The Great Wide Open

2007-ben választottam a Tom Petty szám címét a blog mottójául, mert hiszen Amerika maga a Great Wide Open. Most rá kell döbbennem, hogy az ember léptékei eléggé megváltoznak egy csecsemővel. Mivel itt folyamatosan mínusz 10 fok alatti a hőmérséklet, és ebben még finn barátaink sem ajánlják a sétát, a kórházon és a rendelőintézeten kívül sehova nem jutottam el kb. az elmúlt hónapban. Úgyhogy izgatottan vártam a hétvégére beígért plusz fokokat, amik talán elhozzák a várva várt kalandot is - és lőn! Szombaton családostul elmentünk a Meijer-be, ami a helyi Tesco, vasárnap pedig 20 percet sétáltunk a környékünkön a szikrázó napsütésben. Ez utóbbi esemény meglehetősen eseménytelenül telt, szerencsére, de a Meijer-es látogatásról írok egy kicsit.

Kisfiúnk átaludta az egészet, de mi Gyurival meglepődve csodálkoztunk rá arra, hogy a szombat délután egészen durva demográfiai szeletet vonz a szupermarketbe. Eddig ezt nem láttuk, mert a hétvégét próbáltuk nem vásárlással tölteni, bár a tömegből ítélve elég sok embernek itt ez a szombati program. De jesszusom, milyen emberek voltak - egy csomó látványosan alkoholista lepattant, néhány futóbolond kinézetű (pl. egy néni, akinek a haja takarta az arcát, de annak tetejére még feltett egy kék napszemüveget is), és egy rakat olyan arc, aki nem öltözik fel az utcára, csak a pizsamára rádob egy pufi dzsekit, és már kész is. Eddig azt hittük, hogy a legdurvább hely a helyi postahivatal, ami mindig tele van mackónadrágos, SZTK szemüveges magukban motyogó szerencsétlenekkel, de azért a szombati Meijer sem marad el mögötte. Egy ilyen szociotúra után az ember megérti, mi szítja az egyetem és a város közti áthidalhatatlan ellentétet - a társadalmi különbség a Grangerben lakó egyetemi emberek, és a Meijer szombati közönsége között tényleg áthidalhatatlanul nagynak tűnik. Szerencsére én keselyű-sas-sólyom anyaként senkit nem engedtem a babakocsi közelébe, kisfiúnkat azt hiszem, meg kell még kímélni a south bendi valóságtól.

Máskülönben jól vagyunk - kisfiúnk anyagcsere körül forgó világa irodalmi magasságokba ragad minket: Gyuri folyamatosan mondja a kakimeséket, amiknek nemcsak 16. Trotyakosz Antilaxativusz, a gonosz kaki a szereplője, aki császárrá akarta koronáztatni magát , de amelyek értékes megállapításokat tesznek a Zen és a kakilás kapcsolatáról is. Én pedig minden nap újabb indulóritmusban írt versekkel állok elő, amik azt a témát variálják, hogy: kisfiam, ne aludj, hanem egyél - kisfiam, ne sírj, hanem aludj. Pár hónap, és összejön egy kötet, és világhírű írókként térünk majd haza.

A nyájas olvasótól pedig egy dolgot kérek - mindenféle vajákolásokkal és mágiákkal érje el, hogy nálunk megszűnjön végre az egész hétre ígért mínusz 15, és én újra kijuthassak a házból. Köszönettel, ww.