Helyi érték

Az tudjuk, hogy a dolgok helye értéküket is kifejezheti. Nem véletlenül volt vita, amiért a Nemzeti a Lágymányosi-hídhoz költözött, vagy az Erzsébet kori színházak sem véletlenül kerültek a londoni város hatóterületén kívülre. A Folger, mint állam az államban, is így működik.

Legfelül, a gyönyörű olvasóterem szintján található a régi, 1830 előtti könyvek lelőhelye, ide hozzák fel a kéziratokat, és a fóliókat a párnázott széfből. 

Egy szinttel lejjebb találhatóak a mosdók - még mindig elegánsak, bőrgarnitúra, múltszázadi charme, ahogy az illik.

Aztán az embernek le kell mennie néhány fordulót az épület jellegéhez tökéletesen illeszkedő lépcsőkön,                     

míg végül egy kihalt, kórházi folyosóra ér, az alagsorban,

aminek a végén ott vannak a kortárs könyvek. Ott, ahova valóak, a föld alatt, egy rosszul kivilágított pincében :)

Így aztán a kutatók, akik odafent, a szuperluxusban írják éppen a kortárs könyvek sorát, állandóan tudatában lehetnek annak, hogy amin dolgoznak, az legközelebb 200 év múlva jut majd oda a körforgásban, ahol most ők körmölnek megszállottan.

Majom a ketrecben

A másik vicces dolog, amit meg kell szokni az az, hogy a Folger saját tanítási szerepét igen komolyan vevő oktatási- és turistalátványosság. Így aztán gyakran megesik, hogy az ember elmélyülten bámul egy könyvbe, felnéz, és tizenhét, Folger-es pólóba öltözött fekete kisiskolás néz vissza rá egy cizellált, de azért eléggé rácsnak tűnő rácson keresztül.
Welcome to the human zoo!

Élet a Matrixban

 A Folgerben rengeteg könyvritkaság van, amiket természetesen komolyan őriznek. Így például nem lehet csak úgy kisétálni az olvasóteremből, hanem előtte kérni kell egy kilépőcédulát, amin rajta van, hogy minden különleges könyvet visszaadtál a könyvtáros néniknek. Ez eddig nem is különleges. Viszont angolul annál viccesebb, mert így hangzik: "Please, give me an exit." Semmi kétség, a Folger a Matrix.

8 deci

Ennyi benzin volt az autónkban, mikor végre elértük a benzinkutat, valahol az Appalache-hegységben, a hatalmas hóesésben, mikor már mind a ketten vizionáltuk, ahogy félig megfagyva egy marmonkanna benzinnel, Delta-stílusban fogunk átvágni az elemeken. Az történt ugyanis, hogy az egyik útmenti pihenőhelyet átépítették, és a másik több, mint 100 kilométerre volt... A benzinkútnál olvastuk aztán, hogy ez az 1940-es ős-highway. Akkor még, úgy látszik, nem riadtak vissza az emberek egy kis kalandtól :)

Pittsburgh olyan,

... mint egy szomorú Chicago.
A nagyon unalmas, de legalább eseménytelen Ohio Turnpike után, este érkeztünk Pitthburgh-be, Robyn barátnőm szülővárosába, ami este elég csinosnak tűnt, kivilágítva, a felhőkarcolókkal, bár az amerikai városok gyermekbetegségét mutatta, hiszen keresztül megy rajta egy négysávos autópálya. Robyn tanácsára Shadyside-on szálltunk meg, ami nagyon helyes környék: ott vannak az egyetemek (Carnegie Mellon, U. of Pittsburgh), tele van diákokkal, meg kiskocsmákkal. Igazi, alkohol-, füst- és parfümillatú diákkocsmába mentünk (fura, hogy ezek a szagok nem változnak, ugyanilyen volt anno a Tibornyában), hogy aztán immáron majdnem negyvenesként, kicsit kívülállóként jót szórakozzunk a diákok udvarlási rituáléin.
Reggel itt is eleredt a hó, a 'Burgh-ben kapható legjobb kávét reggeliztük, aztán nyakunkba vettük a várost. Míg a szálláshelyünkről ezt senki nem mondta volna meg, a belvárosban komolyan látszott, hogy ez azért egy igen szegény hely. Ugyanazok a századeleji házak, mint Chicago-ban, ugyanaz a századeleji virágzó szellemi élet, de itt csak hírmondóban, a buszra várakozó nyomorultak közt, szomorú mementóként a bezáró üzletek, és a lecsattant pizzázók között. Pedig állítólag Pittsburgh az egyik legjobban fejlődő város a régi nehézipari központok közül, de ez valószínűleg legkésőbb a belvárosban látszik majd. Képeket IDE tettem, nézegessetek.

Azt még elmesélem, hogy egy CVS-ben vásároltunk, mikor odajött egy bácsi, és megkérdezte, honnan jöttünk. Kiderült, hogy volt Budapesten, valamikor a kilencvenes években, és nagyon tetszett neki a város, meg a magyarok is, akik (idézem) olyan nagyon szerettek volna kapitalisták lenni. Anno Moszkvában, Kijevbem és Leningrádon tanult, saját bevallása szerint megpróbált kommunistává válni, csak a szovjetek nem engedték. Azt mondta, Budapest Pittsburghre emlékeztette, és, ha megnézitek a képeket, tényleg itt is az egyik fele dombos, a másik lapos, középen ott a folyó, amit régi hidak szelnek át, úgyhogy igaza volt. Végül elárultuk, hogy Gyuri a Notre Dame-on van, és megtudtuk, hogy a Notre Dame-ot mindenki utálja - persze az amerikai foci miatt. A bácsi szerint, ha a komik ledobtak volna valahova egy atombombát, ő South Bendre kérte volna a végzetes csapást. :) Aztán barátságosan elbúcsúzott, Nice talking to you., mi pedig még lesétáltunk a folyóhoz, ittunk egy kávét, és folytattunk utunkat Washington DC felé. (De ez már a következő post témája.)

South Bendi kertképek

Ezeket a sorokat már a washingtoni szobámból írom, és mindjárt rátérek az ideútra, meg az első itteni napokra, de először mutatok néhány south bendi kertképet, mert ennyi gyönyörű álatkát úgysem láttatok még egy rakáson. Van olyan kép, amin a jószemű olvasó akár négy mókuskát is megszámolhat. Enjoy. 

            

 

Guszti

     

A legvagányabb south bendi mókusunkat Gusztinak hívták - a múltidő nem azt jelenti, hogy eltávozott, hanem azt, hogy kiderült, a Fruzsi név sokkal jobban illik hozzá. A képek azt is demonstrálják, miért :)

A blog...

...régebbi olvasói biztos emlékeznek arra, hogy a múltban átéltem néhány feszült pillanatot a Notre Dame Federal Credit Union jóvoltából. Nem mondom, hogy ez a jövőben nem lesz így, de tegnap igazán flottul, kb. 10 perc alatt újraaktiválták a számlám, és ma még arra is emlékeztettek, hogy azonnal írjam alá a w-8 formomat, nehogy a számlán tárolt hatalmas összegek egetrengető kamatjai után elfelejtsek majd adózni - hahahahahaha!

Tegnap egyébként nagyon jól sikerült party volt nálunk: a helyi magyar mérnök PhD-sek jöttek át hozzánk vacsorára. Mind családos ember, úgyhogy volt sok móka és kacagás, és csak egy kiskorú zúgott le a pincelépcsőn, mert meg szerette volna nézni, vajon van-e cincin odalent, ami szerintem igen jó arány :)

u.i.: Bementem a Bankba aláírni a w-8-as papírt, de a tegnapi srác nem volt már bent. Úgyhogy 25 percig hallgattam, hogy "hmmm, nem tudom, mit kéne tennünk", "hmmm, Jane, te emlékszel, ezt hogy kell csinálni?", "hmmm, várjon egy kicsit, megpróbálunk felhívni valakit".
Hmmm, lehet, hogy elkiabáltam ezt a dícséretet....  

Kedves Olvasóink!

Önök a South Bend-i Állat-és növényvédő Egyesület hírlevekét olvassák. 

 Ma hajnalban, 3 óra felé befogásra került menhelyünkön egy kisegér. 

Miután megreggeliztettük (sajt + kukorica), 

és szundikált egyet, 

 szabadon eresztettük a közeli (de azért nem túl közeli) erdőben.

E közben a korai melegített keltetőben már két tök és négy paradicsompalánta növekszik, 

 akik arra várnak, hogy a kísérleti aquatikus keltetőben nőjenek majd tovább. 

Az etetőnket pedig kora reggeltől kezdve fosztogatják a menetrendszerű mókusok.

(Vannak csodás harkályaink is, majd azokról is csinálok képeket.)

Egyéb növényi hírünk az, hogy egy gyönyörű rózsacsokor van a nagyszobai vázánkban, aminek az Egyesület alelnöke, a hírlevél szerzője különösen örül :) 

 Mindenkinek sok puszi a south bendi télből, megérkeztem, nagy a hó, majd teszek fel képeket, most pedig elmegyek OTKA pályázatot írni.... phew....

Viszontlátásra!

Eddig mindig valami konklúzióval zártam egy-egy hosszabb itt tartózkodást, de most úgy érzem, bármit írnék, az vagy túl sok, vagy túl kevés lenne....

Ezért inkább álljanak a szavak helyett itt

a Campuson ma dálutáni sétánkon készített képeim.

Egy kis búcsúzkodás

a Notre Dame-tól,

néhány hangulatkép távozóul.

Ezen felül ott van az egyik pelegrine falcon is, amit South Bend most visszahonosít!

De most azt remélem, visszatérek,

ezért a cím, a post felett...

Azonban, az előtt

még folytatódnak majd,

ha minden jól megy,

a kalandozások,

februárban,

Washington DC-ben.

Most pedig tényleg elmegyek pakolni,

mert már megvacsoráztunk, és a

paradicsomokat is felkötöztük.

Veletek nemsokára találkozom,

addig is sok puszi innen,

a világ másik végéről!

ww.

Mókuska

Azért mókuska post nélkül sem maradtok, mert ma, mikor bementünk a Campusra, találkoztunk egy mókuskával, aki hangosan rágcsált egy hickory diót - íme a fotóriport, az új fényképezőgépemmel megörökítve: