Hó, hahó!

Általában szeretek a vagány fiús lány pózában tetszelegni, de be kell vallanom, ma volt 20 perc, mikor olyan halálfélelmem volt, mint utoljára a La Sagrada Familia tetején 2004-ben, mikor kilengett velem a 100 méteres torony, összecsuklottam a lábaim és már elképzeltem magam, ahogy porladó csontvázként örökre ott maradok. Ma nem a magasság tett be nekem ideiglenesen, hanem egy egyszerű hómobil. Becsületemre legyen mondva, miután 20 percig hangosan imádkoztam a halálmasinán, ami jobbra-balra csúszkált, és óriásiakat ugrott alattam, nem szálltam le róla, sőt - kb. 70 kilométert ücsörögtem rajta nagy vidáman - és, hiszitek vagy nem, még vezettem is, és bár nem voltam olyan gyors és magabiztos, mint Gyuri, de azért elég jól ment.

A hómobilt úgy kell elképzelni, mintha egy sílécet, egy motort és egy Trabantot kereszteznénk - nagyon nagyon hangos, hihetetlenül büdös kétütemű motorja van, kb. joystickszerűen irányítható, és vidáman csúszkál a havon. (Sajnos a Trabant, vagy a motor extrái hiányoznak belőle...) Viszont, ha az ember megszokja a zajt, a szagot, a rángatást és a rázást (ugyanis nemcsak rekreációs eszköznek kiváló, de a vesekövektől is megszabadít), azért hihetetlen jót lehet vele kirándulni. A fejed felett összeboruló havas fenyőerdők, néhol vad pulykák és őzikék, máshol tisztások és szikrázó napsütés - igaz, hogy bármennyi jégeralsót is veszel fel, kockára fagysz, de, higgyétek el, megéri.

Szóval, aki szereti a téli erdőt, nem fél egy kis hidegtől, és mondjuk különben is motorozik, mindenképpen próbálja ki, aki viszont rosszul szokott lenni autóval, repülőn vagy buszon, az maradjon a sétánál, mert a gyomrot a hómobil nem kíméli.

Olyan buta voltam, hogy elfelejtettem videót készíteni, de itt van néhány kép, ízelítőül. 

A profi

Nem híztam 10 kilót, csak négy réteg van rajtam mindenből :)