Beat

Teljesen véletlenül San Franciscoban sikerült úgy foglalnom szállást, hogy egy utcányira voltam az összes beat nemzedékes kegyhelytől. (Egyébként ennyire nem volt egyszerű a dolog - először sikerült a Tenderloin szélén foglalnom szállást, és bár mindenki biztosított arról, hogy ott sem kell félnem, mivel éjszaka érkeztem, egyedül, és másnap, Gyurival, verőfényben is rettegtem átmenni a Turk és Market utcák kereszteződésén, azért örülök, hogy utolsó pillanatban a megérzésemre hallgattam, és új helyen kötöttem ki.) 

De így aztán első nap, mikor egyedül sétáltam, első utam  (na, jó, nem az első, először megreggeliztem - kiélvezve, hogy végre megint városban vagyok, ahol rendes kávézó és reggelizőhelyek vannak, rendes kávéval, és reggelivel), így a Kerouac alley-be vezetett a City Lights könyvesboltba, majd végül a Beat Múzeumba. Ez utóbbi velem nyitott, valamivel fél tizenegy után, a bácsi, aki vezeti, megköszönte, hogy vártam egy kicsit az ajtó előtt, mert épp itt egy barátja látogatóban, és neki mutogatta az új dolgokat. A barátja egy szakállas bácsi volt, akivel elbeszélgettünk, meséltem neki, hogy én mindezt tanítom Magyarországon, megdícsérte az angolom, haha - majd bemutatkozott: John Cassady-nek hívták. Gondolom, ez a név legtöbbeteknek nem mond semmit, de az derült ki róla, hogy Neal Cassady fia - Neal Cassady pedig nem volt más, mint Dean Moriarty, Kerouac regényében AZ útitárs, a beat életérzés egyik ihletője. Sajnos annyira nyúl vagyok, hogy nem mertem lefotózni a bácsit, úgyhogy most el kell hinnetek, amit a messziről jött ember mond. És bár fotóm nincs, legalább van néhány elsőkézből kapott ankedotám, Cassadyről, amivel majd elképráztatom a diákjaimat a jövő évben. :)