sehol sem akadt, sőt még az egyébként ígéretesnek tűnő cukrászda is zárva volt, ami égbekiáltó hanyagságra vall!

Másfél óra lődörgés után találtunk egy, a múlt századból itt maradt igazi amerikai soda shop-ot, ahol úgy vetettük rá magunkat a kólára, és a fagyira, mint akik évek óta nem ettek édességet, de ez már csak afféle hihetetlen coda-ja volt a szombati kirándulásnak, ami nem változtatott azon, hogy Elkhartot hivatalosan is szellemvárosnak tekintsük. Uff!