October 29, 2007

Szóban már áradoztam róla néhányatoknak,

...a legnagyobb kedvenceim mostanság ugyanis Ignotus levelei. Egész hétvégémet a Nyugat folyóirat és kiadó ügyes-bajos dolgainak böngészésével töltöttem, és még mára is maradtak kisebb-nagyobb olvasnivalók, de lassan összeáll a 11-i előadásom témája: a Nyugat első korszakáról fogok majd beszélni, talán még beleférnek majd a háború alatti évek is, de nem biztos... A világmegrengető üzenet, amit pedig kinyilatkoztatni szándékozok, a következő: Lássátok feleim szümtükkel, ezek is utálták egymást, mint a kukoricagölödint, és mégis milyen eszméletlen jó lapot csináltak.De, hogy Ti is szórakozzatok egy kicsit, idegyűjtöm kedvenc ignotusizmusaimat, egy csokorba: Hatvany Lajosnak (a.k.a.Lacim, drága fiam), akinek egyébként szemérmetlenül udvarol, ha érdeke úgy tartja írja 1908-ban, hogy aszondja: "Megjegyzem, hogy szükség itthon, legalább minálunk, nincs rád, illetve praesentiádra, csak éppen hiányzol, amire a kutyafáját, légy egy kicsit büszke." Máshol, ugyanúgy neki, még ebben a témakörben: "Szeretném már, ha itthon volnál, de azért csacsi vagy, ha hazajössz." - ezek biztos azért tetszenek, mert hasonló tartalmú üzeneteket kapok Tőletek is. Na de, a nagy kedvenceim az elköszönései - ugye, a legjobb az immár általam is használt nagy klasszikus: "mást máskor, ölel, Ignotus", de e mellett a "levelet csak akkor írj, ha jól esik. Ölel szeretettel, Ignotus", a "Felelj fiam, azonnal" és a "Nagy és üledék nélküli szeretettel ölel, Ignotus" is ott vannak a top-on.
Végül azonban hadd idézzek valamit Fenyő Miksától, aki a legjobb ember volt ebből a híres négyesből (Ignotus, Hatvany, Osvát, Fenyő), és akinek az emberszeretete, toleranciája, és öniróniával párosult alázata nélkül az előbbi három biztos kikaparta volna egymás szemét. 1910-ben írja, önmagáról szólva egy levélben: "Ami engem illet: utálatosan fanyar arc, a rejtegetésben megsavanyodott szentimentalismus, definiálatlan vágyódások, és majdnem harminchárom év." Ennyi mára elég is kell, hogy legyen.:)

3 comments:

Anonymous said...

:) Ez tetszett!
Ragnell

ww said...

Egyébként tegnap még tanultam is valami olyat, amit nem tudtam. Magyar Mór, aki a Nyugat Lapkiadó Rt. igazgatója volt, 1912-ben, miután Osvát párbajozott Hatvanyval, és látszott, hogy a lappal gondok lesznek, Móricz Zsigmond pisztolyával főbe lőtte magát, és meghalt. És azért az egy jogos kérdés - miért adta oda Móricz (aki 6000,- előleget vett fel előzetesen az Összegyűjtött Kiadásaira Mótról) neki a pisztolyát? Főleg akkor, ha igaza van, és Magyar Mór idegbeteg volt. Makes you wonder...

Anonymous said...

Biztos csak elvette tőle :) Én mindig jóhiszemű voltam. Viszont az meglepett, hogy a jó öreg Zsiga bácsinak volt pisztolya.
Ragnell