Life is a highway...

Volt néhány gyerekkori álmom, ami valószínűleg már nem válik  valóra - Thomas Anders tutira nem lesz már a férjem, valószínűleg jó (kék) nindzsa sem lehetek már, és sajnos annak is egyre kisebb az esélye, hogy 40 éves koromig híres leszek. Azonban egy gyerekkori álmom valóra vált a hétvégén: pénteken és szombaton, igaz, hogy hátul ülve, de egy Harley nyergében utazgattam Indiana és Michigan útjain. Azt nem tudom, milyen lett volna Thomas Anders feleségének lenni, de ez jobb volt, mint ahogy valaha is elképzeltem: the open road, wind in my face (szó szerint, mert afféle Harley-s félbukó volt csak a fejemen), egész egyszerűen eszméletlen volt. 
Péntek délután mentünk el Michigan City-be felvenni a Harley-t, és odafelé még izgultam, hogy pillesúlyommal elhúzom majd a Gyurit, és az árokban végezzük, de amint megláttam őt a motoron, elszállt minden félelmem - nagyon magabiztosan vezet, és igazából a Harley arra van kitalálva, hogy az utas is jól érezze magát hátul. Ültem én sportmotoron is valakik mögött, de az inkább hasonlított a 'jaj, a'szem, meg fogunk halni'-érzéshez, itt viszont az utas is kis fotelben ül, egy kör után teljesen természetesnek érződött a dolog - úgyhogy indulhatott a nagy kaland. 
Motorról nézve még Indiana is megszépült. Elmentünk Three Oaks-ba, ami egy századfordulós kis falu szellemét idézi, keresztbe szeli a vasút, a főutca maradványainak két oldalán szalon, hentes, templom, étterem és filmszínház található, aztán a szokásos michiana-i házsorok. Egy igazi amerikai kis étteremben ittunk egy kólát, sétáltunk egy kört, majd továbbindultunk. Apró buckákon vezetett az utunk, hátunk mögött lassan ment le a nap, a fehér verandákra kikerültek a lámpások, a piros fészerek ajtaja előtt ott álltak a traktorok, annyira idilli volt, hogy sajnáltam, hogy itthon felejtettem a fényképezőgépem. Az út végén beugrottunk Mishawaka-ba, Al Capone kedvenc kocsmájába, ahol a bartender néni, aki 67 évig vezette a helyet, Big Al barátnője volt, állítólag. Most blueskocsma, aznap is jó zenét hallgattunk, odaült az asztalunkhoz két helyi bácsi, készültek képek is, Marta, a Nanovic egyik nyári ösztöndíjasa fotózott, ha elküldi, feltöltöm őket. 
Másnap egy kicsit próbáltunk aludni, mert az elmúlt két hétben mindig korán kellett kelnünk, aztán fel a motorra, és irány... a Tabor Hill borászat, ami (bár gondolom, ezt Ti is tudjátok) Nyugat- Michigan leghíresebb pincészete. Megnéztük a hipermodern új borászatot, Gyuri , mint híres undercover magyar borász, én meg, mint híres undercover magyar borivó :), elálmélkodtunk a gazdag helyi sportautós nyugdíjasokon, vettünk némi vásárfiát, majd vissza a motorra. 
Következő megállónk New Carlisle volt, amit azonnal a szívünkbe zártunk. Elsőre nagyban hasonlít Three Oaks-hoz, de ami még izgalmasabbá teszi, az az, hogy egy igazi, 82-ben kivándorolt salzburgi bácsi igazi bajor éttermet működtet benne, ahol igazi Leberknödelsuppe-t ettünk, mindkettőnk nagy boldogságára. Ide még biztos visszatérünk, mert az étlapon többek között szerepelt a Schweinebraten is, amit még tesztelnünk kell. 
Aztán nagyot motoroztunk, gazdag vidékeken, ahol a házhoz hattyús/libás tó is tartozik, fejünk felett ragadozó madarak köröztek, mellettünk kanyargott a St. Joseph folyó, majd délután fél hatra visszavittük a motort. 
Levezetésül elmentünk (immáron autóval, how boring! :)), New Buffalo-ba, ahol a leghíresebb hamburgeres helyen vacsoráztunk, és sétáltunk egyet a tó partján. Itt voltam 2007-ben, hajózni Sharonékkal, jó volt visszamenni, sajnos a home decor shop megszűnt, de a világítótorony ugyanott várt, mint akkor (lsd. a kirándulás  képei, amiket IDE kattintva meg lehet nézni). 
Este volt, mire hazaértünk, de minden perce megérte, azt hiszem, mindenki nagy rémületére azt kell mondanom, motorozni jó, és szeretnék, még, még, még! Sőt, még azt is kinéztem, milyen motort szeretnék, egy, az úton egy időre hozzánk csapódott lány vezette, Kawasaki Vulcan 900 - álljék itt ő, mintegy coda-ként, most elmegyek aludni, és motorokról álmodok. 

Life's good, remélem, Ti is jól vagytok! ww.