Legalábbis Kisbubu így hívja San Diegót, ahol január második hetét töltöttük. Gyuri négy napig konferencián ült, de mi bejártuk a várost keresztül-kasul, és azt kell mondanom, hogy bár nem szokott a szokásos útitervekben szerepelni, San Diegót tényleg érdemes megnézni. Én próbáltam Bubu-barát programot összeállítani, ezért pl. nem mentünk be a legtöbb múzeumba, de még így is rengeteget láttunk, a város izgalmas, sokszínű, ÉS JÓ IDŐ VAN!!!! Ami így januárban különösen jól esett.
Most egyszerűen nincs időm fotóalbumot csinálni, úgyhogy csak listázk egy-két highlightot:
Első nap elmentünk sétálni a mólóra,
megnéztük
a hajókat,
és a USS Midwayt körüli emlékparkot,
és éppen egy padon ücsörögtünk a vizet bámulva, mikor két helikopter repült el felettünk. Mutattam Bubunak, hogy nézze, és közben a másik kezemmel kidöntöttem előre elkészített uzsonnánkat, a kenyeret, a sajtot és a paradicsomot. Gondoltam, hadd lakjon jól a lábunknál kapirgáló három galamb, odadobtam nekik a bepiszkolódott darabokat. négy másodpercen belül negyven borjúméretű sirály repült le elénk, és vetette rá magát a kajára. Egyikük olyan bátor volt, hogy beszállt a mellettünk parkoló babakocsiba, és megcsípte Máő fülét is, hátha az is ehető. Mi tagadás, elmenekültünk.
Másnap aztán sétáltunk a
Gaslamp Quarterben,
San Diego régi piroslámpás negyedében,
majd Gyuri kollégáival együtt
megnéztük a USS Midwayt.
Harmadik nap
az állatkert,
és az El Prado következett
- ami a Világkiállítás régi épületeiből kialakított múzeum-komplexum,
és nagyon szép,
ezen belül pedig a modellvasút múzeum, ahol Bubu nagy örömére találtunk egy Thomas vonatot is, amit neki kellett újra-meg újra elindítania - háromnegyed órát töltöttünk e mellett. Hazafelé ingyen buszoztunk, mert a buszsofőrnek megesett a szíve az óriási babakocsit toló látványosan turista anyukán, akinek nem volt elég aprópénze.
A negyedik nap nagy részét Old Townban töltöttük,
ami egy afféle félig múzeum,
félig turistacsapda,
de én nagyon élveztem.
Mint kiderült, San Diego alapítói között bajorok is voltak, úgyhogy Bubu is kapott egy bajor perecet, amit majszolva boldogan hagyta, hogy én mindent jól megnézzek, sőt, esetlegesen többször is megnézzek.
Szombaton aztán Gyuri is elszabadult, úgyhogy nagyobbat kirándulhattunk, végre hármasban - felültünk a kompra,
és elmentünk Coronado szigetére.
Emlékeztek, hogy Bubu első névnapjára az óceánt kapta ajándékba? Most az én névnapi ajándékom
volt az óceánpart, és, ha tehettem volna, ott is maradok.
De valószínűleg ezt a fiúk se bánták volna.
Vasárnap még belefért egy rövid bruncholás, majd a repülő hazahozott minket a midwesti télbe. Hazafelé hóvihar és mínusz 18 fogadott minket, Gyuri hősiesen hazavezetett aztán a kavargó hóban, de borzasztóan jó volt elszökni innen a téli nyárba egy hétre!
Ami egyébként hihetetlen volt, az az, hogy Bubu milyen jól viselte az egész utat, pedig először hazautaztattunk Karácsonyra, majd két napot South Bendezhetett, és már indultunk is tovább. Én pedig minden nap vittem valahova, mert élveztem, hogy nyaralhatok. :) És ő meg jött velem, és szaladgált, nézelődött, örült, nevetett - nagyon-nagyon szerencsések vagyunk, hogy - lehet, hogy egyelőre, de akkor is - ennyire vagány világutazó kisfiunk van!
Subscribe to:
Post Comments (Atom)


2 comments:
Király lehetett ez a Szandigó. Óriásiak a képek, mindig meglepődök azon, hogy az USAban mindig minden felújított, mármint ami szép. Őszintén szólva mégis az óceános képek viszik a pálmát, különösen az, amikor Kisbubu és Gyuri kézen fogva sétálnak a víz felé. Egy egész történet van abban a képben. Gratulálok hát a képekhez meg a téli nyaraláshoz.
Köszönöm, az a kép nekem is nagy kedvencem!!! Azért jó dolgom van, mi tagadás :)
Post a Comment