... mint egy szomorú Chicago.
A nagyon unalmas, de legalább eseménytelen Ohio Turnpike után, este érkeztünk Pitthburgh-be, Robyn barátnőm szülővárosába, ami este elég csinosnak tűnt, kivilágítva, a felhőkarcolókkal, bár az amerikai városok gyermekbetegségét mutatta, hiszen keresztül megy rajta egy négysávos autópálya. Robyn tanácsára Shadyside-on szálltunk meg, ami nagyon helyes környék: ott vannak az egyetemek (Carnegie Mellon, U. of Pittsburgh), tele van diákokkal, meg kiskocsmákkal. Igazi, alkohol-, füst- és parfümillatú diákkocsmába mentünk (fura, hogy ezek a szagok nem változnak, ugyanilyen volt anno a Tibornyában), hogy aztán immáron majdnem negyvenesként, kicsit kívülállóként jót szórakozzunk a diákok udvarlási rituáléin.
Reggel itt is eleredt a hó, a
'Burgh-ben kapható legjobb kávét reggeliztük, aztán nyakunkba vettük a várost. Míg a szálláshelyünkről ezt senki nem mondta volna meg, a belvárosban komolyan látszott, hogy ez azért egy igen szegény hely. Ugyanazok a századeleji házak, mint Chicago-ban, ugyanaz a századeleji virágzó szellemi élet, de itt csak hírmondóban, a buszra várakozó nyomorultak közt, szomorú mementóként a bezáró üzletek, és a lecsattant pizzázók között. Pedig állítólag Pittsburgh az egyik legjobban fejlődő város a régi nehézipari központok közül, de ez valószínűleg legkésőbb a belvárosban látszik majd. Képeket
IDE tettem, nézegessetek.
Azt még elmesélem, hogy egy CVS-ben vásároltunk, mikor odajött egy bácsi, és megkérdezte, honnan jöttünk. Kiderült, hogy volt Budapesten, valamikor a kilencvenes években, és nagyon tetszett neki a város, meg a magyarok is, akik (idézem) olyan nagyon szerettek volna kapitalisták lenni. Anno Moszkvában, Kijevbem és Leningrádon tanult, saját bevallása szerint megpróbált kommunistává válni, csak a szovjetek nem engedték. Azt mondta, Budapest Pittsburghre emlékeztette, és, ha megnézitek a képeket, tényleg itt is az egyik fele dombos, a másik lapos, középen ott a folyó, amit régi hidak szelnek át, úgyhogy igaza volt. Végül elárultuk, hogy Gyuri a Notre Dame-on van, és megtudtuk, hogy a Notre Dame-ot mindenki utálja - persze az amerikai foci miatt. A bácsi szerint, ha a komik ledobtak volna valahova egy atombombát, ő South Bendre kérte volna a végzetes csapást. :) Aztán barátságosan elbúcsúzott,
Nice talking to you., mi pedig még lesétáltunk a folyóhoz, ittunk egy kávét, és folytattunk utunkat Washington DC felé. (De ez már a következő post témája.)