Featherbone

Két szakdolgozat fejezet között mesélek Nektek retrospektíve a Featherbone Factory-ről. Talán már három hete volt, mikor a színház előtt Three Oaks-ba mentünk, ami az egyik legjobb falu itt a környéken, és éppen falunap volt (hivatalosan történelmi nap, de who are we kidding? :)) Nagyon klassz volt, az egész falu részt vett benne, a kissrácok beöltöztek, a nénik puncsot csináltak, és mindenhol vezetés volt, amiken elmondták a falu történetét. 

Megcsodálhattuk a páncélszekrényt a régi bank épületében, ahol az Al Capone banda egyik tagjának a leszámolása folyt,

Gyuri ámuldozhatott, milyen szuper füstölőt lehetett csinálni egy kidőlt fából,

majd újabb páncélszekrény következett,  ezúttal a könyvtárból - és itt meg kell állnunk egy percre.

 Ugyanis sajnos még Three Oaksban sem a könyveket védik ilyen nagyon (az csak a Folgerben van úgy) -

szóval a páncélszekrény nem a, különben felülmúlhatatlan, a helyi atomerőmű biztonsági utasításait tartalmazó naptárat őrzi tíz centi acél mögött.

 Hanem arról van szó, hogy a könyvtár régen a Featherbone Factory főhadiszállása volt, a homlokzatán még mindig ott díszeleg a felirat: E.K.Warren. Hogy most ne kelljen őrült módon keresgélnetek a google-ön, elárulom, mi is az a featherbone. E.K.Warren, aki egy korai kapitalista volt a 19. század végén, rájött arra, hogy a pulykatollak közepét nem használják semmire, és gyorsan szabadalmaztatott egy eljárást, ami az összetört pulykatoll darabkákból halcsontszerű fűzőket készített. Ebből aztán milliomos lett - voltak boltjai Párizsban, Londonban, New Yorkban, és Szentpéterváron - a gyárában 4ezer embert foglalkoztatott - így született meg Three Oaks. Mikor a fűző elkezdett kimenni a divatból, áttért a műanyaggyártásra, és a 40-es évek végéig élt, mint Marci Hevesen, vagy még pontosabban, mint egy földesúr a jobbágyai között - tiszta emberbaráti szeretetből, és a munkásai iránti aggodalomból ugyanis például nem engedte, hogy italbolt legyen a városban, viszont, amikor fontos eseményre került sor, akkor ukászba adta, hogy mindenki fesse le frissen a kerítését, és gyomlálja ki az előkertjét. Cserébe felvirágoztatta Three Oaks-ot, hiszen korának második leggazdagabb embere volt Amerikában, és az ittenieknek biztos munkát adott évtizedekig. 

Aztán elment, és vitte magával a gyárat is - ami azóta bezárt, és most egy mindenféle emberbaráti dolgokkal foglalkozó alapítvány őrzi csak az emlékét. No meg, azóta Three Oaks-nak se megy olyan jól. Ott van mondjuk a szuper művészmozi, no meg a gyár régi épületeiből kialakított ugyancsak király whiskyfőzde,

és a régi típusú

hentesüzlet, ahol a környéken

a legjobb kenőmájast, meg szalámikat

lehet kapni,

végül a híres, Warren segítségével idekerült Dewey cannon,

 de igazából Three Oaks-nak az a szerencséje, hogy a Michigan-tó felé útba esik jövet-menet, és csak ezért nem végezte úgy, mint South Bend, a Studebaker kivonulása után, vagy Gary, mikor egy kicsit leállt a nehézipar.

Ilyeneken gondolkodtunk, mikor aztán elautóztunk Chicago felé, utunkban elhagyva a szuper

olvasztókat, és a múlt századot idéző

csodás vas konstrukciókat.

Talán még akkor is a Featherbone Factory letűnt dicsőségén tűnődtünk, mikor megpillantottuk a várost,

ahol egy bolond bácsi az autójából azt kiabálta, hogy itt a világ vége - de mi nem hittünk neki, mert már tudtuk, hogy szemétből is lehet milliomos az ember, ha nagyon akar. :)