Első benyomások

Hát, jó napot, megint itt vagyunk! Immáron négyen, de újra átrepültük az óceánt, és most (a változatosság kedvéért) egy észak-chicagói, evanstoni szálloda ágyán pötyögöm az új blog postot. Holnap reggel utazunk tovább South Bendbe, ahol, csak a vicc kedvéért a Fischerben fogunk lakni, mint anno, a blog indulásakor én, 12 éve. (Még leírni is rémes, milyen régen volt. :)) Hát, akkor biztos nem gondoltam volna, hogy kvázi második otthonomként jövök majd egyszer vissza Amerikába.

No de, milyen is megint itt lenni? Vicces... vicces, hogy egy hét alatt újra belebotlottunk azokba a dolgokba, amik három éve is halálra idegesítettek minket, és persze a nagyon sok jó dologba is, ami miatt szerettünk itt lenni. Vicces látni, ahogy Bubu minden amerikaiságra boldogan rácsodálkozik: tetszenek neki a parkolóórák, a pick up truckok számossága, a jégautomaták, a roadside hamburger, a Michigan-tó, a mókusok, a magasvasút, a jelzőlámpákban a visszaszámlálás, az óriásliftek, meg minden egyéb. Vicces, ahogy Hébérke az első pár nap rémülete után (hétfőn feküdt a szállodai ágyunkon, és azt kiabálta: Nem Chicago, TeÉn marad!) lassan belerázódik a vándor-életbe. Rutinosan szalad a játszóterekre, a játszóházban mindig megtalálja a neki tetsző dolgokat, az úton-útfélen bekapott ennivalókat beazonsítja: reggeli, vacsora, és egy eddig igen rendes napirenden tartott kétévestől kellemesen meglepő módon egyelőre minden nagyobb hiszti nélkül veszi az akadályokat.

Szóval, itt vagyunk, ha a gyerekek alszanak még egy kicsit, írok még az eddigi kalandjainkról. Sziasztok!