a szakdolgozatot! Juhúúú! Szupertesóm ki is nyomtatta, és remélem, Szupermamám le is adja holnap. Légyszíves, verjetek kupán, ha még egy diplomát akarok - nem nekem való ez a stressz, meg úgy általában, szerintem megvisel a gondolkodás :))
Többen reklamálták, hogy jaj, akkor mi lett a sonkával, és mi volt Chicago-ban, meg effélék, úgyhogy ígérem, mindent szépen bepótolok, de most csak a legutóbbi kalandról írok, aztán kiülök a kertbe, és beszívom az összes D-vitamint, mert rám fér.
Szóóóóval - most szombaton volt az utolsó színházjegyünk, de mivel nekem és Gyurinak is írnia kellett, csak este hat után indultunk be a városba, mert a napot sajnos munkával kellett töltenünk. Színház előtt még meg tudtunk inni egy italt, aztán irány a Cadillac Palace Theatre és Cole Porter klasszikusa, az Anything Goes. Már írtam a múltkor, hogy a musical-ek, amiket megnéztünk, egyre jobban lettek, de ez volt a csúcs - csupa szuper harmincas évek sláger, és hosszú táncbetétek, és sztepp, és romantika, és vicc, és móka és kacagás, jaaaaaj, nagyon jó volt! Egy hónap Major Tamás után annyira fantasztikus volt időutazni egy kicsit, és élvezni, hogy szárnyára vesz a muzsika. Itt borzalmas a kameramunka, de egy kicsit látni lehet, milyen volt az egész:
Ugye, hogy szuper! Meg kéne tanulni szteppelni, most ez a legújabb ötletem :)
Az előadás után, hogy azért Gyurinak is legyen valami jó (nem volt annyira oda a szteppelésért, nem is értem, bár az előadás neki is tetszett.), elmentünk (doppergés)... a Hofbräuhaus-ba. Micsoda, az nem Münchenben van? Hát, nem. Azaz persze ott is, de van belőle egy másolat itt is, a chicago-i repülőtér mellett, ahol a semmi közepén megépítettek egy vigalmi negyedet, a bárok és kocsmák körül dülöngélő tinédzserek nagy örömére. Olyan, mint egy mini-Las Vegas.
Itt látszik, hogy a környék a reptér melleti hotelek, meg a semmi :)
Mini München
Van mellette egy óriásmozi is, meg ír kocsma, meg BBQ hely,
előtte meg egy igazi Maibaum, hoppá!
szépek vagyunk,
ugye?
Prost, innen a világ másik végéről, most megyek, és kiszipkázom a napból minden erejét!
Két szakdolgozat fejezet között mesélek Nektek retrospektíve a Featherbone Factory-ről. Talán már három hete volt, mikor a színház előtt Three Oaks-ba mentünk, ami az egyik legjobb falu itt a környéken, és éppen falunap volt (hivatalosan történelmi nap, de who are we kidding? :)) Nagyon klassz volt, az egész falu részt vett benne, a kissrácok beöltöztek, a nénik puncsot csináltak, és mindenhol vezetés volt, amiken elmondták a falu történetét.
Megcsodálhattuk a páncélszekrényt a régi bank épületében, ahol az Al Capone banda egyik tagjának a leszámolása folyt,
Gyuri ámuldozhatott, milyen szuper füstölőt lehetett csinálni egy kidőlt fából,
majd újabb páncélszekrény következett, ezúttal a könyvtárból - és itt meg kell állnunk egy percre.
szóval a páncélszekrény nem a, különben felülmúlhatatlan, a helyi atomerőmű biztonsági utasításait tartalmazó naptárat őrzi tíz centi acél mögött.
Hanem arról van szó, hogy a könyvtár régen a Featherbone Factory főhadiszállása volt, a homlokzatán még mindig ott díszeleg a felirat: E.K.Warren. Hogy most ne kelljen őrült módon keresgélnetek a google-ön, elárulom, mi is az a featherbone. E.K.Warren, aki egy korai kapitalista volt a 19. század végén, rájött arra, hogy a pulykatollak közepét nem használják semmire, és gyorsan szabadalmaztatott egy eljárást, ami az összetört pulykatoll darabkákból halcsontszerű fűzőket készített. Ebből aztán milliomos lett - voltak boltjai Párizsban, Londonban, New Yorkban, és Szentpéterváron - a gyárában 4ezer embert foglalkoztatott - így született meg Three Oaks. Mikor a fűző elkezdett kimenni a divatból, áttért a műanyaggyártásra, és a 40-es évek végéig élt, mint Marci Hevesen, vagy még pontosabban, mint egy földesúr a jobbágyai között - tiszta emberbaráti szeretetből, és a munkásai iránti aggodalomból ugyanis például nem engedte, hogy italbolt legyen a városban, viszont, amikor fontos eseményre került sor, akkor ukászba adta, hogy mindenki fesse le frissen a kerítését, és gyomlálja ki az előkertjét. Cserébe felvirágoztatta Three Oaks-ot, hiszen korának második leggazdagabb embere volt Amerikában, és az ittenieknek biztos munkát adott évtizedekig.
végül a híres, Warren segítségével idekerült Dewey cannon,
de igazából Three Oaks-nak az a szerencséje, hogy a Michigan-tó felé útba esik jövet-menet, és csak ezért nem végezte úgy, mint South Bend, a Studebaker kivonulása után, vagy Gary, mikor egy kicsit leállt a nehézipar.
Ilyeneken gondolkodtunk, mikor aztán elautóztunk Chicago felé, utunkban elhagyva a szuper
olvasztókat, és a múlt századot idéző
csodás vas konstrukciókat.
Talán még akkor is a Featherbone Factory letűnt dicsőségén tűnődtünk, mikor megpillantottuk a várost,
ahol egy bolond bácsi az autójából azt kiabálta, hogy itt a világ vége - de mi nem hittünk neki, mert már tudtuk, hogy szemétből is lehet milliomos az ember, ha nagyon akar. :)
Gyuri barátaitól nászajándékként chicagói színházbérletet kaptunk. Ez tényleg hiperszuper ajándék, mert nem elég, hogy színház (juhú!), de még bérlet is (juhuhú!), és ráadásul Chicago-ban! (jippi!)
Az első előadás borzalmas volt, de azóta mindegyik egyre jobb - a végén még musical rajongók leszünk :)
Az már csak bónusz, hogy a színházak hihetetlenül gyönyörűek - mindenkinek ajánlom a Big Fish című musicalt, aminek most volt az ősbemutatója, és tényleg jó volt, de, ha nem tudtok átugrani megnézni, addig nézegessétek a csodás színházbelsőket - from Chicago with love:
A Cadillac Palace Theatre
A Sullivan által tervezett Auditorium
Az Oriental (nem, még nem vette meg az Old Navy :))
Küldök Nektek néhány fotót Gusztáv és mini-Gusztáv hasizompróbáló evési szokásairól. Remélem, jól vagytok, itt két napja megállás nélkül zuhog, ablak-nélküli lakásunk a szokásosnál is szürkébb, és, mit mondjak, Major Tamás se nagyon dob fel. Úgyhogy marad a mókustorna - enjoy :)
Ráadásnak egy kis Cultura: tegnapelőtt csináltam, mindenféle majorozások közepette, nagyszobánkba, a biciklik fölé - hogy tetszik?
A hosszú hallgatásért, elmaradt leveleimért, már megbocsáss - az oka egyszerű, szakdolgozatot írok, és ez sajnos minden időmet felemészti. Ígérem azonban, hogy lopott óráimban, esténként elalvás előtt majd mindent bepótolok, ahogy illik, és beszámolok a Three Oaksi falunapról, az óriásdűnék megmászásáról, illetve arról, milyen sorsa lett a saját pácolású és füstölésű sonkánknak.